𝘽í𝙯𝙯 𝙗𝙚𝙣𝙣𝙚𝙢 𝙛𝙛. | ✔

~13. fejezet~

És ahogyan azt előre sejtettük, Tahi nem bízta a véletlenre, hogy fakultatív program ürügyében elhagyjuk az IOV élménytábort, úgyhogy a biztonság kedvéért eljött velünk. A táborhelyen csak páran maradtak, akik az üres játéktermet használták ki, mi pedig elindultunk a bemutatóra. Na, igen. Ahova nem mellesleg gyalog mentünk...

Nagyjából húsz perc lehetett az út, mikor odaértünk, egyből helyet foglaltunk a második sorban a többiekkel. Míg az előadásra vártunk, Sára hirtelen áthajolt felettem Andi irányába.

- Mit tanít a tanárnőtök? – kérdezte.

- Közgáz – válaszolta a kosaras.

Sára visszahajolt, majd szólt nekünk, hogy Vivi írt. Az üzenet és tömör volt, gondolom sietett, így szólt:

,,Debrecenbe hoztak minket, egy egyetemi előadóba, itt lesz a feladat. Mindjárt mutatják a madarakat a kivetítőn, amit meg kell jegyeznünk, Az van, amire gondoltunk. Menni fog, ne aggódjatok. Most elveszik a telefonomat, nem lehet nálunk a feladat alatt. Puszi"

Tahinak is odanyújtotta a telefont, aki hunyorogva végigolvasta, majd bólintott egyet. Közben egy csikós kiállt a közönség elé, és elkiáltotta magát. Elkezdődött a bemutató.

Nagyjából a közepe felé egy önként jelentkezőt kértek az előadók. Mindenki behúzott nyakkal ült.

- Senki? Az hogy lehet? – járkált előttünk a csikós. Én pedig ekkor felvettem a földről egy megszáradt fűszálat, és az előttünk ülő, szürke srác füléhez érintette, aki azonnal odakapott, hogy elhessegesse.

- Itt! Előttünk ő jelentkezik – kiáltottam, mire a többi csapat egy emberként fordult felénk.

- Mi? Én? Én nem, ez nem – rázta a fejét a múltkor köcsögösködő szürke fiú.

- És meg is van az önként jelentkezőnk, gyere, gyere! – indult meg a csikós a srác felé, aki tovább ellenkezett. – Csak nem félsz? Egy ilyen izmos fiú csak nem rezel be – nevette ki.

- Miért csináltad? – fordult hozzám égő vörös fejjel.

- Mi? Én azt hittem, hogy jelentkezel, de akkor... - magyarázkodtam. – Akkor biztos csak a légy...

- Milyen légy? – húzta össze a szemét.

- A légy, amit elhessegettél a füledtől.

- Milyen légy, te seggfej? Te piszkáltad egy fűszállal – háborodott fel.

- Én? Én biztos nem. Major, te is láttad a legyet, nem? – kérdeztem.

- Kettőt is – közölte magabiztosan.

- Csesszétek meg – fújtatott, majd besétált a csikóshoz, aki megállította középen. A következő mutatványnál a srác körül vágtáztak a lovak, aki úgy ordított, hogy belerengett Hortobágy.

- Te, Fehér – hajolt le Tahi.

- Igen?

- Nem ez a gyerek dobta el véletlenül a kacsátokat a tegnapi feladaton? – érdeklődött.

- Arra gondol, amelyik halálra rémülve sikongat a Hortobágyon? – kérdeztem vissza ártatlanul. – De, lehet.

- Gondoltam – dünnyögte a tanár, és egy elismerő biccentéssel nyugtázott.

A bemutató végeztével még volt lehetőség fotózkodni a csikóssal, a ménessel, és a többi állatfajtával is. Mi csak ledőltünk a fűbe, és a bárányfelhőket lestük. Lehunytam a szemem, csak arra lettem figyelmes, hogy Sára valami zenéről beszél.

- Paramore: Ignorance – felelte.

- Nem hallottam még. Jó? – kérdezte Andi.

- Hát... Ha történik egy véletlen baleset, ami után a legjobb barátnőd elárul, és mindenki mellette áll ki, úgy, hogy a szemedbe hazudnak, emiatt ráadásul kirúgnak a tánccsapatodból, fegyelmit kapsz, apád pedig csalódik benned és nem bocsát meg neked kábé soha, ezért dühödben egyszer csak megfogod a copfodat, majd egyetlen határozott nyisszantással levágod a hajad, hogy ne is hasonlíts többé azokra, akiket addig barátaidnak hittél, akkor szerintem sokat tud adni ez a dal – fejezte be Sára. Woww.

- Akkor... meghallgatom – mondta Andi félénket. Asszem kicsit megijedt. Hihi.

- Oké – vigyorgott rá Sára. – Szerintem indulunk vissza – pillantott a szervezők felé.

Mikor visszaértünk, még semmit nem lehetett tudni Viviékről. Nem tudtam, hogy Dominiknak mik a terveik még mára, de én felmentem a kilátóba zenét hallgatni. Nem kellett sokat várnom, Sára jött fel a lépcsőn.

- Hát te? – nézett rám. – Mit csinálsz?

- Zenét hallgatok.

- Mit? – kérdezte, mire átadtam neki az egyik airpodsomat. – Ez jó, erre táncoltam régen.

- Persze, hogy jó, Major. Azért hallgatom – mosolyogtam rá. – Mit is mondtál, milyen kiírás van az insta biódban?

- A Paramore dalszöveg?

- Az, az. Melyik szám?

- Ignorance – felelte, mire elindítottam a telefonomon. Én úgy mondanám, hogy egy igazán... igazán durva ütemű zenét kell elképzelni.

- Hát, Major, erre én is levágnám a hajamat – mondtam, mire felnevetett. – Egyébként pedig, ha számít a véleményem... Most ezerszer jobb, mint volt. Nem csak a hajad... Hanem az egész – mutattam rá, körözve az ujjammal, amivel azt akartam kifejezni, hogy tetőtől-talpig értem a dicséretet.

- Kösz – motyogta. – Te tudod, hogy mi történt?

- A balhédnál?

- Aha.

- Nem. Hallottam ezt-azt, de passz, fogalmam sincs, hogy mi az igazság. Valaki rosszul lett, nem?

- Igen... - felelte halkan. – Érdekel, hogy pontosan mi volt?

- Persze – vettem ki az airpodsot a fülemből.

- Oké – fújta ki a levegőt, és akkor ott elmesélte az egész fegyelmis storyját.

Elmondta, hogy egy januári tánctábornak az elején elmentek egy kisboltba, ahol, mint mindenhol, ott is kijátszották a biztonságiakat, és piát vettek. Valamikor estefelé megbontottak egy üveget, amiben mogyorólikőr volt. Mindenki iszogatott, bulizgattak, majd hirtelen rosszul lett az egyik kezdő lány. Mentőt hívtak, mert fuldokolt, és mint később kiderült, csonthéjas allergiája van. Amikor a tánctanár kérdőre vonta Sáráékat, a többiek szemrebbenés nélkül behazudták, hogy ő a hibás az egészért. A szülei akkor este érte mentek, az apja az óta haragszik. És... haragudni is fog. Az öccsén kívül egyedül Kocsisnak mondta el a teljes igazságot, kért tőle egy második esélyt.

- És adott – bólintottam felé pillantva.

- Igen. Hát ennyi. Ez lenne Major Sára rövid és tragikus története. Az öcsém és Kocsis után már te is tudod, hogy mi történt pontosan.

- Kösz, hogy megosztottad velem – néztem a szemébe, az íriszébe fúrva magamat.

- És te? – kérdezte.

- Mi van velem?

- Mi a te történeted?

- Semmi. Minden igaz, amit hallottál rólam, és az én esetemben minden úgy is volt, ahogy hallottál róla.

- Az nem lehet – tátotta el a száját.

- Hidd el, Major, mind igaz – mosolyogtam, ő pedig nevetett. Majd ezek után Dominik csörtetett felfelé a lépcsőn.

- Mi történt? – kérdeztem.

- Most jönnek vissza a versenyzők, Tahit már láttam Vivivel beszélni – felelte.

-------------------------------------

Helloka!

Eszméletlenek vagytok, meglett erre a könyvemre az 1000 read!!! (2021.05.07.)

Kamilla <3