𝘽í𝙯𝙯 𝙗𝙚𝙣𝙣𝙚𝙢 𝙛𝙛. | ✔

~21. fejezet~

Miután Sáráék elindultak a feladatra, mi is visszamentünk a kisházunkba. Dominik sorozatot nézett, de én egy idő után megelégeltem az internetet, ezért feldobtam, hogy esetleg elmehetnénk a kilátóba, vagy a játékterembe.

- Áá, szerintem inkább kilátó – válaszolt. – Ott jobban ki lehet szellőztetni a fejünket, amíg a lányok küzdenek.

- Oké, menjünk – válaszoltam, majd kiléptünk az ajtón.

Az út csendesen telt, Andin kívül senkivel nem futottunk össze. Vagy mégis, de a sötét miatt már nem láthattuk. Valahogy mi sem voltunk beszélgetős kedvünkben, akár a többi csapat.

- Szerinted kiesünk ma? – fordult felém Dominik.

- Nem. Nem hinném. Sáráék olyanok, akik foggal-körömmel megküzdenek bárhol és bármikor. Sosem adnák fel.

- Én is így gondolom – indult el felfele a falépcsőkön.

Perceken, hosszú perceken át meredtünk a semmibe, néztük a sötét égen tündöklő csillagokat. És hirtelen valami elszállt. Olyan volt, mint egy neon fénycsík. Hullócsillag. És kívántam. Azt kívántam, hogy a mai feladatot teljesítsék a lányok, és menetelhessünk tovább. Semmi mást, csak ezt. Meglátjuk, hátha összejön. Nem tudom, hogy Dominik kívánt-e, csak némán ültünk, mikor megmozdult alattunk a faépítmény.

- Na, végre! – ért fel Tahi. – Már mindenhol kerestelek benneteket. Nem szeretem, ha itt vagytok, tudjátok.

- Ezek szerint a tanár úrnak nehezére esik megszokni, hogy itt szoktunk kikapcsolódni – vetettem oda. – Miért nem egyből idejön, ha minket keres? Csodálkozom, hogy nem jutott még eszébe – vigyorogtam a helyzet ellenére.

- Fehér, vigyázz a szádra! Azért jöttem, mert úgy értesültem, megnézhetjük a feladatot, amin a lányok részt vesznek. Nem lesz ugyan hang, csak kép a sötét felvétel miatt. Szeretnétek?

- Naná – vágtuk rá egyszerre. Ez a minimum, amit megtehetünk.

- Akkor gyertek, az étkezőbe kell mennünk – indult el lefele.

A helyiségbe belépve nem hittem a szememnek. Tényleg meg tudjuk nézni a feladatot!!! Előttünk a két bézs jött ki az ajtón, nem láttunk érzelmeket az arcukon. Imádkozom, hogy jól sikerüljön nekik. Amikor leültünk, megjelent a kép. Vivi és Sára kézen fogva léptek be a bejárati ajtón. Ahogy láthattuk, ők nem láttak semmit a sötétben, mivel csak körbe-körbe forogtak, hátha valahogy betájolnak. A fények felvillantak segítségképpen, majd egy pillanat múlva újra sötétség honolt. És fél perc múlva megint. Úgy láttam, hogy Sára itt jött rá, hogy a nappaliban vannak, és ez után érdekes dolgot láttam. Egy szervező kúszott elő a fotel mögül, megfogta Vivi bokáját. a lány tátott szájjal állt, gondolom éppen üvöltött. Ezt lefotóztam. Sára felnevetett. Ez fura, hogy tud ilyenkor nevetni? A fény megint felvillant, Vivi elkezdte húzni a másik lányt az ajtó felé. Sára a kanapéhoz ugrott, kezébe fogta az első zászlót. Kiléptek a szűk folyosóra, majd két külön irányba indultak el. Major visszafordul. Elindulnak a hálószoba felé. Megint egymás kezét fogták, úgy tapogatóztak. Egy ajtó kivágódott, a másik szervező pokrócba bújva rohant át a másik helyiségbe. A lányok meg csak üvöltöttek és üvöltöttek. Ezt is lefotóztam. Bedugták a fejüket az ajtón, az ágyon takaró alatt szervező feküdt, akit ők is észrevettek. Sára kilépett az ajtón, de Vivi visszamegy és kezében tartja a második zászlót. Megállapították, hogy már két zászló van, elindultak a konyha felé. A konyhába lépve pár másodperc után Sára kiszúrta a mosogatóból kilógó zászlót, majd a kamra ajtaját nyitották ki. Mi csak annyit láttunk, hogy ők ott tapogatóznak tájékozódásképpen. Vivi nem sokára észrevette, hogy valamik lógnak a plafonról. Amik felmosórongyok voltak. Látni lehetett az undort az arcukon, így felpörögtek, és a negyedik zászlót is a kezükbe véve kiléptek a kamrából. Mikor a gyér fényben meglátták, hogy hogy néznek ki, kitört belőlük a nevetés. Megindultak a fürdőszoba felé. Beléptek, észrevették a csap szélén égő két gyertyát. Vivi észrevette a polc tetejéről hanyagul lelógó ötödik piros zászlót. Nagyon mosolygott, de amikor a kádban megmozdult valaki, azonnal elszállt a vigyora. Sára rohamos tempóban kihúzta maga után Vivit a fürdőből. A zászlók megvoltak, már csak ki kellett jutniuk. Az ajtót feltépték és egyszerre ugrottak ki, itt pedig nekünk véget ért a felvétel. Ennyit nézhettünk.

- Meglesz nekik – mondtam halkan.

- Még szép – értett egyet Dominik.

- Persze, hogy meglesz, tudtam, hogy sikerül nekik – szólt bele Tahi is.

Aszervező kérésére kifáradtunk az étkezőből, és Dominikkal kettenvisszasétáltunk a házunkba. Nem terveztünk elaludni, hiszen ha a lányok ennyitküzdöttek, akkor már megvárjuk, hogy visszaérjenek. És a stressz általkialakult helyzetben, csak azt mantráztam, hogy "Sikerült nekik!".