Szerelem dallamai novellák

8. Főzni tanulás

Csendben néztem, ahogy Lucy végighúzza a pengét a narancssárga felületen. Megint a héj felét otthagyta, de ezúttal nem szóltam rá. Kíváncsi lettem, vajon magától is eszébe jut megismételni a mozdulatot, vagy így akarja hagyni. Mind fordított egyet a répán, megkaptam a választ, majd ismét kivettem a lány kezéből a hámozót. 

– Kezdem azt hinni, hogy tudod te ezt, csak teszel rá – forgattam a szemem, miközben ezt a darabot is én pucoltam meg. Akár az előbbi hatot. 

– Csak nem értem, minek ez a felhajtás – tárta szét a karját. – Megmostuk, akkor minek még a külső réteget is leszedni. 

– Anyád nem szokott főzni? 

– Ritkán. Inkább Dorian intézi, ha már mindhárman unjuk az instant levest. 

– A kisebbik öcsédnek azért illene minden nap főtt ételt ennie, mert még erősen növésben van. Dorian szintén. 

– Conor, nem mindenki él olyan jól, mint ti. – Éles felszólalása egy pillanatra megzavart, ám hamar rájöttem, hogy csak másra próbálja kivetíteni a probléma forrását. – Anyáéknak nagyon sokat kell túlórázniuk, hogy elég pénzünk legyen, és már én is gondolkodom rajta, hogy munkát kellene keresnem a suli mellé. Nincs időnk minden nap… 

– Nem is kell minden nap – kacsintottam felé, ezzel beléfojtva a szót. – Elég háromnaponta is, maximum nem naponta kétszer esztek belőle. Te amúgy hogy az istenbe nem buksz meg háztartástanon, ha egy répát nem tudsz meghámozni? 

– Betty Rose mindig szívesen elkészít helyettem mindent – vonta meg a vállát, majd egy darab répahéjjal kezdett játszani. – A dogákat meg kisujjból kirázom. Ha egyszer Betty nem akarná megcsinálni helyettem a muffinokat, legalább az írásban szerzett jegyeim megmentenének.

– Akarod, hogy rendesen megtanítsalak erre? – mutattam a hozzávalókra. 

Lucy azonban nem figyelt rám. Továbbra is a szeméttel volt elfoglalva, arca pedig fokozatosan vörösebb színbe öltözött. Abban a pillanatban bármit megadtam volna, ha beleláthatok a fejébe. Tudni akartam, vajon ő is arra a két héttel ezelőtti csókra gondol-e, ami ráébresztett, mennyivel többet látok benne, mint barátot.

Lucyvel azóta jóban voltam, amióta tizenegy évesen átjött a mi iskolánkba. A többiek kinevették az akcentus miatt, amit az évek során sikerült kiölnie magából, ám Liam és én úgy gondoltuk, egész aranyos, milyen törve beszélte az angolt. Mi hárman összebarátkoztunk, aztán Liamnek valaki összetörte a szívét, ezért elkezdett velem kavarni, két hónappal ezelőtt pedig összejött Lucyvel, így engem kvázi kidobott. Már akkor úgy éreztem, képtelenség Liamen kiigazodni és ennél jobban nem lephet meg, két hete azonban erősen rám cáfolt, amikor megpróbált beszervezni engem is valahogy a kapcsolatukba. 

Kitalálta, hogy próbáljuk ki hármasban, amit én nagyon nem akartam elfogadni. A lehető legjobban tiltakoztam ellene, de ő pontosan tudta, hogy képtelen vagyok nemet mondani neki. Mindenféle szabályokat kitalált, hogy senki se sérüljön közben, a tervébe azonban egy apró hiba csúszott. 

Addigra már hónapok óta éreztem, hogy valami más lett Lucy és köztem. Ezért nem akartam belemenni a dologba, elvégre amíg tagadtam és a lehető legjobban kerültem a fizikai érintkezést a lánnyal, minden jól működött. Aztán amint Liam egymás felé tolt minket a hálószobámban, hogy aktivizáljuk magunkat, minden tönkrement.

Lucy akkor remegett a karjaim közt, majd amint puha ajkai az enyémekhez értek, a szívverésem őrülten meglódult, a fejem teljesen elködösült. Imádtam azt a csókot, mindennél jobban szerettem volna újra átélni, és ezt valószínűleg Liam is észrevette. Azonnal elválasztott minket, aztán amint összetalálkozott a tekintetem fájdalommal teli szemével, bármit megtettem volna, hogy meg nem történtté tegyem az előbbi alig egy percet. Akartam Lucyt, Liamat bántani viszont nem, és nagyon úgy tűnt, ezzel nem voltam egyedül. Lucy és Liam másnap szétmentek, a lány pedig csak úgy átjött hozzám, hogy elmondja nekem, ő is érezte, amit én, de hozzám hasonlóan nem akar kárt tenni Liamben. 

És hiába egyeztünk meg, hogy tartani fogjuk a távolságot, én így is minden éjjel azzal a finom csókkal álmodtam. Ekkor pedig mindennél jobban tudni akartam, Lucy is arra gondol-e. Hogy azért pirult-e el, és azért harapta-e be az alsó ajkát. Az ajkát, amint legszívesebben a számmal szabadítottam volna ki a fogai alól, hogy aztán az enyémek közé vegyem inkább.

– Tudod – sóhajtott mélyen –, gondolkoztam kicsit.

– Mármint min? – vontam fel a szemöldököm, mintha az arcából nem tudtam volna kitalálni a választ. 

– Rajtunk. Kezdem unni, milyen görcsösen kerüljük egymást, pedig olyan közeli barátok voltunk. Én is nagyon szeretném, ha többek lennénk, de addig semmiképp sem lehet, amíg Liam jelét nem adja, hogy továbblépett. Megérted, ugye? 

– Persze.

– Akkor abbahagyhatjuk végre ezt a kínos keringőt? Szeretnék megint veletek ebédelni a suliban. Mindkettőtökkel.

– Ehetünk együtt – mosolyodtam el, Lucy azonban még nem tudta, mi is bújik meg a jókedvem mögött –, ha végre tudsz majd főzni nekünk valamit.

– Bunkó! – A mérges grimasz ellenére felcsillant a szeme, kuncogva vágott hozzám egy marék répahéjat.

– Csak viccelek, na! – Halkan elnevettem magam, miközben magamhoz húztam őt, hogy megölelhessem.

Túl későn jöttem rá, hogy ez volt a legrosszabb dolog, amit tehettem egy olyan lánnyal, aki iránt egyre intenzívebben éreztem valamit. Amint az arca közel került az enyémhez, hirtelen semmi okot nem láttam, ami miatt el kellene hajolnom. Lucy szemében felcsillant valami, az ő feje is egyvonalban maradt az enyémmel.

Az elmém ugyanúgy kiürült, akár két héttel ezelőtt. A világ megszűnt körülöttünk. Csak Lucy szeplőire, fenyőzöld íriszeire, telt ajkaira, és arra a vörös, göndör tincsre tudtam koncentrálni, ami a szemüvege elé csúszott. Eddig is tudtam, hogy szép lány, ekkor azonban már gyönyörűnek, egyenesen tökéletesnek láttam őt.

– Annyira szép a szemed – suttogott Lucy, a következő pillanatban pedig már arra eszméltem, ahogy puha ajkai az enyémekhez érnek.