Idolok világában rekedve ✔︎

16.

|Sujin szemszöge|

Míg barátnőm elszaladt piruláért, addig én és Yoongi jól összevesztünk a semmin. Nem igazán társalogtunk, csak néztünk ki a fejünkből mind a hárman. Bocsánat, csak ketten. Yumiko csillogó tekintettel figyelte a történéseket. Mert ugye bár idővel rengeteg ember kezdett el ide oda szaladgálni a színfalak mögött.
Be kell vallanom, engem nem igen kötött le a szédült nyulakként rohanó emberek látványa. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy unatkoztam. Néha valamelyik bandatagnak sikerült megszöknie a sztajliszttól és a sminkesektől, hogy pár percig szórakoztassanak minket.
Aztán eljött a pillanat, amire mindenki várt. A hatalmas stadion szép lassan megtelt rajongókkal, a fiúk vettek egy utolsó mély lélegzetet s már épp indultak a színpad felé, mikor az egyik csaj megállította őket.
- Jiminie! Várj! Elhagytad a fülbevalód és a mikrofonodat is.- tipegett a vokalistához.
- Köszi törpe!- hajolt meg egy széles mosoly kíséretében a fiú.
- Sok sikert!- a lány jókívánságaira Jiminnek már csak bólintani volt ideje, s a következő pillanatban már a színpadon álltak a Blue and Grey-t énekelve.

Imádtam ezt a dalt. A szöveg, a dallam... Olyan hatással volt rám, s nem ez volt az egyetlen. Még jopár olyan számuk van a fiúknak, ami hangulat ingadozást idéz elő nálam.
A nagy bámészkodás közepette tekintetem Yumikora tévedt. Álarca darabokra tört s teljesen lehullott. Minden érzelem kiült az arcára. Mégis, a sok érzelemből csak kettőt láttam: harag és szomorúság.
- Hey, csajszi! Mi van?- böktem meg.
- Csak innom kell egy kis vizet.- pattant fel és sietve az automatához lépett. Értetlen pislogásaim láttán Suga is megszólalt végre.
- Féltékeny.- vigyorogta.
- Mi? Te honnan veszed ezt?
- Szereti Jimint, ez tiszta. Az egyik fele legszívesebben a nyakába ugrana, a másik elkerülné amennyire csak lehet.. Ebből jó kis dal lenne...- merült gondolataiba.
- Hogy vagy képes még most is dolgozni? Lehetetlen vagy.- nevettem aprót.
- Csak elfogult.- mosolygott ő is. El sem hittem, amit látok. Suga nem akarta leharapni a fejem, kész csoda.

|Yumiko sz.sz.|

"Hülye vagy Sakura, nagyon hülye. Nem szereted, nem keresed, most mégis féltékeny vagy...
Féltékeny? Én soha!
Akkor mi ez a keserü érzés a torkodban, amit még vízzel sem tudsz lemosni? Hah?
Igen... féltékeny vagyok... És már bolond is! Magammal vitázok! Hát ez remek..."
Gondolatmenetem végén körül néztem, hogy lát e valaki, mintha attól félnék, hogy meghallották gondolataimat, pedig csak a falba akartam verni a fejemet, hogy észhez térjek. Mivel végül ez nem bizonyult okos ötletnek, csak leültem egy fotelbe és onnan néztem a nagy képernyőn keresztül a fiúkat.
Csoda volt, nem csak a zene, de a srác és a történetük már önmagában csoda volt az én szememben. Kiváltképp Jimin múltja, mivel én ott voltam és láttam. Azt hittem, már rég elfelejtettem, de nem. És most hiába próbálok mindent elnyomni, mert mikor velem van, újra beleszeretek a mosolyába, a hangjába, minden apró pillantásába és mozzanatába. Ezek után bárki feltehetné, hogy miért hagytam el, ha ennyire szeretem. Mert igen, én voltam az, aki február 14-én megtette az első lépést és kimondta az utolsó szót. Nem adtam neki lehetőséget, elvettem tőle az esélyt, pedig tudtam, hogy ő is ugyanazt érzi... De azért nem hibáztathat senki. Nem én akartam, nem én döntöttem így. Fiatal voltam, egy porszem a csatatéren és nem volt pajzsom vagy kardom, hogy megvédjem Jimint.
Míg én a múltban kóboroltam, a jelenben ment tovább minden. Mire észbe kaptam már a koncert felénél jártunk. A fiúk tartottak egy hosszabb szünetet míg lezuhanyoztak, átöltöztek, stb.
- Nagyon jók vagytok!- dicsérte meg Sujin a bandát.- Így tovább!
- Tetszett?- kérdezte nagy szemekkel Hobi.
- Nagyon! Ez nem is kérdés!
- Na és Yumiko? Hol van?- pillantott körbe Jin.
- Megvan!- rohant felém Tae.
- Mi ez a bágyadt mosoly? Minden rendben?- anyáskodott Jin.
- Semmi.- húztam ki magam, mivel eddig előre görnyedve ültem.- Csak ahogy titeket néztelek... eszembe jutott a... gyakornoki időszakom.- nyögtem ki nagy nehezen.- Te nyertél.- néztem fel Jiminre.- Te hamarabb elérted az álmaid.- lassan felálltam, vállon veregettem és gratuláltam a többieknek.
- Na és? Hol akartok ünnepelni?- kérdeztem hirtelen.
- Honnan tudtad?- nevetett Hobi.
- Jimin azt mondta, hogy öltözzünk kényelmesen, feltételezem azért, mert még el akartok menni valahová ma este. Szóval?- mosolyogtam.
- Valami csendes helyre gondoltunk, ahol egyedül vagyunk.- felelt a leader.
- Igen, de nem a dormba  mert ott már voltunk. Ötlet?- érdeklődött az idősebb.
- És mi lenne, ha visszamennénk hozzám? Csak fel kell ugranunk a lakásba néhány dologért.- vetettem fel az első ötletet.
- Mindenkinek jó így?- fordult körbe Joonie.
- Igen!- bólogattak egy emberként.
- Fiúk! Kezdünk!- szólt oda nekünk a egy csaj, mire sok sikert kívántunk nekik és újra helyet foglaltunk a kanapén.
Pár perccel később elkapott egy érzés és annyira felpörögtem, hogy táncolni kezdtem a backstage közepén.
- Mi van Yumiko? Ittál?- nevetett barátnőm.
- Én aztán nem, ők részegítettek meg.- mutattam vigyorogva a nagy képernyőre.
Aztán, ahogy telt az idő, úgy higgadtan le én is. A koncert végén, mikor a fiúk búcsúzkodni kezdtek az Armyktól, már felhúzott lábakkal ültem a kanapé mellett csendben.
- Emlékszel még az első koncertünkre?
- Aha, végig sírtam.- bólintott Sujin.- És a fanmeeting még megvan?- kérdezett vissza.
- Ja, előre mentél és én videóztalak. Te meg szépen elárultad Jiminnek, hogy ott vagyok. Pedig nem ismert volna fel a maszktól.
- Biztos vagy te ebben?
- Teljesen.- feleltem, de közben le nem vettem a szemem a színpadról.
- Nem igaz.- szólt közbe Suga, mire mindketten rá kaptuk tekintetünket.- Még én is kiszúrtalak a tömegben.- folytatta.
- De ti nem is ismertétek egymást. Vagy igen?- értetlenkedett Sujin.
- Igazából amíg együtt voltunk, Jimin elvitt egyszer az egyik próbájukra.- vallottam be.
- Aha, így már tiszta.