Szerelem dallamai novellák

7. A barátok közbeavatkoznak

Remegve kopogtam az ajtón, ám csak egy halk nevetés hallottam kintről. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy soha többé nem árulok el semmit Jackie-nek. A fene se gondolta volna, hogy azért, mert azt mondtam neki, csak a megfelelő pillanatra várok, majd bezár a szertárban Aydennel, hátha akkor végre elmondom neki, mit érzek iránta.

Miután becsukódott mögöttem az ajtó és megláttam Aydent az egyik polcnál, azonnal az egyetlen kijárat felé fordultam, de Jackie kulcsra zárta. Nem mertem visszafordulni Ayden felé. Féltem, ha ránézek talán elájulok az idegességtől. Erre még nagyon nem álltam készen, pedig hetek óta éreztem már, hogy az iránta táplált szeretetem átlépte a barátság szintjét. Teljes testsúlyommal beleestem a srácba, de a gondolat, hogy ő biztos inkább a lányokat szereti, meggátolt abban, hogy ezt el is mondjam neki. 

Idegesen toporogtam a küszöbön, próbáltam kitalálni, mit is csináljak most, de tehetetlennek éreztem magam. Csendben nem maradhattam, mert akkor biztos idiótának tűnnék, viszont azt se tudtam, mit mondhatnék neki a helyzetről. 

– Minden oké? – A hangja hallatán reflexből odafordultam, ám azonnal meg is bántam. 

Ott állt előttem, egyenesen rám nézett gyönyörű, kávébarna szemével. Vékony lencséjű szemüvegén megcsillant a lámpa gyér fénye, fekete haja mattosan állt a plafon felé, kreol bőre még szebbnek tűnt a félhomályban. 

– Úgy tűnik, be vagyunk zárva. – Kínosan vigyorogva megrángattam a kilincset, de ahogy odakintről megint meghallottam a halk nevetést, minden vér az arcomba szökött. 

– Szóval bezárva, mi? – vonta össze a szemöldökét Ayden, miközben egy mosollyal a szemem elé tárta a fogszabályzóját. 

– Csak Jackie, tudod… 

A szó a torkomon akadt, ahogy Ayden közelebb lépett hozzám. Majdnem fél fejjel alacsonyabb volt nálam, mégis sokkal bátrabb is, mint én. Ujjait az enyémek közé fonta, enyhén lábujjhegyre állt, majd ajkait a számra nyomta. 

Úgy éreztem, mindjárt elájulok, miközben eljutott a tudatomig, mi történik. Ayden megcsókolt!

Alig tarthatott pár másodpercig, nekem azonban egy teljes örökkévalóságnak tűnt az idő, mire megszólalt a csengő. Ayden egyből elengedett. Még mindig mosolygott, mozgott a szája, de a fülemben zubogó vértől egy szavát se hallottam. 

Az ajtó kinyílt, Ayden pedig kisétált rajta. 

– Na, hogy ment? – jelent meg előttem Jackie boldog arca, én azonban csak hal módjára tátogni tudtam.