Elnyomott Érzelmek (BEFEJEZETT) /JAVÍTÁS ALATT/

Keserű Csók 3/1

°°Hermione szemszöge°°
Na de térjünk vissza a jelenbe. Amilyen nyugottnak tünt az eléjén annyira lett úgymond "agresszív". Egyre több a hányingerem, a szédüléseim egyre idegesebb vagyok és nyugtalan. Evés zavarom is van. Nem tudok enni vagy össz eszek mindent ami után hányinger, s kész a káosz. Ma megyek a kilenc hetes ultrahangra. Megint csak egyedül hát ez van.
************************************

A baba egészséges, legalábbis eddig. Mégnagyon pici de szépen fejlődik.
Mire haza értem Perselus és Mcgalagony már várt. Akkor a mosollyal fuhh olyat még egyikőjüktől se láttátok főleg nem Perselustól.

-Sziasztok... Őőh.. Ez egy kicsit ilyesztő! - törtem meg a csendet

-Nem kell félned esküszöm! - szól Mcgalagony
-Aha... Őőhmm.. Oké.
Minek köszönhetem a látogatás?
-Csak gondoltam megnézelek. - mondta Mcgalagony

Perselustól nem vártam választ hisz végülis ő itt lakik. Oda jött és megölelt.

-Hát jó akkor van egy meglepetésem.. - mondtam mivel Perselus sem tudott róla, hogy reggel megyek ultrahangra.

Le tettem az asztalra a képet.

-Gratulálok. - mosolygott Mcgalagony
-Köszönöm. Azt hiszem Perselus nevében is.

Ugyanis Perselus le sokkolt. Csak fogta a kezében a képet és ült a kanapén. Le ültem mellé és a vállára hajtottam a fejem.

-Én msot megyek. Majd még beszélünk. - mondta és elment.

Miután Mcgalagony elment egy percig megint csak nem történt semmi. Csak nézte a képet és nem szólt.

-Baj van?
-Nem dehogy.
-Lesokkoltál?
-Le... Ő..
-Igen.. A tiéd!
-Uram ég....

Ekkor bekönyeztem ahogy ő is. Még mindig a képet nézte valamin nagyon gondolkozott. De nem akartam rákérdezni. Nem akartam, hogy kiszakadjon a gondolataiból mert ugylátom eléggé fontos a gondolta menete.

-Szivem.. - törte meg a csendet és rám nézett
-Mond. - megfogta a kezem kezdek félni.
-Köszönöm..
-Mit?
-Azt, hogy vagy és a kis csodát is.
-Ohh.. Édesem.

Megöleltem nem bírtam tovább elsírtam magam. Ezt persze a hormonokra fogtam. De egyáltáln nem azért sírtam. Én tényleg elsírtam magam. Éreztem, hogy ő is sír. A nyakába bújt. Hiába azt hitte, hogy nem érzem, hogy sír éreztem.

-Nézz rám. Tudom, hogy sírsz. Most nem kell takarni a könnyed semmi értelme nincs.

Rám nézett. Letöröltem a könnyeit az arcárol és rá mosolyogtam. Csak mosolyogtam és néztem a szemét közelebb bújtam hozzá és megcsókoltam. Összeszorítottam a szemem. Nem értettem miért de ez a csók keserűbb volt mint valaha.