/BNHA/ Szövetségből Szerelem /BEFEJEZETT/

🔞_19_🔞

Kis csapatunk, vissza tért a nyomozó irodába, és neki is áltak a jelentés megírásának.
Én csak beültem az egyik sarokban lévő fekete bőr ülő garnitúrára, és össze görnyedve, az újjaimat tördelve álltam neki gondolkodni.

Valyon, ezt a helyzetet, hogy tudnám megoldani.
Ha nagyobb csapatokban megyünk, akkor biztos, hogy észre vesznek minket, s akkor a tervünk megint elbukik.
De....viszont ha egy ember megy, akkor kissebb az esélye annak, hogy lebukunk.
~ és ekkor mintha egy villámcsapás vágott volna fejbe.
- Meg van, a tökéletes terv....

Shigaraki Hana szemszögéből.:

Még mindig csak én meg Dabi voltunk az előzőnél sokkal kisebb épületben.

Az égett arcú magas fiú, a barna kanapén ül, s csak néz, nem szólal meg.
Ez már kezd nagyon idegesítő lenni.

- Dabi

-.....

- Dabi!

-.....

- DABI SZÓLALJ MÁR MEG A ROHADT ÉLETBE IS. ~ még mindig semmi. - MI A FASZ BAJOD VAN?!?! MIÉRT KELLETT HIRTELEN EL....... ~ hirtelen egy gondolat nyilalt át a fejemben. - Ugye....ugye...azért kellett elmenekülnünk, mert....

- igen. Jól gondolod. Megtaláltak minket. ~ rezzenéstelen arca mélyen hatolt a szívembe. Fájt. Fájt a tudat, hogy végre megtaláltak, és én meg megszöktem. Nem voltam ott, és nem tudtam Katukit át ölelni, nem tudtam elmondani neki, hogy élek.
- De Tomura tett róla, hogy fel adják a nyomozást.

- Mi..mit...ho..hogyan?

- Emlékszel? ~ mutatott a nyakamra. - Akkor készítettek egy képet rólad, és most az hiszik...

- Hogy meghaltam....~ szakítottam félbe.

- Pontosan.  ~ ugyan azzal az arccal mondta. Mi lett Dabival? Ő egyáltalán nem ilyen. - Szóval, mostmár megnyugodhatok. ~ húnyta le a szemit, egy sóhaly közepette.

- Ezt...meg, hogy...érted? ~ kérdeztem elhaló hangon.

-....

- DABI, EZT HOGY ÉRTED? VÁLASZOLJ!!! ~ szememből akaratlanúl is elkezdtek folyni a kövérke könny cseppek.

- Tudod, néha jobb lenne ha befognád a szád. ~ szavait tett követte. Érzékien megcsókolt.
Édes párnácskái lassan, de szenvedélyesen mozogtak.
Karjaival, derekamra fogott, és úgy húzott magához közelebb.
Levegőhiány miatt, csókunkat megszüntette, majd vissza ült a kanapéra.

- Ez, mégis...mit jelentsen? ~néztem rá kipirultan, s szemeim kezdtem el törölgetni

- Semmit.

- Semmit?!

- Miért mit vártál?! Hogy szerelmet vallok neked? Hmm?! ~ hangja   gúnytól csengett. A szemkontaktust nem szúntetve állt fel, és közelebb jött hozzám.
Meg állt elöttem, s mellkasa elött keresztbe fonta a karjait. - hmm? Nem válaszolsz, akkor ~ ajkaimra tapadt. Megint. Undorodom. Undorodom tőle, de...valamiért nem lököm el magamtól.
Nem vagyok rá képes.
Azonban muszáj leszek.
Hiába próbáltam eltólni magamtól nem ment.
Erősebb nálam.
Csókunkat befejezve...
- szeretlek ~ súgta hallkan a fülembe.
A szívem hirtelen egy nagyot dobbant.
Egy kicsit eltólt magától, de csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Ez volt a válasz amit hallani akartál?

- Rohadj meg! ~ ütöttem lágyan a mellkasára, mire szorosan átölelt. - utállak.

- Tudom. ~ hangján hallani lehetett hogy mosolyog. - Hana nem vagy álmos? ~ nézett szemeimbe, de az ő szemiben mást láttam, mint fáratságot.
Dabi szemei vágyat tükröztek, és szerintem az enyéim is.