Idolok világában rekedve ✔︎

23.

- Neked orvosi tapaszod van?!- felkiáltásomra lassan felém fordultak.
- Igen. De miért lepődtél meg? Neked is volt.- pakolt tovább higgadtan.
- De...
- Indulnunk kéne, mert lekéssük a vacsorát.- szakított félbe tipikus flegma dumájával, s készült elhaladni mellettem, de még időben útját álltam jobb karommal. Kifújt egy nagy adag levegőt, s frusztráltan beletúrt fekete tincseibe, csak ez után emelte rám tekintetét.
- Ülj vissza.- mondatom inkább hangzott kérésnek, mint parancsnak. S talán ennek köszönhető, hogy csendben szót fogadott. Közben a fiúk intettek, hogy előre mennek és foglalnak helyet. Lehámoztam róla pólóját s levettem a tapaszt.
- Ez nem annyira hatásos, főleg több használat után. Legalábbis a te bajodra nem jó. Viszont van egy mentolos krémem, ami segíthet. Még Europában bukkantam rá pár éve, azóta ezt használom.- kezdtem el szétkenni a kissé zselés állagú, halvány zöld színű kenőcsöt vállain és hátán.

|Jimin sz.sz.|

A lány gondosan beledörzsölte bőrömbe az erősen mentolos illatú krémet. Miután végzett hátammal, elém lépve letérdelt és kulcscsontomat is leápolta, pedig ott már egyedül is boldogultam volna. Lábamon támaszkodtam kezeimmel, ennek köszönhetően kicsit előre voltam dőlve, így mégközelebbről csodálhattam erősen gondolkodó buksiját. Már az utolsó simításokat végezte, ezt követően pedig keze megállapodott jobb vállamon, s cirógatni kezdte.
- Legközelebb szólj, ha bármi van, hátha tudok segíteni.- nézett rám kérlelő boci szemekkel.
- Rendben.- válaszom inkább egy jóleső sóhaj lett. Ugyanis ujjai még mindig bőrömet cirógatták. Lassan lehunytam pilláim s önkénytelenül fonódtak karjaim a vékony test köré.
- Bocs amiért bunkó voltam.- bújtam nyakhajlatába.
- Ezeket kint hagytad.- adta át mobilomat és órámat, amit még apámtól kaptam. De se egy 'semmi baj' sem egy 'nem haragszom'. Elmotyogtam egy köszönömöt, s végre mi is elindultunk a kajálda felé, teljes kussban. Aztán valamiért a vacsora alatt is mindenki kínos hallgatásba burkolózott. Csak egy telefon szólt bele a némaságba.
- Bocsánat.- kezdett el kutakodni táskájában Yumiko.- Ezt muszáj felvennem, az orvosom az.- motyogta és felállva arrébb ment. Később, mikor visszajött szelíd mosolya ellenére, barátnője aggódva fürkészte.
- Na? Van valami változás?
- Igen.- vigyorgott tovább.- Az orvosom azt mondta, hogy ma találkozott egy svájci kollégájával. Szóba került anyám esete. És a svájci orvos szerint ez szinte ugyanaz a betegség, ami náluk is észlelhető. Bizonyos esetekben nem halálos, és nem is örökletes. De be kell mennem, hogy megvizsgáljon, mielőtt bármi biztosat mondana.
- Aish! Gyere, hadd öleljelek meg!- pattant fel Sujin, mire Yumiko szipogva bújt karjaiba.
- Szóval mégis lehetek keresztapa?- vidult fel Yoongi is.
- Mi?- értetlenkedett a két lány.
- Sujinie mesélte, hogy ő lesz a keresztanyja a gyerekednek, ha lesz és sajnálom, de az anyuka mellé egy keresztapa is jár mostantól.
- Istenem Yoongs, még azt sem tudja, hogy ki lesz az apa.- forgatta szemeit a lány.
- Nem muszáj lennie apának is.- kuncogott Yumiko.
- Egyedül felnevelni 5 gyereket? Kemény lesz.- játszottam tovább az étellel.
- Miért? Ismersz olyan őrültet, aki bevállalna egy egész életet velem?- hangja vidám volt, de ajkain keserű mosoly játszott.
- Talán igen.- feleltem.
- Meddig fogjátok ezt játszani?- csattant fel Jin, szólásra nyitottam ajkaim, de Kook megelőzött.
- Nem úgy volt, hogy béke van újévig?- néma csend.- Na ugye, akkor ne vitázzatok, még túl kell élnetek ezt az éjszakát. Közös szobát foglaltam nektek.- evett tovább nyugisan a maknae, én is ugyanezt tettem, de lopva a velem szemben ülő lányra pillantottam. Arcizmai megdermedtek, keze megállt a mozgásban, tekintete a semmibe meredt.

|Soojin sz.sz.|

Sugaval már az ágyban pihentünk, mikor felém fordulva kimondta gondolataimat.
- Megint összevesztek, igaz?
- Nem tudom, nem válaszol.- tettem le telefonomat az éjjelire, majd visszafordultam Yoongihoz.
- Remélem, hogy azért nem nyírják ki egymást egy apróság miatt.- nyomott egy jóéjt puszit orromra.
- Én is.- bújtam szorosan hozzá.

|Jimin sz.sz.|

- 'Dejavu' érzésem van.- nézett a két személyes ágyra, ami szépen el volt rendezve.
- Ne agyalj, abból csak baj lesz.- dobtam le táskámat a szekrény mellé, majd az üveg asztalhoz lépve kibontottam az előkészített bort, s jókorát kortyoltam belőle.- Kérsz?- nyújtottam felé. Szótlanul elvette s ivott belőle nem is keveset.
- Az elmúlt évben nem buliztam annyit, mint veled ebben a hónapban.- huppantam le az egyik fotelbe.
- Talán rossz hatással vagyok rád.- vont vállat hanyagul.
- Nem hinném.- ráztam meg nemlegesen fejemet.- Szerintem pont fordítva.- húztam ölembe a, már kicsit ittas lányt.
- Ne csináld.- vette el kezeimet derekáról.- Ha erre sem fogsz emlékezni holnap, akkor nincs értelme.
- Miért? Máskor is csináltam veled valamit részegen?- értetlenkedtem.
- Kidíszítetted a nyakam, azon kívül semmit.- fonta karjait nyakam köré, fejét pedig mellkasomon pihentette.
- Yumiko, mi van köztünk?- kérdeztem halkan.
- Egy fal...
- Mi??- kaptam rá tekintetemet, s kis híja volt, hogy fel ne nevessek.
- Nem, komolyan... Mintha egy üveg fal mögé lennénk zárva. Messziről figyeljük egymást. A szív szép lassan megszakad, s csak a keserű sóvárgás marad.
Elgondolkodtam elméletén, s arra jutottam, hogy ez nem maradhat így. Nem akartam átlépni a határt, és kihasználni, hogy részeg, de valahogy meg akartam szüntetni ezt azállapotot minnél hamarabb. Egy ideig mindketten elmerültünk gondolatainkban, a nyugodt csendet én törtem meg.
- Január elején turnéra megyek. Bejárjuk Amerikát, Európát, Ázsiát.- közöltem.
- Mikor jössz haza?- kérdezte.
- Nem tudom biztosan. Talán a Grammy előtt 3 héttel visszaérek.
- De az már április eleje lesz.- kapta fel buksiját kétségbeesetten.- Az nagyon hosszú idő.
- Pontosan. Szóval ígérd meg, hogy vigyázol magadra  nem csinálsz semmi hülyeséget és...
- És?- billentette oldalra fejét.
- És, hogy megvársz.- néztem mélyen sötéten csillogó íriszeibe.
- Megígérem.- mosolygott.
- Na, menj! Öltözz át pizsamába.- paskoltam meg combját.
- De nem hoztam, nem tudtam, hogy itt alszunk.- pislogott rám ártatlanul. Nagyot sóhajtva letettem az üveget és elkezdtem kutatni táskámban.
- Tessék, vedd fel.- adtam oda pólómat, amit a múltkor is elcsórt Jin hyung buliján.
- Ez nem a kedvenc pólód?- villantott egy csibész mosolyt.
- De igen, úgyhogy siess, mielőtt visszaveszem.- fontam keresztbe karjaim magam előtt.
- Oké.- kezdett el vetkőzni a szoba közepén, mire ijedten fordultam el. Azért akkora tahó én sem vagyok.
- Sokáig akarsz még ott állni?- hallottam meg csipkelődő hangját.
- Készen vagy?
- Derítsd ki.- nevetett. Óvatosan pillantottam hátra. Yumiko már az ágyban feküdt nyakig betakarva. Mivel nem volt kedvem átvedleni ruháimat, ezért úgy, ahogy voltam én is bemásztam mellé.
- Jó hideg van.- motyogta álomittasan.
- Gyere, csúsz közelebb.- tártam szét karjaim, hogy hátát mellkasomnak vethesse.- Szép álmokat.- préseltem teljesen magamhoz.
- Jó éjt Baby Mochi.- simított kézfejemre lágyan mosolyogva.

×Hellou×
Óriási csúszás, sok szemszögváltás, rövid, lapos tartalom... Nem vagyok éppen a toppon, de igyekszem, csakhát megint falun vagyok, megint felgyűlt a sok munka... De holnap legalább vasárnap. CSAK POZITÍVAN (mondja az, aki a lelkét is kisírta tegnap).
Na, mindegy! Remélem mindannyian jól vagytok, vigyázzatok magatokra és köszönöm, hogy már 101-en velem tartotok. Luv<♡