Idolok világában rekedve ✔︎

34.

|Sujin sz.sz.|

- Nem értem...- sóhajtottam.- Hogy lehet valaki ennyire kegyetlen? Ráadásul a saját lánya.- dünnyögtem Yoongi mellkasába. Mostanában folyton a dormban tanyázok szabadidőmben.
- Mikoris tűnt el? 2 hónapja?- kérdezte.
- Július 29-én és már itt van október... Jimin még most is ugyanazt csinálja?
- Minden este várja Yumiko üzenetét.- bólintott szomorúan.
- Nem lesz ez így jó.- csóváltam meg fejemet.
Többet nem beszéltünk, mindketten elvoltunk a saját kis világunkban. Később elkezdtünk telefonozni, de muszáj volt lemennek vízért a konyhába s egyúttal jó éjszakát kívántam a lent filmező maknae line tagjainak.
- Sujin, gyere gyorsan!- suttogott Yoongi, amint beléptem a szobába.- Yumiko hív téged.
- Tessék? Komolyan?- huppantam mellé, s gondolkodás nélkül fogadtam a hívást. Kis idő után megpillantottam rég nem látott, rohanó barátnőmet a képernyőn.
- Yumiko? Hol vagy? Mi történt?
- Sujin, hála istennek! Féltem, hogy valamelyik fiú veszi fel. Egy ideig Párizsban voltam a bátyámmal, nemrég pedig Berlinben, ahol sikerült megszöknöm a bátyám segítségével az őrök elől.- hadarta s alig tudtam követni.- Felültem az első gépre és Pestre jöttem. De valahogy megtaláltak. Most is a nyomomban vannak. Fél óra múlva indul egy vonat Londonba. Ott szállok fel a Szöuli gépre és megyek haza. Nem tudom mikor érkezek, nem volt időm kiszámolni.
- Vigyázz magadra! És minnél hamarabb gyere haza.
- Úgy lesz. Még nem tudom, hogyan, de hívni foglak. Ettől a telefontól meg kell szabadulnom. Valószínűleg ezzel mértek be. Néhány nap múlva találkozunk. Jimin hogy van?
- Eléggé rosszul viselte a dolgot. Minden nap vár rád.
- Tudtam...- szipogott barátnőm.- Csak bajt hoztam rá.
- Ne mondj ilyet!- törölgettem én is szemeimet.
- De ugye nem bántották?- kérdezte félve.
- Nem, megnyugodhatsz. És a leveleidet is megtaláltuk.
- Mennem kell. Itt vannak!Találkozunk néhány napon belül.
- Rendben.- bólogattam.
- Ja, és Sujin... Kérlek, ne mondd el ezt senkinek. Még Jiminnek se. Ígérd meg!
- Megígérem!- bizonygattam.
- Szeretlek, szia!
- Én is...- suttogtam, de későn, mert már kinyomta. Yoongival egymásra néztünk s a következő napokban hallgatózásba burkolóztunk mindketten.
Egyik reggel aztán kómásan lépegettem a konyha felé s szívinfarktust kaptam. Yumiko a konyha pulton ült, Jimin pedig lábai közé furakodva húzta magához, szerelmes tekintette vizslatva barátnője arcát.
- Yumiko!- visítottam a lány nevét. Félre löktem Jimint s agyon nyomorgattam a lányt.
- Kérjük a részletes beszámolót!- jelentettem ki barátnőmnek, közben a fiúk is lassan gyülekeztek a nagy hangzavarra. S Yumiko belekezdett a mesébe.

|Yumiko sz.sz.|

<Visszaemlékezés- Július 29.>

Vasárnap délután apám áthívott egy családi ebédre, de az ebédlő helyett a dolgozó szobájába irányítottak. Elmondta, hogy tudomást szerzett a HYBE-bal kötött szerződésemről. Elmondta azt is, hogy ez nem zavarja annyira, mint a kapcsolatom Jiminnel. Megfenyegetett, és két órát adott, hogy mindent elintézzek az utazás előtt. Jól ismerem apámat, tudom mire képes, láttam, tapasztaltam. Jobbnak láttam meghúzni magam legalább egy kis időre. De aztán az utolsó pár hétben minden nap megkíséreltem a szökést, amit sosem tudtam véghez vinni. Állandóan figyelt és őrzött valaki. Nem vehettem úgy levegőt, hogy apám ne tudjon róla. Végül egy berlini bevásárlás alkalmával a bátyámmal egy teljesen spontán szituációnak köszönhetően eljutottam Budapestre. Vettem a bátorságot és bekapcsoltam a telefonomat, hogy néhány percig legalább láthassam Sujint. Az őröket sikeresen lerázva a reptéren, a vasútállomásra mentem és meg sem álltam Londonig. Össze vissza ugráltam a térképen, de muszáj volt ezt az útvonalat követnem. Millió egy hiba és fennakadás után a hét végére sikerült megérkeztem Buszánba, ahonnan kocsit bérelve meg sem álltam Szöulig. A városba érve fellélegezhettem, de most jött csak az igazán nehéz kérdés, amit egész úton halogattam: Mi lesz most? Hogyan legyen tovább? Menjek el Jiminhez? És életünk végéig bujkáljunk apám elől? Ez nem lenne élet, és Jimin életmódját figyelembe véve, ez az egész technikailag lehetetlen.
Végül nem agyaltam tovább, csak beültem abba a bárba, ahová Jimin elvitt ünnepelni az első munkanapom után. Egymás után rendeltem az erősebbnél érősebb színes, szeszes italokat.
- Mit keres itt egy hölgy egyedül?- foglalt helyet mellettem egy idegen. Nem is néztem rá, nem is érdekelt, hogy ki az vagy mit akar? Csak csendben elmeséltem, hogy mi történt velem.
- És most mihez akarsz kezdeni?
- Pár órája ezen gondolkodtam, és nem jutottam semmire.- a keserü érzés egyre csak nőtt a számban s dühös lettem. Magamat okoltam a történtek miatt, az én saram, hogy nem tudtam távol tartani Jimint.
- Többet ne igyál egyedül.- vette ki a kezemből a poharat az idegen.- Túl sokmindent fecsegsz ki. De ezt most hallanom kellett, úgyhogy, egy részt mégis örülök, hogy leittad magad.- hangján hallottam, hogy mosolyog s most először néztem fel rá.
- Tudod...- kezdtem összeszűkített szemekkel.- Igazából nagyon hasonlítasz rá...
- Kire?- kérdezte szórakozottan.
- A barátomra... vagyis nem... inkább csak szerelmem... Nem tudom.- motyogtam össze vissza.

<Visszaemlékezés vége>

- Ez után Jimin ide hozott és miután felkeltünk, mindent átbeszéltünk.- mosolyogtam megállíthatatlanul.
- Pontosan és, ha rajtam múlik, nem engedlek innen ki soha többé.- ölelt magához szorosan.- De az engesztelést azért várom.- kuncogott.
- Megkapod, megkapod.- bizonygattam.
- És most?- tette fel, a még mindig fogas kérdést Hobi.
Végül úgy döntöttünk, hogy muszáj szembenéznem apámmal. Addig úgysem lesz nyugtunk.
Ezért délután Jiminnel elmentünk apám villájához. Nagy levegőt vettem, s bekopogtam. Chim biztatóan szorongatta kezem, bár ő is nagyon izgult.
- Kisasszony?- nyitott ajtót döbbenten a házvezetőnő.- Hogyan...
- Hol van apám? Beszédem van vele- léptem be s még a cipőmet sem vettem le, csak magam után húztam Jimint.
- Az ebédlőben...- rohant utánunk az asszony. Apám valóban az ebédlőben volt. Az asztalnál ültek a feleségével.
- Kicsim?- döbbent le. Arcán nyoma sem volt a dühnek.
- Ne nevezz kicsimnek! Neked nincs többé lányod! Megzsaroltál és elküldtél, annak reményében, hogy el fogom felejteni Jimint úgy, mint évekkel ezelőtt. De ezt nem hagyom! Mégegyszer nem.
- Mit keres ő a házamban?!- kapta fel a vizet, mintha meg se hallotta volna előbbi szavaimat, mire egy csalódott sóhaj szakad fel belőlem.
- Szeretem őt és, ha te ezt nem tudod elfogadni, akkor is vele maradok, mert egy cseppet sem érdekel, hogy mit gondolsz. Én boldog vagyok így, ha majd egyszer képes leszel megérteni, hogy mit is jelent a szeretet és, képes leszel elfogadni a döntésemet, akkor kress meg. Addig ne. Menjünk!- néztem Jiminre, aki bólintott.
- Nem mentek sehová!- szólt ránk erélyesen Mr. Kim.
Csendben akartam elintézni a dolgokat, de nem ment. Hatalmas vita alakult ki, amibe az egész családot belerángatták. Az egész cirkusznak bátyáim vetettek véget.
- Apa! Hagyd ezt abba. Semmi értelme.- próbálkozott az idősebb, Minjae, de apánk nem hagyta abba.
- Jimin, Sakura, menjetek!- fordult felénk Minjun, mi pedig szót fogadtunk. Hazamentünk, s ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam apámat.