Szerelem dallamai novellák

6. Vállon cipelni valakit

Az óra már lassan delet mutatott, de én nem akartam kikelni az ágyból. Korán reggel volt egy megbeszélésem, aztán hazajöttem, elterültem az ágyon, és azóta fel sem keltem. Csak pihenni akartam egy kicsit, de nagyjából egy órával később hallottam, ahogy kinyílik a szobaajtó.

David leült mellém az ágyra, gyengéden simogatta az arcomat, amitől azonnal mosolyoghatnékom támadt. Barna haja még enyhén nedvesnek tűnt a zuhanytól, amit akkor kezdett, amikor megjöttem. Ártatlan, barna szeme csillogva kereste a tekintetemet, miközben én a csuklójára fogtam, óvatosan végigsimítottam a hegein. Minden ilyen alkalommal elárasztott a hála, hogy végül sikerült kiszabadulnia a bántalmazó apja karmai közül, aztán elfogadta a segítséget, amikor megkértem, hogy beszéljen egy pszichológussal.

– Mennünk kell a szüleidhez – hajolt le hozzám, hogy egy csókot nyomjon a homlokomra.

– Nem maradhatunk inkább itthon? – nyafogva közelebb húzódtam hozzá, majd a fejemet az ölébe téve néztem fel rá a leghatásosabb kölyökkutya szememmel.

– Én is örülnék neki, Kev, de ezt már két hete eljátszottuk. Kicsit sem félsz, hogy anyádék megsértődnek, amiért ennyire nem akarsz náluk lenni? 

– Csak elfáradtam – sóhajtottam beletörődően. – Egy hónapja folyamatosan járok ezekre a hülye megbeszélésekre, mert Tommynak egyik kiadó sem tetszik igazán.

– Előző hónapban mit is mondtál, miért nem akartál akkor menni? – gondolkodott el tettetetten. – Akkor meg alig bírtál lábra állni a fáradtságtól, mert vigyáznod kellett a nővére gyerekeire. Aminek a nagy részét amúgy végül én intéztem, mert te nem tudod, hogyan kell pelenkát cserélni, gyereket etetni, felöltöztetni őket… 

– Jó, felfogtam! – forgattam a szememet. – De azzal csak nem bántom meg őket, ha mondjuk, kések egy órát, ugye? 

– Kezdesz felhúzni, szerelmem.

– És? 

– Ha nem emlékszel, mi történt a legutóbbi ilyennél, akkor talán felfrissítem az emlékezetedet. 

Amint felállt az ágyról és felém nyúlt, hirtelen beugrott, miről beszélt. Azonban hiába szóltam rá, hogy ne csinálja, csak azért is a vállára kapott. A házban még igyekeztem meggyőzni, hogy tegyen le, odakint viszont már csak az égő fejemet fogtam. Éreztem magamon a szomszédok és járókelők tekintetét, miközben David lerakott a kocsi mellett. 

– Utálom, amikor ezt csinálod – motyogtam lehajtott fejjel.

– Ha utálnád, nem ellenkeznél minden alkalommal addig, amíg ehhez a módszerhez nem fordulok. – Szemtelenül vigyorogva húzott magához, nekem pedig be kellett látnom, hogy valahol igaza van. 

A gimi óta csodáltam az erejét mind mentálisan, mind fizikailag. Már akkor olyan könnyedén kapkodott fel szimpla szórakozásból, mintha egy tollpihe lennék. Az első pár alkalommal – bevallom – nagyon begerjedtem tőle, később pedig ugyan csökkent ennek a mértéke, a jóleső bizsergés így is bennem maradt.

– Csak nem szeretem, ha mindenki néz – hajtottam a mellkasának a fejem. 

– Mondja ezt egy előadó. – David nevetésétől még jobban égett a fejem, ám ez azonnal elmúlt, amint az államnál fogva magára emelte a tekintetem. – Ha nézni akarnak, hát nézzenek! Legalább látnak valami igazit is, nem csak a sorozatokban szereplő kamupárokat.

Erre már én is elmosolyodtam. Még mindig hatalmas hülyének éreztem magam, amiért két éve elvállaltam annak a heteró srácnak a karakterét, aki két hétre összejött egy lánnyal, majd a szakítás után lelépett a bátyjával. Én borzasztónak éreztem azt a szerepet, David viszont váltig állította, hogy zseniálisan játszottam. Persze emellett előszeretettel piszkált néha azzal a sorozattal, de ez sosem csapott át tényleges bántásba. Csipkelődött, én pedig szerettem benne, hogy kicsit még mindig megvolt köztünk az a baráti bizalom, ami a gimiben. 

– Egy mocsok vagy – forgattam a szememet. 

– Mondj újat! 

Egy kacsintás után lehajolt hozzám, száját az enyémhez illesztette. A szívverésem egyre gyorsabbá vált, ahogy David még közelebb húzott magához, ujjait végigjáratta barna tincseim közt. Legszívesebben azonnal visszavontam volna magamhoz, amint elengedett. 

– Na, látogassuk meg gyorsan a szüleidet, drága dalosmadaram! – Mosolyogva nyomott egy csókot a homlokomra, én pedig hirtelen nem is bántam annyira, hogy anyámékkal kell ebédelnem lustálkodás helyett.