𝘽í𝙯𝙯 𝙗𝙚𝙣𝙣𝙚𝙢 𝙛𝙛. | ✔

~16. fejezet~

A negyedik nap reggelén arra keltem, hogy Dominik nincs már a kisházban. Alvás közben nagyon kiizzadtam, ezért a tegnap esti tusolás után még most is lefürödtem. A zuhanyrózsa először szaggatottan, lövellte a vizet, aztán folyamatosan kezdett folyni. A langyos víz már-már felüdítette nyirkos bőröm, mikorra végeztem, már az egész fürdőben a tusfürdőm illata terjengett. Az ágyam mellé lépve láttam, hogy valaki üzent. Vivi volt az. Ennyiből állt az értesítés:

Vivi: Sára már nincs a házban, valószínűleg kiment valahova a szabadba.

Rajmund: Oké, értem. De ezt miért nekem mondod?

Vivi: Fehér, Fehér... a kis naiv Fehér. J Engem nem lehet megvezetni, észreveszem a dolgokat hihi.

Üzenetét látva felnevettem, és gyorsan felvettem egy pólót, arra rá pedig a Szirteses melegítőt. Az ajtón kilépve éppen összetalálkoztam Vivivel, így együtt indultunk az étkező felé.

- Köszönöm – szólaltam meg hirtelen, amire ő csak bólintott egyet, így az út többi része csendben telt.

Mire odaértünk, már nagyon sok csapat készülődött a reggelivel, érződött a feszültség a mai feladat következtében. Sára és Dominik már belekezdtek az evésbe, mi pedig szó nélkül leültünk melléjük. Már eltelt egy kis idő, amikor a telefonjaink képernyője egyszerre villant fel. Kocsis posztolt.

Szirtes gimnázium megosztott egy fényképet. Egy perccel ezelőtt.

,,Jó reggelt Szirtes Army! Remélem, nem gond, hogy így nevezem csapatunk drukkereit. Tegnap láttam egy kommentben, és nagyon tetszett, ezért... Mit is szoktak ilyen esetben írni? Á, igen, megvan, loptam a nevet! Persze nem igazából, csak ilyen trendin akartam kifejezni, hogy kölcsönöztem a kommentelőktől a Szirtes Army megnevezést. Na, de a lényegre térve. Iskolánk tanulói, Felcser Vivien, Major Sára, Fehér Rajmund és Pap Dominik negyedik napja versenyeznek az IOV-on, és eddig hibátlanul helytálltak, ma pedig az első csapatfeladat vár rájuk! Ma délelőtt tízkor a Szirtes négyese a táborba való bejutás óta most először kell, hogy csapatként mutassa be a tudását, hogy mennyire sikerült összeszokniuk, és miként oldják meg közösen az eléjük kerülő akadályokat. Izgalmas pillanatok ezek, mi, a Szirtes Army tagjai pedig drukkolunk nekik! Hajrá, Szirtes! Kocsis igazgató"

A kommenteket elolvasva nem hittem a szememnek, minden félét össze-visszabeszéltek, valahogy azt is kilogikázták, hogy Vivi egy normális ribanc, azaz... norbanc (???).

- Oké. Kinek van igaza? A vitában? – tette fel a kérdést Sára.

- Hogy érted? – lepődtem meg.

- A kommentvitában. A fegyelmit illetően.

- Ja, hogy az. Az enyémet eltalálták.

- Azért ez nem is volt kérdés szerintem – vigyorgott Vivien. – Ez volt a kémiaórás dolog?

- Nem – dőltem hátra. – A lyukasóra – feleltem, mire mindenki megértette ennyiből a dolgot.

- És ti? – pillantott körbe a lány rágólufi fújás közben.

- Nekem volt – ismerte be Sára.

- Nekem is – biccentett Dominik.

- Akkor ezek szerint a kommentelők nem jól tudták. A négyből nem kettőnek, hanem háromnak volt – közölte Vivi.

- Ja – köhintett Sára.

- Jól nézünk ki. Kocsis és a megbélyegzett csapata – mondta ki Dominik a gondolatait.

- Pontosan – értett egyet Vivien. – Három fegyelmis, meg a norbanc – közölte, beszólását pedig némi hatásszünet után feltörő nevetéssel értékeltük, mire mindenki ránk nézett.

Reggeli után az étkezőből kilépve a főkapu felé vettük az irányt. Még volt egy kis időnk, addig is beszélgettünk.

- Mennyi van? – kérdezte Sára.

- Háromnegyed.

- Mi az, Major? – kérdeztem.

- Ez fura. Hol van Tahi? Nem búcsúztat el minket, ahogy szokott? – kérdezte Sára.

- Tényleg. És... hol van bármelyik kísérőtanár? – lepődött meg Dominik.

- Egyik csapatnak sincs itt a tanára. Mikor láttuk utoljára Tahit?

- Éjjel még bejött hozzánk egyszer ellenőrzésre, fél egy körül – mondta a fiú, és mikor meglátta az értetlen fejem, még ezt is hozzátette: - Te már aludtál.

- Akkor csak ma reggel nincs meg – szólt Vivi.

- Igen, ez nem jelent jót – értett egyet Major.

Andi jött oda hozzánk, akikkel együtt kis idő után megállapítottuk, hogy nekik sincs meg a kísérő tanáruk... Nem tudtunk mit tenni, Róbert a következő pillanatban kinyitotta a dupla szárnyú kaput, és minden szó nélkül várt és figyelt. Többen bekiabáltak, amit láthatóan megelégelt.

- Sok szerencsét mindenkinek! Az utolsóként teljesítő csapat kiesik!

A bézsekkel együtt morfondíroztunk, és végül arra jutottunk, hogy elmegyünk megnézni a tanárokat a szállásukon. Mind a nyolcan elindultunk, de aztán én észbe kaptam, hogy ez így eléggé feltűnő, ha egyből két csapat is kutakodni kezd, ezért abban állapodtunk meg, hogy a két CsK elmegy megnézni.

Egy kis, piros borítékkal tértek vissza, amit elolvastunk együtt. Az állt benne, hogy ,,Kirándulni mentem. Tahi Dénes"

- Azt írja kirándulni... Hová? – tette fel Vivi a kérdést.

- Talán ezt kell kideríteni.

- Ez nem rossz, Major – dicsértem meg. – Lehet, hogy ez a feladat.

- Mármint? Hogy hol kirándul Tahi? – grimaszolt Vivien.

- Nem. Megtalálni Tahit. Meg a többi tanárt... - suttogta Sára.

- Ez lesz az! Menjünk – helyeseltem.

Andiékkal együtt elhatároztuk, hogy kimegyünk a kapun, ugyanis csak így tudjuk megoldani a feladatot. A kapuhoz érve kiléptünk. Igen, KILÉPTÜNK. És hogy mi történt? Az égvilágon semmi. Nem zártak ki, jól gondoltuk a feladatot.

- A busz! Menjünk a kisbuszokhoz! – szólt Sára, mire egyenesen a parkolóba rohantunk.

- Azt hiszem, itt különválunk – szólt Keri.

- Igen. Sok sikert nektek!

- Nektek is – bólintott.

Utánuk mi is beszálltunk a saját járművünkbe, ahol az üléseken IOV tornazsákokat találtunk.

- Üdv – köszöntünk beszállva, de a sofőr nem szólt semmit, még a motor sem ment. Nem indultunk el.

- Most mi van? – kérdeztem.

- Nem tudom. Elnézést, esetleg elindulhatnánk? – kérdezte Sára. Semmi válasz...

Tanakodás közben azt vettük észre, hogy Andiék kisbusza megindult, és a lány az ablakon kihajolva kiabál valamit.

- Húzzátok le, nem hallani – motyogta Vivi, mire rácsaptam a gombra.

- Miiii? Mit mondott? – üvöltött Vivi.

- Hogy kesztyűtartó – felelte Sára, én pedig előrehajoltam, és kivettem az egyetlen cetlit, ami bent volt. Széthajtottam, majd elolvastam.

- Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont – olvastam fel hangosan, erre a sofőr beindította a motort, a busz pedig elkezdett gurulni a földes úton. Elhangzott a kulcsszó. Megindultunk az úticél felé, ami jelen esetben a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpont volt.