Kívánj valamit!

11. rész: Az események felgyorsulnak

1

George először egy csattanást hallott azt követően pedig egy sikítást. Felült az ágyban, fájt a feje a rengeteg piától. Oldalra nézett, de Rose nem feküdt a megszokott helyén. Rossz érzése lett, rohanni kezdett ki a szobából a folyosóra. A fények megőrültek, fel és le kapcsolódtak, végül egy nevetés. Egy kislányéra emlékeztette…Kate-re. Volt valami hátborzongató, valami ördögi abban, ahogy nevetett. A férfi már csak azt látta, hogy a lány alakja eltűnik a lépcső takarásában, ahogy az lement a földszintre. Tudta, hogy hová kell mennie, a felesége nagy bajban lehet. Az ajtóba érve megtorpant, mintha falba ütközött volna.
-Rose! – már emelte a lábát, hogy odarohan hozzá, de az ajtó becsapódott előtte.
Újabb sikoly, mély és fájdalmas sikoly. George egész testében megborzongott, a feleségét nem bánthatja senki, csak erre tudott gondolni. Érte ölni tudna és fog is, ha egyszer elkapja azt, aki ezt műveli vele.
-ROSE! – kiabálta, de a nő csak tovább üvöltözött.
Nincs más választása, be kell, hogy törje. A csapódástól belenyilallt a fájdalom a hátába és a vállába. Nem segített a folyamatosan vibráló lámpák fénye sem. Nekirontott még egyszer, de semmi. Rose ekkorra már nem kiáltozott, George azt hitte elájult, csak akkor jött rá, hogy jól van, amikor megszólalt. A hangja félelemmel volt telve és minden szava remegett, szinte dadogott. Bármit is látott vagy érzett, mély nyomot hagyott benne.
-George?! – kérdezte tétován.
-Igen Rose, itt vagyok. Ne aggódj kihozlak onnan! – és újból rávetette magát az ajtóra, amely továbbra sem akart engedelmeskedni.
-Hívd…fel!
Egy cetli csusszant ki az ajtó alatti résen. Egy telefonszám volt rajta és egy név: John Carver.
-A lámpának sok volt az áram ingadozás és megelégelte, egy fáradt pukkanással kiégett.
-Francba. – összegyűrte a papírt – Rose!
-Menj!... – George apró puffanásokat hallott, ebből tudta, hogy a nő az ajtóhoz kúszott – Miattam…ne…aggódj!
Elindult a mobiljáért, de a háta mögött ismét hallotta a vékony kacajt, amely egyre mélyebbé és félelmetesebbé vált. Sosem érzett ehhez hasonló rettegést, nem fordult meg csak szaladt. A mobilja ki-be kapcsolt, amikor tárcsázni akarta a számot. Néhány próbálkozás után végül sikerrel járt, most Carver Atya segíthet egyedül. A falra nézett, miközben arra várt, hogy a vonal túlsó végén valaki fogadja a hívást. Háromnegyed kettő múlt.
-Csak vedd fel! – összeráncolta a homlokát és erősen koncentrált, mintha csupán a gondolataival felkelthetné. Csak hív, senki sem válaszol. Vár még egy kicsit. Tovább figyelte a falon lógó órát, de a tekintete a mellette lévő keresztre tévedt. Mozogni, forogni kezdett és lassan teljesen megfordult. Közben valaki felvette a telefont.

2

Egy fáradt hang szólalt meg.
-John Carver vagyok.
-Én meg George White vagyok. Emlékszik még rám? Mert ha nem felfrissítem a memóriáját.
-Mr. White. Mi történt? Baj van?
-Ha nem lenne, akkor maga szerint hívnám éjnek évadján? – kezdett egyre idegesebb lenni.
Maga sem tudta miért, de a tiszteletes valahogyan borzasztó módon irritálta.
-Nyugodjon meg Mr. White. Beszéljük meg normálisan, hátha segíthetek.
-Persze, hogy segíthet és fog is. A feleségemnek szüksége van a segítségére. Úgyhogy tolja ide a rohadék képét maga seggfej. Ha lehet rövid időn belül! – mostmár nem csak azért kiabált, mert felidegesítette magát a pap nyugodt beszédén, amelyet a bolondoknak szokás fenntartani, hanem mert már a bútorok is kezdtek remegni, amely elég nagy hangzavart csinált. Ezt Carver Atya is hallotta a telefonon keresztül, így hát nem kérdezett többet.
-Elmegyek Mary-ért, aztán azonnal indulunk!
-Jó, hozza azt a ringyót is, nem érdekel. De siessenek!
-Öt perc.
-Kettő. – majd letette.
Visszaszaladt a szobához.
-Rose, jól vagy?
(-Igen) – akarta mondani, de a torkában lévő gombóc nem engedte beszélni.
-Carver és Mary hamarosan itt lesznek. Tarts ki addig.
A zárat kezdte feszegetni. Kattant egyet és reccsent, viszont továbbra sem nyílt ki. A pince, hát persze. Van lett egy feszítő vas.
-Rose, ha hallasz. – figyelt hátha a nő válaszol, de semmi – Lemegyek a pincébe a feszítő vasért.
Annyira sietett, hogy majdnem leesett a lépcsőről. Már a pince felé igyekezett, amikor egy autó reflektorainak fénye világította be a konyhát.
Carver Atya és Mary két táskát vett ki a kocsi hátsó üléseiről. Amíg a ház felé igyekeztek a nő többször is az ablakba nézett és látta a fények játéka között, azt is, ami megölte Kate-et és ha nem sietnek akkor mást is meg fog. A fáradtságtól többször is megbotlott a gyepen.
-Mary, most nem szabad fáradtnak lennünk. – mielőtt kinyitotta volna az ajtót a válla fölött a nőre sandított – Könnyen célponttá válhatunk.
-Menjünk mielőtt nagyobb kárt csinál.