Kívánj valamit!

19. rész: A folyosó őrének titka

1

„Hickory, Dickory, Dock
A mouse ran up the clock
The clock struck one, a horde ran down
Hickory, Dickory, Dock.”

Az éjszaka leple alatt az ember akaratlanul is beleképzel a tárgyakba nem létező dolgokat. Legalábbis szerintünk nem létező dolgokat. Megfigyelhetjük, hogy egy karosszék vagy fotel az éjjel beköszöntével miként változik át a szobánkban figyelő lénnyé, mely rajtunk tartja sötét, lélektelen szemeit, miközben alszunk. A sötétségben, az éjszakában, amely néha annyira rövidnek hat, máskor pedig nem akar véget érni. Amikor valaki megérinti az arcunkat, miközben álmodunk és felriadunk rá, míg végül a sokktól képtelenek vagyunk visszaaludni, ezért egész éjjel hajnalig forgolódunk, vagy meg sem merünk mozdulni. Dr. Bosemann ezekben a percekben is, talán életének legfélelmetesebb eseményét éli át otthonában. Minden egy békésnek induló estével majd egy álommal kezdődött. Bosemann egy széken ül, szemben egy reflektor. Az erős fény mögött valaki járkál, de a férfi nem látja, körülötte csend és sötétség honol. Az alak egyszer csak megáll és beszélni kezd mély hangon.
-Üdv Bosemann! Végre személyesen is megismerhetsz. – nevetett, olyan gúnyosan ahogy csak lehetséges – Elhanyagoltál! De látod, végül minden problémádat megoldom.
-Ki vagy te? És mit akarsz? – hangja remegett a félelemtől.
Az alak tovább sétált, de nem válaszolt a feltett kérdésekre, inkább saját mondandóját folytatta.
-Tudod…láttam. – rövid szünetet tartott – Az asztalodon a konyakot.
-Én nem ittam esküszöm! – mentegetőzött már szinte sírva- Én nem…soha.
-Persze, hogy nem ittál – valami hideg kúszott végig Bosemann tarkóján – vedeltél! – nevetett hisztérikusan.
Bosemann nem bírta tovább és bőgni kezdett, mint egy gyerek, mire az alak csak még jobban szinte fuldokolva hahotázott.
-ÉN VAGYOK A TE SZENVEDÉLYED! – ez a mondat betöltötte az egész végeláthatatlan teret és visszhangzott. Ekkor hatalmas fehérség és az álom véget ért. Helyébe az elborzasztó valóság lépett.

2

Mary azon az információn gondolkodott, melyet Amy-től kapott és azon, hogy mikor jön el az idő, mikor Kate teljesen elgyengül és közbe kell lépni, hogy a pokoli teremtményt
visszazárhassák oda, ahová való. De nem kezdhet bele túl korán, sem túl későn, mert az végzetes lehet. Mary már csak a jelre vár, mely számítási szerint hamarosan bekövetkezik. A kakukkos órájának halk, ritmusos ketyegése egy újabb darabot adott a kirakóshoz. Egy darabot mely kulcsfontosságú. Egy percet sem vár, azonnal felhívta Rose-t, és remélte, hogy még nem alszik és tudnak beszélni. Kis várakozás után a vonal végén egy álmos fakó hang szólalt meg.
-Tessék, Rose White.
-Itt Mary. Rose én vagyok az.
-Mary? Annyira fáradt vagyok, hogy nem ismertem meg a hangod, ne haragudj. Történt valami?
-Nem semmi. Meg tennél valamit? Nem sok idő, de nagyon fontos.
-Igen persze.
Mary nem nagyon tudta, hogyan vezesse fel, hogy azért hívta fel majdnem fél tizenkettőkor, hogy egy hülye órát nézegessen.
-Az emeleteni folyosótokon, van egy nagy órátok igaz?
-Igen van. Mi van vele?
-Menj oda és próbáld kinyitni az alapját. A nagymamámnak is volt egy ilyene, van rajta egy fogantyú. Ha nincs kulcsra zárva könnyen kinyílik.
-Várj, oda megyek, megnézem.
Mary hallotta, hogy a telefon koppan a padlón, amikor Rose letette oda. Majd egy kicsivel később halk kattogás és nyikorgás szűrődött át. Ismét egy koppanás, majd Rose.
-Sajnálom Mary, de nem tudom kinyitni. Biztosan beragadt.
-Próbáld újra, nagyon fontos.
-Várj egy kicsit lehet, hogy most sikerül.
Ismét letette a mobilt a földre maga mellé, majd feszegetni kezdte a kis ajtót. Egy puffanás hallatszott, valamit nyikorgás és egy csapódás. Rose sikeresen kifeszítette a zárat, amely végül engedelmesen kinyílt és a falhoz vágódott.
-Sikerült. – mondta elégedetten.
-Remek. – elmosolyodott – Mi van benne?
Rose egy kis fadobozt emelt ki a régi óra poros belsejéből. Óvatosan a kezébe vette, de valami azt súgta nem szabad kinyitni, ezért nem tette.
-Rose ott vagy még?
-Igen, itt vagyok, csak…
-Csak? Üres?
-Igen. Vagyis nem, egy fadoboz volt benne.
-Sejtettem. Rose jól figyelj. Tedd el a dobozt egy olyan helyre, ahol csak te és George tudtok róla, Kate véletlenül sem találhatja meg. És még valami, ne nyisd ki semmilyen körülmények között!
-Rendben, így lesz. De miért olyan fontos ez a kis láda?
-Várjuk meg a nappalt, akkor elmondom. Jó éjt Rose, és köszönöm.
-Jó éjt neked is.
Végül már csak a halk pittyegést hallotta a telefonból, ő maga pedig ott térdelt a folyosó őre előtt egy régi koszos fadobozzal a kezében.