Kívánj valamit!

5. rész: Túlvilági üzenet

1

Az elmúlt napok többsége nyugodalmasan telt. A titokzatos árny, aki Kate-re támadott nem tért vissza...egyelőre. Bár számított az érkezésére, ezért elkérte az apja régi baseball ütőjét. Ha visszajönne a sötét alak majd jól ellátja a baját - gondolta. Habár nem tudta, hogy félelmében képes lenne-e meglépni ezt a cselekedetet. Mindenesetre nem akarta a véletlenre bízni a dolgot. A mobilján beállította a fényképezőt, hogy már csak fotóznia kelljen. Miután több alaklommal is megtette ezeket az előkészületeket, de nem történt semmi, abban a hitben volt, hogy talán tényleg csak a képzelete játszott vele akkor. Persze a sebeket, amelyeket ez a bizonyos „gondolat" okozott nem tudta megmagyarázni. Az esetről beszámolt Sarah-nak is. Hosszasan írta le minden pontját a történéseknek, amit Sarah csak egy hümmögéssel vagy egy apró csodálkozásra utaló hanggal nyugtázott. Mivel elutaztak Franciaországba a nagymamájához, így csak telefonon keresztül tudtak beszélni.
-Nem is tudom Kate. Nem kellene mégis bejelenteni az rendőrségen? Lehet valami szökött rab vagy rabló volt. - mondta és közben hangjában aggodalom csengett.
-Nem hiszem, hogy az volt. Nem volt nála fegyver, és semmit sem vitt el. Márpedig, ha rabló volt, akkor valamit csak elvitt volna, mondjuk pénzt vagy ékszereket. De semmi sem hiányzik. - ez végül is teljesen jogos érv volt.
- El sem tudom képzelni, hogy bírsz nyugodtan aludni ezek után.
- Nyugodtan semmiképpen, de most, hogy fegyverem is van ellene, kevésbé félek.
A vonal másik végéről lehetett hallani, ahogyan Kelly (Sarah anyja) kicsit sem türelmes hangon hívja lányát a nappaliba.
-MEGYEK MÁR! Ne haragudj Kate most le kell tennem. Ígérem később még beszélünk. Vigyázz magadra! Szia! - ezzel meg sem várva Kate reakcióját letette a telefont.
- Szia! És te is vigyázz magadra. - ezt már csak magának mondta, majd letette a mobilját az íróasztalára és elő vett egy könyvet, amit még szülinapjára kapott a szüleitől. Olyan volt mintha a Harry Potter-t és A gyűrűk urát egy könyvbe gyúrták volna. Ettől függetlenül tetszett Kate-nek.

2

Lement a konyhába egy pohár vízért és egy kis nasiért. Mire visszatért volt egy nemfogadott hívása és két üzenete. Mindhármat ugyanarról a telefonszámról kapta, de nem foglakozott vele mindaddig amíg meg nem nézte az üzeneteket. Az első sms-ben csak ennyi állt: Kívánj valamit Kate! a másodikban pedig, hogy: Figyellek! Attól, hogy egy ismeretlen számról kap üzenetet és egy hívást még nem ijedt volna meg, de nem tudta hová tenni, hogy ki az, aki ilyeneket írogat random embereknek. Kitörölte a hívást és az smseket is, ezután pedig feketelistára tette, hogy a magát nagyon humorosnak képzelő emberünk véletlenül se
tudjon tovább próbálkozni. Szinte sejteni lehetett, hogy nem fogja feladni. Úgy tűnt, hogy a tiltás tette a dolgát és blokkolta a hívásokat, de egy kis idő múlva megszólalt a telefon újra. Lopva tekintett csak a mobilra, de így is látta, hogy ugyanaz a szám keresi. Nem vette fel. Pár perc múlva megint megcsörrent. Kezdte idegesíteni, hogy ez a másik személy egyfolytában hívogatja, ezért végül is felvette a telefont, amit rögtön meg is bánt. Egy öreg, rekedt hang szólalt meg a vonal túlsó végén. Mindenre számított csak erre nem. Azt hitte valamelyik barátja akarja ugratni, de hamar kiderült, hogy nem így van.
-Kate, te vagy az? - kérdezte az ismeretlen (aki mégsem volt annyira ismeretlen, hiszen Kate számára ismerős volt, de nem tudta hová tenni).
-Igen. De ki ke... - a mondatot be sem fejezte a hang már folytatta is.
-Nagyon jó. Tudod mi már ismerjük egymást. - nevetett savanyúan - Biztosan nem emlékszel rám, de ez most nem is olyan fontos. Szóval, hogy a tárgyra térjek. A nagymamád üdvözöl és azt üzeni, hogy nagyon szeret! - ismét felhangzott a keserű kacaj.
Mielőtt Kate bármit is szólhatott volna a vonal túlsó végén lévő ismeretlen lecsapta a telefont. A vonal megszakadt.

3

George a nappaliban nézte a focimeccset mint mindig. Rose a konyhában készítette a vacsorát. Kate lement hozzá, (a mobilját a szobájában hagyta) mert nem bírt tovább magában lenni és el akarta terelni a gondolatait. Ahogy megjelent az ajtóban, némán, az anyja mintha egy kicsit összerezzent volna, hiszen szinte egész nap ki sem bújt a szobájából. Rose-nak szinte azonnal feltűnt, hogy valami nem stimmel a lányával. Szótlanul leült az asztal mellett lévő egyik székre és csak nézte a falat. A szemei alatt sötét karikák voltak, amelyek jelezték, hogy nem alszik rendesen, az arca falfehér volt és mintha fogyott is volna.
-Jól vagy kicsim? Sápadtnak tűnsz. - odament hozzá és a homlokára tette a kezét, mintha csak a lázát nézné meg, de Kate oldalra döntötte a fejét.
-Valami baj van?
-Nincs. Csak szeretnék itt lenni. Persze csak ha nem nagy baj.
-Nem, dehogy. Maradj csak.
Erre Kate egy kicsit elmosolyodott és ez némileg megnyugtatta Rose-t is.
Kis idő múlva megjelent George is és a vacsora felől érdeklődött, majd ránézett a lányára. Ezután kérdőn tekintett a feleségére, mire a nő csak meghúzta a vállát, mintha csak azt mondaná „én sem tudom mi van vele". Szólni sem tudott, mivel Kate felállt és bejelentette, hogy ma nem kér enni, mert nincs étvágya és felszaladt a lépcsőn. George fontolgatta, hogy utána megy és mégiscsak megkérdezi mi lelte, de végül arra a döntésre jutott, hogy majd, ha akarja elmondja. Ismerte már eléggé a lányát, hogy tudja azzal, ha faggatja úgysem megy semmire.
-Gondolom neked sem említett semmit. - valójában tudta mi lesz a válasz.
-Egy árva szót sem szólt csak itt ült. Viszont nagyon aggódom érte, napok óta nem eszik rendesen. Nem lesz ez így jó. Ma már nem, de holnap javaslom, hogy beszélj a lelkére, mert ha nem akkor egy orvos fog azt garantálom.
-És szerinted elérek valamit. Tudod, hogy milyen makacs. Csak a történtek zaklatták fel kissé és ez a hülye időjárás is közrejátszik benne biztos vagyok. - felelte George és őrült tempóban
kezdte falni az ételt.
-Olyan tanácstalan vagyok. Anyám biztosan tudná, hogyan szedje ki belőle, mi a gondja.
-Ne aggódj. Előbb vagy utóbb, de el fogja mondani. - megszorította a nő kezét, mire Rose elmosolyodott.
-Remélem igazad van.