𝘽í𝙯𝙯 𝙗𝙚𝙣𝙣𝙚𝙢 𝙛𝙛. | ✔

~9. fejezet~

Az út nagyjából fél órás volt, a Tisza-tó partján alig-alig voltak a hűvös időjárás következtében. A csapatok érdeklődve figyelték a szervezőket, akik éppen egy kötelet feszítettek ki.

- Figyelem! – sétált el köztünk Róbert. – A feladat minden csapatnak a következő! Amint a jelzést meghalljátok, bementek a vízbe és megkeresitek a csapatotok színével ellátott négy gumikacsát. A feladatot akkor teljesítettétek, ha mind a négy kacsátokat kihoztátok a partra. Az a csapat, amelyik utolsóként végez, kiesik, és a táborba visszaérve azonnal hazaindul. Készüljetek! – üvöltötte, mi pedig Majorral gyorsan ledobtuk a táskánkat, és a piros melegítőt, én meg még gyorsan letakartam a cuccainkat.

- Oké, ez gyorsasági feladat – mondta Sára.

- Az – biccentettem.

- Koncepció?

- Berohanunk, megszerezzük a négy piros gumikacsát, kirohanunk és bedobunk egy lángost.

- Én sajtos-tejfölöst kérek.

- Bízd ide – mosolyogtam rá.

- Felkészülni! – kiáltotta Róbert, mire a csónakban ülő szervezők a vízbe borítottak több száz gumikacsát. Csakhogy... az összes ugyanolyan volt.

- Na, baszki – köhintettem, aztán valaki megelőzött és kérdőre vonta a kacsákat. Kiderült, hogy meg kell fordítani, mert az alján lesz a jelzés.

- Vigyázz! Rajt! – adta meg a főszervező a végső jelet. Mindenki rohanni kezdett, de a lelkesedés körülbelül addig tartott, amíg a lábunkat nem érte a víz. Ugyanis jég hideg volt. Menet közben valaki telibe fröcskölte Sárát, csak a sikolyát hallottam.

- Jól vagy? – kérdeztem.

- Ühüm – biccentett vacogó szájjal.

Sietve kerestük a kacsáinkat, de mikor végignéztem egy részen az összeset, Sára mellé léptem, hogy tájékoztassam.

- Átmegyek a másik oldalra. Itt van valami?

- Semmi – közölte bosszúsan, én pedig elindultam befelé, a tó mélyebb részéhez.

Lila, lila, narancs, ezüst, halvány rózsaszín, narancs, narancs, piros. Bingó. Meg is van. Elindultam Sára felé, de éppen ő is felém tartott.

- Rajmund! – mutatott fel egy kacsát. – Egy megvan!

- Kettő – mutattam fel én is.

Tovább kerestünk, de sehol sem volt meg a másik kettő kacsa. A halvány rózsaszín csapat továbbjutott. Majd a türkiz, a világoszöld, és a bézs is. Csak kerestem, kerestem a kacsát, de nem találtam. Odébbálltam, és egy nagyobb csoportból kiemeltem az egyik gumikacsát. Ekkora szerencsét... a harmadik piros.

- Itt a harmadik – kiáltottam Sára felé. – Arra semmi – értem oda hozzá. Egyre kevesebb csapat volt már versenyben.

- Narancs, narancs, narancs, narancs, piros – sorolta az egyik szürke, mi pedig felkaptuk a fejünket.

- Piros? Az ott egy piros a kezedben? – kérdezte Sára.

A szürke fiú láthatóan erősen gondolkodott, mérlegelte a helyzetet, hogy mi a jobb döntés az ő csapata érdekében. Majd megfordult.

- Ne, ne, ne – ráztam a fejem, ugyanis a srác eldobta a messzebbi kötélhez a kacsánkat. – Rohadj meg – hagytam ott.

- Bruh – prüszkölte Sára fogvacogtatva.

Mindennél gyorsabban kerestük az utolsó piros gumikacsát. Össze kellett szednünk magunkat, végső ereinket is összegyűjtöttük, mert tudtuk, hogy már csak egy kell, és megvagyunk. Nem adhattuk fel itt, különben mi leszünk kész utolsóként.

- Rajmund, megvan! – kiáltotta Sára, mire elmosolyodtam.

- Szép volt, Major – bólogattam, aztán megragadtam a karját, hogy kijussunk a vízből.

A szürke és sötétzöld csapat két-két tagját figyeltem, majd egyszer csak az elsőként említett csapat fiú tagja elkezdte csapkodni a víz felszínét.

- Megtalálták – suttogta Sára.

- Meg – közöltem összehúzott szemmel.

- A mai feladaton kiesett a sötétzöld csapat! – jelentette ki Róbert. – A visszaérkezést követően negyed órátok lesz összepakolni és elhagyni az IOV élménytáborát. A többieknek gratulálok, indulhattok vissza a buszokhoz.

Sárával elindultunk az egyik busz felé, nekem pedig csakis a lángoson járt az eszem. Andi éppen Sárával kezdett beszélgetni, ezért elillantam mellőle és a strand felé vettem az irányt. A pulthoz érve gyorsan rendeltem.

- Jó napot fiatalember! – köszöntött egy idős bácsi.

- Jó napot kívánok! Két sajtos-tejfölös lángost kérnék szépen.

- Máris adom – mosolygott rám. – Ezeregyszáz forintot szeretnék kérni.

- Köszönöm, viszlát!

- Sok sikert! – kiabált utánam. Ezek szerint látta, hogy az IOV-on vagyok résztvevő. Sietősen indultam visszafelé, és mikor Sára felé pillantottam, láttam, hogy Róbert áll a balján.

- Mégis mit képzelsz, hol voltál??? – ordított rám, mikor odaértem.

- Lángosért – feleltem. – Sajtos-tejfölöst mondtál, ugye, Major?

- Aha – bólintott.

- Tilos elmenni a feladatok előtt, alatt és után! – kiabált a főszervező.

- Elnézést, nem tudtam – vontam meg a vállam, majd készültem beleharapni a lángosba, de megálltam. – Kér? – kérdeztem, mire a fejét ingatta, és kinyitotta a busz ajtaját.

- Na, szálljatok be.

- Nem, nem, nem! Már a vizes ruhára is mondtam, hogy nem örülök, de hogy lángos? Na, azt már nem! Szálljatok ki vele – kért minket. – Kifelé a lángossal! – ismételte, mire kimásztunk a buszból.

- Szóval... ezért mondják, hogy zűrös vagy – pillantott rám Sára, mire feldobódva néztem rá.

- Ezt mondják?

- Ezt is – helyesbített, én meg felnevettem.

- Befejeztétek végre? – kérdezte a sofőr.

- Igen – feleltem.

- Most meg hová mész?

- Kidobom a szemetet – mutattam fel neki az összegyűrt papírt, Major meg visszatartott nevetéssel figyelte, ahogyan hergelem a sofőrt. Lazán bedobtam a kukába, és ráérősen visszasétáltam.