Kívánj valamit!

7. rész: Az ellenség tanyáján

1

Kate még napokig kerülte a fürdőszobát, esténként csak a zuhany alá állt be tusolni és próbált, olyan gyorsan végezni, ahogy csak tudott. Sarah-val nem beszélt, mióta a kórházban se szó, se beszéd elment még csak nem is köszönt neki mikor felébredt, valószínűleg szégyellte magát, pedig nem volt miért. Unta magát, nem csinált semmit, azon kívül, hogy próbált kifogásokat keríteni, miért nem akar „összefutni” egyszer Tommal, de a fiú elég kitartóan küzdött. Kate úgy tartotta bölcsnek - bármennyire is idegesítette Tom viselkedése – nem szól az apjának. Csengettek. Kate csak kinézett a nappali ablakán és egy nagyon ismerős embert pillantott meg: Sarah-t. Hallotta, ahogyan Rose ajtót nyit:
-Szép napot Mrs. White. – köszönt illedelmesen a lány – Kate itthon van?
-Szia Sarah. Igen itthon van, szólok neki. Gyere be és szólíts nyugodtan csak Rose-nak. Rendben? – mosolygott rá Sarah-ra.
Rendben.
-Kate! Téged keresnek! – kiáltotta, mert azt hitte a lány az emeleten van.
-Itt vagyok! Nem kell ennyire kiabálni.
-Jaj, ne haragudj. Nem tudtam, hogy lejöttél. Sarah van itt.
-Szia Kate! – közben pedig lehajtott fejjel állt az ajtóban, addig amíg Kate oda nem rohant hozzá és megölelte.
Nagyon meglepődött és ez látszott is rajta, ezért Rose inkább békén hagyta őket, hogy megbeszéljék a történteket.
-Akkor én nem zavarok tovább! – majd elment.
-Gyere, ülj le. – invitálta Kate, de a lány meg sem mozdult és továbbra is lesütött szemmel állt előtte.
-Nem Kate. Én csak azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. – szipogta.
-Mégis miért kérnél bocsánatot, nem tettél semmit.
-Igen ez az. Hogy nem tettem semmit. Ha itt lettem volna akkor nem kerültél volna a kórházba. Szóval sajnálom.
-Ne hülyéskedj! Nem haragszom. Fel a fejjel, már jól vagyok. Nem haltam meg.
-Nagyon örülök, hogy jobban vagy és nem haragszol! – kivirult az arca, akárcsak az égbolt egy vihar után – Lenne kedved sétálni egy kicsit, beszélgethetnénk, mert olyan régen pletykáltunk már egy jót. – nevetett.
-Még szép, hogy lenne. De pletyka nem nagyon van, amit megoszthatnék.
-Az nem baj mondok én újat.
Mostmár mindketten nevettek.
-Anyu! Elmegyek Sarah-val sétálni a környéken. Később jövünk.
-Rendben van, vigyázzatok magatokra!
Csapódott az ajtó, a beszélgetést pedig már csak motyogásként hallotta.

2

-Na és hogy érzed magad?
-Ezek után? Őszintén? Fogalmam sincs.
-Tom nem keresett? – érdeklődően nézett Kate-re.
-De igen. Minden percben keres. – csöngött egyet a telefonja jelezve, hogy érkezett egy értesítése – Ez szerintem megint ő. Rendesen idegesít.
-Engedelmeddel...én szóltam neki, hogy nem érzed jól magad és…
-Már értem. Azt akartad, hogy valaki figyeljen rám a történtek után, mivel azt hitted haragszom rád és téged okollak mindezekért. Ő pedig amilyen naiv el is hitte, hogy szükségem van rá. Igazam van?
Sarah egy kicsit elszégyellte magát, mert azt hitte megint rossz fát tett a tűzre, de Kate, a savanyú arckifejezése láttán felnevetett.
-Ne vágj már ilyen képet, csak viccelek.
-Valójában igazad van. Csak segíteni akartam, hogy ne érezd magad egyedül.
-Nagyon kedves tőled. De legközelebb kérlek előbb kérdezd meg, hogy mi a helyzet, mielőtt egy hadsereget állítasz a védelmemre, jó?
-Igenis főnök!
Egy hatalmas világossárga ház előtt haladtak el. Az udvarán két gyerek labdázott, amely után a kutyájuk is szorgalmasan futkározott.
-Nem vagy ideges? Nem is emlékszel semmire?
-De! Minden pillanatára emlékszem, bárcsak ne emlékeznék. De mintha anyám nem ugyanazt látta volna.
-Talán csak beképzelted. Vagy esetleg a sokk miatt.
-Nem hiszem minden olyan valóságosnak tűnt.
A nagy találgatásuk közepette észre sem vették, hogy valaki mögéjük lépett, majd megérintette Kate vállát. A lány ijedtében összerezzent és felkiáltott.
-Uramisten! Ne ijesztegess! – mondta és közben szaporán vette a levegőt.
Tom volt az.
-Ne haragudj Kate, nem akartalak megrémíteni. Szia Sarah. – kezdte a fiú.
-Erre jártam amikor láttalak titeket, csak gondoltam köszönök. – közben széles vigyorra húzta a száját – Nem válaszoltál a hívásaimra, minden rendben van? – nézett mostmár Kate-re.
A lány vörösebb lett, mint a vér, amiben pár napja majdnem megfulladt. Segélykérően pillantott barátnőjére.
-Mint, látod Kate teljesen jól van…mostmár.
-Igen, Sarah mondta, hogy kórházban voltál. – majd a füle mögé tett egy, a lány szemébe lógó szőke tincset.
Kate hátrébb lépett.
-Nagyon rendes tőled, hogy gondoltál rám, de ahogyan Sarah is mondta, már jól vagyok. – az előbbinél is jobban elpirult – De nekünk mennünk kell, mert még be kell vásárolnunk. Igaz Sarah, tudod mondtad azt a könyvet, mindjárt négy van és még a végén bezár az üzlet.
Nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni Kate-et, ezért úgy tett mintha mindez igaz lenne.
-Igen igaz, majdnem el is felejtettem, jobb lesz, ha sietünk. Viszlát Tom!
-Szia!
-Hát akkor tényleg sietnetek kell. Sziasztok, remélem még találkozunk. – rákacsintott Kate-re majd sarkon fordult és elment.