/BNHA/ Szövetségből Szerelem /BEFEJEZETT/

_9_ Találkozás

- MINORIN-SAN! ~kiált a Sensei, de nem érdekel. Egy utolsó szó elejéig azért megfordultam.

- Minorin nincs többé! ~ezzel a mondattal. Ott hagytam őket. A házak tetején "ugráltam"

Nagyon mérges voltam Katsukira és a szüleimnek nevezett személyekre.
Hogyan tudtak, nekem ennyi éven keresztül hazudni? Hogyan voltak képesek sajátjukként nevelni?
Olyan vagyok mint az örökbe fogadott gyerekek. Amivel persze semmi baj.
Szeretnek-e egyáltalán azok az emberek akik sajátjukként neveltek?
Ha igen, akkor miért dobtak ki minket Katsukival?
Ha kidobtak, akkor miért fogadtak, őrökbe még akkoriban?
És miért néztek rám csúnyán, amikor hős akartam lenni?
Valami történhetett, vagy rájöttek, hogy mi is vagyok valójában?
Ők tudhatják, hogy kik az igazi szüleim?
Ezekkel, és más hasonló gondolatokkal szeltem átt az egész városon amíg egy sikátorához nem értem.
Leültem a földre hátam a falnak döntve, majd csak neki álltam gondolkodni.

- Szervusz kislány! ~köszönt rám a 20-as éveiben járó, látszólag ittas férfi.

- akarsz velem játszani?

- haha *nevet* ha meg akarsz halni! ~mondtam majd rá néztem a férfira mert keménynek akartam látszani, mert belül nagyon össze vagyok törve.

- Haha ~nevet a férfi. - Mintha egy ilyen kis lány tudna nekem ártani. ~elkezdett felém lépni, majd legugólt elém, és az állam alá nyúlt, ezzel arra késztetve engem, hogy a szemébe nézzek. - Játszunk! ~komoly tekintettel mondta.

- Tch...~látom, látom a képpességed, nem nagy szám.

- Mi az? ~kérdezi idegesen.

- Ilyen szánalmas képességgel, próbálsz velem "játszani"? ~vágtam egy gyilkos pillantást. - Tőlem, megpróbálhatjuk. Játszunk!
~elkapta a nyakam, majd szorítani kezdte. ~hmm. Elég gyenge a fazon, de velem szemben csak egy hangya.
~ mivel, nem akarom megölni, így nem használhatom a kezem, a szememmel, is tudom, használni a képességem, így talán nem hal meg, remélem, mivel elméletileg most használom először, más képességét.
Mivel itt sétált el a mellettünk lévő utcában egy olyan képességű személy akinek elég erős képessége van, ezért azt fogom használni. Már éppen használatba akartam venni amikor valaki a segítségemre sietett.

- Héj, azonnal engedd el! ~kiáltott rá a fiú.

- Hmm, csak nem....~a férfi hirtelen abba hagyta a mondatát, majd, elengedte a nyakam és felállt.

- Most pedig tünj el! ~mondta neki a fiú, mire a fazon elfutott.
~oké, asszem már a te képességed is tudom.

- Jól vagy? ~gugolt le elém.

- Igen. ~válaszoltam, majd segített felállni.

- Ugye nem bántott? ~kérdezte.

- Nem, dehogy is! ~mosolyodtam el, de aztán rájöttem, hogy az én helyzetemben ezt most nem kellene.

- Baj van? ~kérdezte aggódóan.

- Nem, semmi csak....~kitőrt belőlem a sírás.

- De akkor miért sírsz? ~kérdezte.

- Mert, amiben eddig hittem, az mind csak hazugság. ~kérdőn nézett rám. -ez nem is az én életem volt eddig.

- Akarsz róla beszélni? ~kérdezte, mire csak vállat vontam.

- Akkor menjünk máshova. ~majd megfogta a kezem, és húzott maga után.
Majd leültünk egy kávézóban.

- ha, késznek érzed magad arra, hogy elmond, akkor meghallgatlak. ~ támasztotta fejét a kezére.
Kb 5 perc kellett mire rendeztem a gondolataimat.