Szerelem dallamai novellák

Life

A faszom se akart foglalkozni Eli-jal... A tököm tele volt azzal a kis görccsel; ha nem Liam hívott volna, hogy jöjjek át segíteni, szartam volna az egészre. Még mindig nem értem, mi járt a Kamus agyában, amikor közeledni kezdett Dorianhez. Nem érdemelte meg a figyelmét, a bocsánatát pedig pláne nem. Kimondhatatlanul örültem, amikor végül nem kapta meg, és szerencsére a kárörömöm elnyomta a fájdalmat, ami attól járt át, hogy én sem tudtam megváltani magam Doriannél. Mindent megtettem, meg akartam védeni ettől a gyökértől, mégis azért haragudott rám, mert megkóstoltattam Eli-jal, amit főzött. Segíteni akartam, erre mindent elrontottam.

Unottan kopogtam a Reed ház ajtaján, a szívem pedig majdnem kiugrott a helyéről, miután Liam megjelent a küszöbön. A sokéves távolság és a visszaérkezése utáni vitánk után kínzónak éreztem a látványát. A Reedekre jellemző szőke hajat és helyes orrot így is minden nap látnom kellett, de a négy gyerek közül csak ő rendelkezett zafírkék szemmel. Még mindig emlékeztem, milyen gyönyörűen csillogtak az íriszei, valahányszor megcsókolt, vagy csak átölelt. Persze, az ikrek szeme is szép, de Liamét senki sem közelítheti meg. Valahányszor ránéztem, mindig úgy éreztem, bárki el tudna veszni benne.

Túl sokat változott. A szívem görcsösen összeszorult kidolgozott izmai és a felkarján feketéllő tetoválás láttán, és valamiért még az is rosszul esett, hogy egyenesen a szemébe tudtam nézni. Hiába örültem a viszontlátásnak, hirtelen hiányozni kezdett a régi Liam, aki alacsonyabb és vékonyabb volt nálam, sosem akart a bőrére varratni semmit. El akartam felejteni a történteket, de a külseje ismét eszembe juttatta, hogy az a négy év igenis eltelt.

– Kösz, hogy jöttél – engedett be a házba. Nem nyúlt, nem hajolt felém, nem akart úgy köszönteni, mint régen, de még a kezemet sem fogta meg, és ez egyszerűen megölt.

– Csak miattad. – Amint felé fordultam, a szívem ismét összeszorult. Semmire nem vágytam jobban, mint egy ölelésre tőle, de tudtam, ezt jó darabig nem kaphatom meg. – Az öcsédről tudod, mit gondolok.

– Conny, csak beszélj vele, kérlek! – Ekkor végre mindkét kezével megragadta a vállamat, amitől az egekbe szökött a pulzusom. Oké, nem tudtam volna beleszeretni, de a köztünk lévő erős vonzalmat egyikünk sem tudta soha letagadni. – Mindketten közel álltatok hozzá. Talán te végre meg tudnád nyugtatni.

– Mert Lance nem képes erre?

– Lance két hete kórházban van. – Könnyek gyűltek a szemébe, mire végre felfogtam, mekkora a baj. – Conor kérlek! Lance-en nem tudtam segíteni, de Eli-t meg akarom védeni magától. Én alig beszélgettem valamennyit Doriannel, te viszont...

– Jó, oké! – szakítottam félbe, miközben letoltam magamról a kezét. – De csak miattad teszem, remélem, tudod...

– Köszönöm.

Legnagyobb meglepetésemre közelebb lépett hozzám, majd erős karjai közé zárt. Négy éve már, hogy utoljára megölelt, ám szantálos illata még mindig az otthonra emlékeztetett. Olyan sokat vártam már, hogy újra vele lehessek. Hófehér pólóját az öklömbe zártam, a szívem pedig összeszorul, amiért a haja már nem csiklandozta az orromat. Négy évvel ezelőtt vállig érő tincsekkel ment el, a katonai iskolában azonban megnyírták. Bár már javarészt visszanőtt neki, még így is hiányzott az a hosszú lobonc, amit annyira szerettem benne. A hosszú haj valahogy mindig gyengém volt.

Miután Liam elengedett, még halványan rám mosolygott, majd az emelet felé mutatott. Vettem egy mély levegőt, hogy lenyugtassam magam, aztán elindultam Eli szobája felé. Régen jártam itt, mégis reflexszerűen nyitottam ki a fehér ajtót. Még mindig emlékeztem, hányszor jöttünk be ide Liammel, hogy segítsünk az idősebb ikernek, valahányszor a nagyapjuk elkezdte megkavarni a fejét.