𝘽í𝙯𝙯 𝙗𝙚𝙣𝙣𝙚𝙢 𝙛𝙛. | ✔

~6. fejezet~

- És igen! A Szirtes csapata bejutott az IOV-ra, megcsinálták, az első megmérettetésen gond nélkül túljutottak! A Nyertes Szirtes bejutott a táborba, hivatalosan is résztvevői az idei Iskolák Országos Versenyének! Megmondtam! Nem megmondtam??? De igen! Na, most hol vannak a károgók??? – üvöltötte Kocsis kipirultan a telefonban, éppen élőzött. – Elnézést, nagy örömömben talán egy kicsit elragadtattam magam. Khm. Szóval büszkén jelentem be, hogy a Szirtes csapata túljutott az első akadályon, és az IOV táborhelyére történő bejutás feladatát sikerült időn belül teljesíteniük, és hivatalosan is résztvevői az idei versenynek. Gratulálok négyesünknek! – mondta eltökélten. – Rajmund, Sára, Vivi és Domi! Büszke vagyok rátok! – szólt őszintén, majd megszakította az adást.

- Szerintetek ki mondta Kocsisnak, hogy becézzen, és mit kell tennem azért, hogy ezt soha többé ne kövesse el? – kérdezte Dominik riadt tekintettel.

Miközben mi a napon sütkéreztünk, addig további három csapat bejutott, ám a világosszürke csapatnak nem sikerült megfejteni a rejtvényt. Minden egyes érkezőnek valaki elmondta, hogy már itt vannak a "tavalyi nyertesek", amire minden egyes érkező ugyanúgy reagált. Az arany csapat után bejutott még a világoszöld, halvány rózsaszín, szürke, bézs, ezüst, és végül a sötétzöld csapat. Ezzel pedig teljes lett az Iskolák Országos Versenye, tizenhét csapat ült a kapu előtti padokon és asztalokon a hortobágyi napsütésben.

- Idén tizenhét – biccentett Róbert. – Vagy jobban vagytok, mint a tavalyi csapatok, vagy a feladat volt könnyű – tűnődött el. – Ez majd kiderül. Most viszont megkérnék mindenkit, hogy fáradjon át az étkező épületébe – szólt hangosan.

A négyszemélyes asztalok közt automatikusan a hátsók egyikéhez léptünk. Jó hátul. Miután mindenki helyet foglalt, és elhalkultak a széknyikorgások, a szervezők valamennyien bejöttek a helyiségbe, becsukták maguk mögött az ajtót, és mint valami biztonsági szolgálat emberei, megálltak a fal mellett, úgy figyelték a résztvevőket. Eközben Róbert közelebb lépve szót kért.

- Egy kis figyelmet kérnék! Köszönöm! Üdvözlünk mindenkit az Iskolák Országos Versenyén! – kezdte, a bejelentésre pedig tapsvihar tört ki az étkezőben. – Az előttem látható tizenhét csapat jutott be az idei megmérettetésre, ami azt jelenti, hogy ebben a teremben már itt ül az a négyes, aki idén győzedelmeskedik, és két hét múlva elviszi az iskolájának az IOV kupát – szónokolt. – Nincs két egyforma év, nincs két egyforma IOV. Mindent, amit hallottatok és tudni véltek a versenyről, el is felejthetitek, mert az IOV lényege és varázsa pontosan abban rejlik, hogy kiszámíthatatlan – mosolygott Róbert. – Az idei versenysorozatnak helyszínt adó Hortobágy megannyi feladatot és kihívást rejt számotokra a következő két hétben, én pedig szeretnék mindenkinek sok sikert kívánni. Szükségetek lesz rá – tette hozzá. – Egy szabály van: aki utolsóként végez, kiesik – közölte.

- Rég hallottam ilyen lelkesítő beszédet – gondolkodtam.

- Ja, nekem is az öngyilkosságon jár az eszem egy ideje – dünnyögte Dominik.

- Tudom, hogy a legtöbb iskola idén is a legjobbjait küldte versenyezni – folytatta Róbert. – Sportemberek, kiemelkedő tanulmányi eredménnyel büszkélkedők...

- Meg itt vagyunk mi is – suttogta Vivi.

- Azonban – emelte fel a mutatóujját Róbert. – A sok egyéni siker nem minden. Itt, az Iskolák Országos Versenyén nem. Ne feledjétek, ez egy csapatverseny, ahol meg kell tanulnotok csapatként mozogni, csapatként gondolkodni, és legfőbbképpen csapatként érezni. Idén itt, a Hortobágyon – mutatott körbe színpadiasan. – Az élménytáborban nincs lámpaoltás, nincs takarodó, ahogyan ébresztő sincs. Tehát a táborhelyen nincsenek kötöttségeitek azon kívül, hogy minden feladatra pontosan, időben kell érkeznie a csapatnak, vagy az egyénileg küldött csapattagoknak. Az élménytáborban a sportolók napi edzéséhez biztosított a konditerem és az úszómedence is – magyarázta.