Kívánj valamit!

6. rész: Vérrel írva

1

A nap borzalmasan kezdődött. Reggel megállás nélkül szakadt az eső és fújt a szél. George korán elment dolgozni, de Rose hallotta, amikor kiment az előszobába, hogy azon bosszankodik, mégis, hogy fog egyáltalán az utcára kijutni a garázsból a kocsival, mert az egész bejárót ellepte a víz. Végül egy nagy ajtócsapódás, amely jelezte, hogy a férfi kicsit sem jókedvűen elhagyta a házat.
Két órával később az óra már nyolcat mutatott, ezért Rose felvett egy fehér pólót és az egyik kedvenc farmerjét, majd elindult a konyhába valami harapnivalóért. Útközben benézett Kate szobájába. Látta, hogy a lánya még alszik, de nem keltette fel. Halkan becsukta maga után az ajtót. Rose már előző nap eltervezte, hogy elmegy a legközelebbi bevásárlóközpontba, hogy bevásároljon, ezért írt egy listát a szükséges dolgokból. Ahogyan kitekintett az ablakon, arra gondolt, hogyha ezt tegnap tudja, akkor biztosan nem tervez mára semmit. Szüntelenül ömlött az eső. Úgy döntött vár egy kicsit hátha eláll vagy csillapodik egy kicsit ez a fantasztikus időjárás, így írt egy rövid üzenetet Kate-nek:
„Remélem jól aludtál kicsim! Apa dolgozni van én pedig elmentem bevásárolni. A hűtőben van szendvics reggelire. Sietek haza!”. A sárga jegyzetet egy mágnessel a hűtő oldalára tette, majd felvett egy dzsekit és esernyőt fogott, (bár ahogy elnézte a rozoga esernyő aligha tudta volna megvédeni attól, hogy szarrá ázzon) és kilépett a tomboló esőbe.
Nem egy kellemes sétának indult, de ezt már akkor is tudta, amikor még csak a lakásban volt. Az erős széllökések miatt többször is majdnem nagyobb pocsolyákba vagy az úttestre esett. Az autósok pedig nem egyszer csápolták be nyakig a sáros vízzel. Nyárhoz képest elég hűvös volt, és az átázott ruhája miatt kezdett fázni is. Percekkel később, ami valójában óráknak tűnt Rose szemében, megérkezett a bevásárlóközpontba. Elmondhatatlanul örült, hogy nem kell tovább áztatnia magát. Amint az épületbe lépett szivárvány jelent meg az égen, amely jelezte, hogy az esőfelhők elkezdték feloszlatni hadjáratukat.
-Ilyen szerencsés is csak én lehetek! – jegyezte meg bosszúsan a gondolataiban.

2

Kilenc óra húsz perc. Kate ránézett a telefonjára, hogy megbizonyosodjon nem jött semmilyen üzenete. Megkönnyebbült, amikor látta, hogy a bejövő értesítések listája üres. Fellélegzett – az elmúlt napokban egyre kevesebb érkezett, aminek a fő oka az lehetett, hogy nem nézte meg az üzeneteket és a hívásokra sem reagált, így a telefonja már nem küldött értesítést, vagy csak az valami vagy valaki adta fel. Napok óta nem evett rendszeresen és emiatt gyakran fájt a gyomra is pont, mint ma reggel. Nem foglalkozott vele, így csak egy görcsoldót vett be, de végül belátta, hogy ennie kell valamit. A házban túl nagy volt a csend,
már-már rémisztően nagy. A konyhába érve meglátta az üzenetet, amelyet az anyja hagyott neki.
-Elment. Hát persze. – motyogta maga elé.
Nem akart egyedül lenni, mert tudta, ha az anyja bevásárol, akkor az hosszú időbe telik és pontosan erre nem volt szüksége. Arra gondolt, hogy áthívja Sarah-t, de mikor hívta a lány nem vette fel. Aztán Tom-ra gondolt. A fiú egy jó ideje nem kereste már – talán elfelejtette vagy már nem érdekelte (ami nehezen volt hihető, hiszen Kate nemcsak segítőkészségéről és kedvességéről volt híres, a szépségét is édesanyjától örökölte) – Kate nem akart semmit a fiútól, úgyhogy nem nagyon izgatta, hogy keresi-e vagy sem. Pár perccel később megszólalt a telefonja. Először nem akart még csak ránézni sem, de amikor látta, hogy Sarah az megnyugodott némileg.
-Szia. – köszönt.
-Szia Kate. Bocs, hogy nem vettem fel, de a tesóm egy perc nyugtot sem hagy nekem. – Kate érezte a hangjában a fáradtságot. – Mi a helyzet?
-A szüleim elmentek, ki-ki a maga dolgára. Anyám szerintem csak később ér haza. Arra gondoltam, hogy talán addig eljöhetnél.
-Nagyon jó lenne, ha tehetném, de itt ez a kis bajkeverő, egy percre hagyom felügyelet nélkül és már a házat bontja.
-Felőlem őt is hozhatod. Kérlek, nem akarok egyedül lenni. Tényleg.
-Sajnálom, de nem mehetek. Anyukád biztosan hamarosan hazaér.
A háttérből hallatszott, ahogyan Sarah kisöccse folyamatosan szólongatja nővérét, ezért Kate nem firtatta a dolgot.
-Na jó. Semmi gond, megértem. Később beszélünk. Szia!
-Még egyszer bocs. És Kate…semmi para oké?
-Oké, oké.
-Akkor rendben. Szia!
Hát ez remek, egyedül ezzel a valamivel összezárva – gondolta – jobb lenne, ha én is elhúznék innen. De nem volt kedve hozzá: lustaság, fél egészség – tartotta a mondás, amit csak is Kate gondolt így. Nem bírta elviselni ezt a kísérteties csendet. A nappaliba ment, hogy tv-t nézzen, vagyis csak, hogy legyen valami háttérzaj, mert a gondolatai nem engedték, hogy másra figyeljen.