Szerelem dallamai novellák

25. Ölelkezés és bújás

Stefan nagyon felöntött a garatra, de annyi józanság még maradt benne, hogy ébren maradjon, amíg eljutottunk hozzám. Reméltem, ha már Heidi elfelejtette megemlíteni, hogy ez fehér sráccal próbál összehozni, legalább valami jó kisül ebből a randiból. Bár Stefan rendesnek tűnt, a bőrszíne miatt képtelen voltam meggyőzni magam, hogy ő nem lesz ugyanolyan, mint az apám. A fehérekből eddig annyit láttam, hogy a legjobb barátomat egyszer átverték, egyszer megcsalták, az apám meg elhagyta anyámat, miután megtudta, hogy úton vagyok.

Ezek után messziről kerültem őket, de amikor Heidi leszervezte nekem ezt a randit, már nem tudtam elmenekülni, amikor Stefan megjelent. Megpróbáltam; amint megpróbált beszélgetni velem, azonnal kirohantam a szórakozóhely elé, de ő jött utánam, mintha nem értené, mi a bajom. Be nem állt a szája, csak mondta és mondta a magáét, a végére pedig már azt számoltam, hányszor vesz levegőt egy-egy monológ alatt. Lelkesnek tűnt, kicsit talán naivnak, és kimondhatatlanul megrémített, hogy ezt aranyosnak találtam benne.

Végül úgy oldottam meg a helyzetet, hogy valahányszor újra feljött bennem ez az érzés, itatni próbáltam Stefant, hátha az időnkénti csendben majd elfelejtem, hogy egy pillanatra megtetszett. Idegesített, mennyire vonzónak találtam ilyenkor szőke haját, szürke szemét, kerek szemüvegét és a halvány szeplőket az orrán. Még a mosolya is megnyugtatott, azt pedig már végképp nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy bár utáltam ezt a nyelvet, az ő szájából minden véletlenül odakerült német szó édesen csengett.

– Jól vagy? – néztem át a taxi másik oldalára, miután mindketten kiszálltunk.

Stefan bólintott, de az alapján, ahogy az arcát dörzsölte, nem számítottam semmi jóra. Azonnal kifizettem a sofőrt, majd rohantam is át a másik oldalra, hogy megtámogassam a srácot. Rögtön a vállamnak dőlt, nekem pedig vissza kellett fognom a szívemet, ami hevesen vert, amint megéreztem Stefan kellemes fenyőillatát.

Lassan betámogattam a házba, majd a konyhába vezettem, hogy adjak neki egy pohár vizet. Ettől máris kicsit jobban nézett ki, ám még mindig láttam a szemén, mennyire részeg. Amíg ő megigazgatta a hallókészülékét, én igyekeztem kitalálni, most mihez kezdjek vele. Nem volt olyan állapotban, hogy lefeküdjön velem, de más ötletem nem támadt, mit lehet csinálni egy randi után. Annyit biztosan tudtam, hogy nem fogok nyálas dolgokat csinálni vele, nehogy a végén többet lásson ebbe, mint ami.

– Danke a segítséget – dörzsölte meg a szemét még egyszer. – Nem tudom, mi ütött belém. Nem szokásom ennyit inni.

– Nem történt semmi – vontam meg a vállamat, miközben Stefan közelebb lépett hozzám. Azt már nem akartam elé tárni, hogy az én idegességem miatt lett ilyen részeg.

Annyira törékenynek tűnt, ahogy gyengén felmosolygott rám. Majdnem két fejjel alacsonyabbra nőtt, mint én, vékony testén szinte egy gramm izmot sem láttam, az pedig, hogy a szeme és a füle is rosszul működött, végleg feltette a pontot az ire. A legfurcsábbnak viszont azt találtam benne, ha nem tudtam volna, hogy lassan tizenkilenc éves, még azt is megkérdőjeleztem volna, hogy a tizenhatot betöltötte. Szürke szemében olyan ártatlanság csillogott, ami alapján hirtelen megkérdőjeleztem mindent, amiben hittem. Talán ő nem olyan, mint a többi fehér ember.

Mire észbe kaptam, Stefan keze a nyakamra csúszott, majd pipiskedve felküzdötte magát a számig, hogy megcsókolhasson. Tetszett, nagyon jólesett, de ahogy a szívverésem hevesebbé vált, hirtelen el akartam tolni őt magamtól. Nem akartam bántani. Sőt, őt legszívesebben mindenkitől és mindentől megvédtem volna, hogy soha ne érje se testi, se lelki fájdalom.

– Nem akarod ezt. – Mégis elhajoltam tőle, amint át akart ölelni. Az már talán egy kezdeti kötődést jelentett volna, amit nem hagyhattam neki.

– Miért ne akarnám? – pislogott értetlenül. – Jól éreztem magam veled. Eddig senki sem hallgatott meg, te vagy az első, aki nem szólt rám a második mondatom után, hogy kussoljak. Mindenki mást idegesítek.

– Te? – kerekedett el a szemem.

– Nagyon kevés ember van, aki el tud viselni. Fogadni mernék rá, ha még két hetet eltöltesz velem, neked is az idegeidre fogok menni.

Komor arccal hajtotta le a fejét, nekem pedig összetört a szívem attól a keserűségtől, ami átitatta a hangját. Nem tudtam, mi mást tehetnék, amitől jobban érezné magát, így egyszerűen csak magamhoz húztam őt egy ölelésre. Törékenysége ellenére szorosan fogott, mintha valami kapaszkodó lennék számára. Miért pont engem nézett ki? Engem, aki az emberek nagy része szerint egy bunkó paraszt vagyok.

– Felmenjünk a szobámba? – simogattam meg a hátát, mire rémülten rám kapta a tekintetét. – Nem akarok semmit, csak gondoltam, fáradt vagy.

– A-az j-jó lenne – bólintott rózsaszínes arccal.

Még Masonnel sem csináltam soha ilyet, Stefan szomorú tekintete azonban rávett, hogy az éjjel összebújva aludjunk el. Amikor pedig reggel úgy ébredtem, hogy még mindig őt öleltem, valami különös melegség áradt szét a mellkasomban, amilyet még sosem éreztem.

Fordítás:
Danke = Köszönöm