Kívánj valamit!

12. rész: Poltergeist

1

„Az ember először attól fél, hogy meghal, aztán attól, hogy mégse.” – Stephen King.

Az égen sűrű viharfellegek gyülekeztek. A távolban már látszódott a villámok fényjátéka, amint a földbe csapnak. A régi ódon óra, melyet a család csak a „folyosó őrének” becézett kettőt ütött. Rose még régebben el akarta adni, mert túlságosan is emlékeztette, az anyjára, de végül George kérésére mégis maradt. Minden egyes órában egy hangos kongással jelezte, hogy megint eltelt egy óra. Ilyenkor mindig vissza kellett húzni, az aranyozott fémnyelet, hogy a kongás abbamaradjon. Így tett most Rose is, megint. A gondolatai ismét az elmúlt napok eseményeire terelődtek, de kénytelen kelletlen, megint megérezte a parfüm illatát. Tehát nem a virágok illata volt a kertből, hanem valóban az anyja parfümje lett volna? Hallotta, hogy a garázsban felzúg a ford motorja és ezután nemsokkal nehéz léptek zaja hallott a nappaliban.
-Rose, ha készen vagy akkor induljunk. Azt hiszem mindjárt esni fog. – hallotta George mély hangját lentről.
-Azonnal megyek. – kiabálta vissza.
Mire kiért a házuk elé, már George az utcán parkolt a kocsival indulásra készen. Az eső szemerkélni kezdett, az ég dörögni és egyre sűrűbben kezdett a felleg villámokat köpködni. Még egyszer utoljára megrángatta a bejárati ajtó kilincsét, hogy biztosan bezárta-e.

Beült az autóba George mellé. A férfi gázt adott és elhajtottak. A szélvédőn és a többi ablaküvegen egymásba folyva csordogáltak lefelé a vízcseppek. Az utca teljesen üres volt, csupán egy kisfiút láttak sárga esőkabátban, aki az út melletti egyik járdán, az eső miatt kialakult kis patakban úsztatott egy papírhajót és az után szaladt. Rose ezt látva kicsit elmosolyodott, hogy ilyen rossz időben is képes valaki meglátni a szórakozást. A szél nagyon erősen fújt. Látták, hogy az egyik vékonytörzsű, fiatal tölgyet kicsavarta az erős széljárás. Mostmár jobban esett, és egyre többet villámlott és dörgött. Ahogyan az ég beborult, elrejtve ezzel a nap sugarait, sötétebb is lett. A Shiny River Street mellékutcába fordultak. Az útkereszteződésben, az egyik éppen becsapódó villám fényénél egy fekete kabátba öltözött alacsony öregasszonyt pillantott meg. Azonnal felismerte, azt a rémisztő vigyort és elfordította a tekintetét. Amikor elhagyták az útszakaszt, a visszapillantó tükörben már nem látta az idős nőt. Csak a fények játéka – gondolta. Az út alig tartott húsz percig, de ez idő alatt nem szóltak egymáshoz. A vihar egyre erősödött és az utat folyammá változtatta a rengeteg eső. Az autó ide-oda csúszkált, George csak nagy erőfeszítések árán volt képes egyhelyben tartani, hogy ne okozzon balesetet.
-Lehetetlen ilyen viharban vezetni! – homlokát összeráncolva figyelte az utat.
-Csak előre nézz. Nem akarok meghalni.
-Csak most az egyszer ne beszéljünk a halálról.
Megérkeztek az úticéljukhoz. Egy okkersárga ház elé értek. Egy másik autó is parkolt előtte, de nem Carver Atya piros opelje, hanem egy fekete ford. Pont, mint az övék, de talán egy másik évjárat. Rose arra tippelt, hogy Mary az autó tulaja. Egy fekete esőkabátos alak jelent meg a ház bejáratában.

2

Az esőkabátos egyre közelebb került hozzájuk. Mikor már az autójuk mellett állt akkor látták csak, hogy Carver Atya az és két esernyőt szorongat a kezében. Egy sárgát és egy kéket. Annyira nem számítottak ilyen időjárásra, hogy nem is hoztak magukkal sem esernyőt, sem pedig esőkabátot. Kopogott a Rose felőli ablakon. Amilyen gyorsan csak tudtak, olyan gyorsan szálltak ki a kocsiból, addigra Carver már a nyitott esernyőket tartotta feléjük.
-Csak ennyivel szolgálhatok. Micsoda idő, rég nem volt ilyen. – közben átnyújtotta nekik az esernyőket.
-Nem vitathatnánk meg ezt inkább bent. Ne vegye tolakodásnak. – türelmetlenkedett George, ő ugyanis már így is csurom víz volt.
-De persze. Milyen modortalan is vagyok, erre jöjjenek.
Egyészen a házig vezette őket, ahol Rose-t előre engedték, majd George következett és végül Carver. George kicsavarta a pólójából a vizet, szinte csak ő lett tiszta víz. Rose kis termete miatt könnyedén elbújt az ernyő alatt, Carver-t pedig védte az esőkabátja.
-Erre. – mutatott egy otthonosan berendezett nappali felé.
Rose az állólámpa melletti fotelben, George a kályha mellett foglalt helyet. Mary lépett a helységbe. George rögtön a kezét kezdte tanulmányozni és egy sóhajtással nyugtázta, hogy egy orvosnak sikerült ellátni. Rose felpattant és odasétált a nőhöz. Óvatosan felemelte a kezét, hogy jobban szemügyre vehesse. Hatalmasra nyitott szemekkel nézett, az őszintén megfáradt szemekbe.
-Mi történt a kezével? – kérdezte elhaló hangon.
-Az alagsorukban egy kicsit eldurvult a helyzet. – mosolygott, de közben elhúzta a kezét.
-Nagyon sajnálom. Én…
-Nem kell sajnálnia. Csak azt tettük, amit tennünk kellett. – Carver érkezett vissza feltehetően a konyhából egy poharakkal megpakolt ezüsttálcával, a másik kezében üdítőt tartott.
-Nos, most, hogy itt vagyunk épen és egészségesen – keresztet vetett és közben hatalmasat dörrent az ég odakint – elmondjuk, hogy mire jöttünk rá.
Helyet foglalt az egyik karosszékben, a tálcát és az üdítőt pedig a faasztalra tette.
-Először inkább, hadd kérjek én bocsánatot.
-Ugyan Mr. White mégis miért kellene bocsánatot kérnie? – Mary arca igazi döbbenetet tükrözött.
-Azért, mert…nem viselkedtem magukkal valami emberien, sőt elég bunkó voltam. – szemeit lesütötte és a padlót kezdte nézni inkább.
-Kezdeti nehézségek. Csupán ennyi történt, az emberek gyakran bizalmatlanok, ha a természetfelettivel van dolguk Mr. White. Az önök esetében még nagyobb volt a frusztráció, mert a lányukról van szó. Aki ráadásul halott.
Az utolsó szó visszhangként csengett a füleikben. Ismét villámlott és dörrent egyet az ég. Sokáig mély csend honolt a helységen. Mikor Carver meg akart szólalni, elment az áram. Mary hiába kapcsolgatta a lámát, az nem reagált. A villám a közelbe csapódott be.
-Hát akkor látjuk egymást így is. Vagy hozzak gyertyát? – ezt már kicsit vidámabban fogadta a társaság és valamennyien elmosolyodtak.
-Nem, jó lesz így is. – mondta Rose.
-Előbb Mary, vagy az én szemszögemet akarják hallani?
-Két variáció van?
-Nem. Mindkettő ugyanaz, csak én kiegészítem. Mivel médium vagyok, ezért én többet tapasztaltam az eseményekből.
Rose először a kezére nézett, majd vetett a nőre egy elismerő pillantást, hogy végig csinálta ezt az egészet, két vadidegen ember miatt, akiket még csak soha nem is látott az előtt.
-Rendben, akkor kezdem én, – szólalt meg Carver – tehát. Vannak dolgok, amelyek még nem tiszták, csak találgattunk. Ilyen például az is, hogy hogyan kezdődött a „kísértetjárás”.
-De hát azt mondták, hogy maga Kate okozta. – Rose nem értette, mi ez a körülményeskedés.
-Ez, így is van, bár fogalmunk sincs hogyan. És pont emiatt nem helyes szellemjárásnak nevezni. – vágott közbe Mary és közben helyet foglalt Carver mellett a kanapén.
-Akkor minek nevezné? – érdeklődött Rose.
-Ami azt illeti, ez egy poltergeist jelenség. Van különbség ez és a kísértetjárás között. A szellemjárás az egy helyhez köthető inkább, míg a poltergeist jelenség egy személyhez, ez esetben először Kate-hez, majd önhöz, Mrs. White.
-Hozzám? Miből gondolja ezt?
-Kate csinált, gondolt, vagy tett valamit, ami miatt ez történt. Azért nem mondom, hogy idézte, mert nem hiszem, hogy ez történt volna. – vágott közbe Carver – Önnek, Mrs. White, Kate által van köze ezekhez.
-Rendben, ez a része tiszta sor, de kifejtenék pontosabban, hogy mi is az a poltergeist jelenség? – George eddig csak ide-oda járatta a tekintetét a felesége, Mary és Carver között.
-Mint mondtam ez egy személyhez köthető, vélhetően démon. Ez okozta a furcsa zajokat a tárgyak eltűnését, vagy az áramkimaradásokat és feszültségingadozásokat, anélkül, hogy láthatóvá vált volna. Csak akkor láthatja valaki, ha azt az entitás is akarja. A tudomány ezt rekurrens spontán pszichokinézisnek hívja (RSPK). Nagyon ritkán támadnak emberre, annyira, hogy az egyházi feljegyzésekben csak egyetlen egyszer jegyeztek fel olyan esetet, amikor egy személynek ártott fizikailag, 1886 óta, de még sohasem ölt, legalábbis nem tudunk róla. Ha volt is akkor azok a feljegyzések elveszhettek az 1912-es tűzben, amikor a templom levéltára leégett.
-Ezért gondoljuk úgy, - Carver Atya átvette a szót – hogy Kate egy nagyon erős démon erejének áldozatául esett. Mostmár csak annyi lenne hátra, hogy Mary elmondja a tapasztalatait és hogy kiderítsük mit is művelt Kate valójában. És akkor véget vethetünk ennek egyszerre és mindenkorra.       A villám fénye most még világosabb lett és beragyogta egy pillanatra félhomályos szobát, majd egy méghatalmasabb dörrenés. Még az ablaküvegek is remegni kezdtek a hang hatására.