Tengerszint felett - 𝙿𝚒𝚎𝚛𝚛𝚎 𝙶𝚊𝚜𝚕𝚢 | ✓

6 𝚌𝚑𝚊𝚙𝚝𝚎𝚛

-Tessék?-hallottam meg döbbent hangját a vonal tulsó feléről, és tudtam már most ki van borulva. –Ezt mégis, hogy gondoltad? Azelőtt cselekedtél, hogy velem megbeszélted volna! Ehhez nekem lenne a leginkább közöm, mégis engem kizárva döntöttél, aztán meg felhívsz, hogy bocsi ez van, örülj.-fakadt ki idegesen.

-Nos. Akkor kezdjük el szépen az elejéről, nyugodtan.-sütöttem le a szemem, mert abszolút igaza volt, sajnos. –A futam alatt megkérdeztem Emmát, ki lenne az akivel nagyon szívesen találkozna? Hosszú huza-vona után kinyögte Chalamet nevét. Én meg ismerem, jóba vagyunk. És tudtam, hogy ha Emma álma ez én basszus összehozom a talit, ha beledöglök is.-jelentettem ki elszántan.

-Szerinted én nem tudtam volna elintézni neki? Azért hidd el, néha jó dolog, ha te vagy Pierre Gasly.-jelentette ki fellengzősen.

-Oh én kérek elnézést.-forgattam meg a szemeimet. –Emma mégsem szólt neked erről, mégis egy vadidegennek mesélt az álmairól, amiket még meg akar valósítani.-szúrtam oda szemtelenül. –És el kell még mondjam. Lehetsz te Pierre Gasly, rendelkezhetsz bármekkora hatalommal Timo forgat, esélyed sem lett volna idehozni.-hunytam be a szemem, hogy lenyugtassam a bennem tomboló kedélyeket, majd bontottam a vonalat.

Egy pillanat sem telt bele. A sötét ház nyugodt csendjét a telefonom hangos csengése verte fel és a kezemben rezgő telefon Pierre nevét villantotta fel.

-Ne merészeld rám rakni a telefont.-csengett döbbenten a hangja.

-Ne merészeld megmondani mit tehetek és mit nem.-jelentettem ki idegesen.

-Ez nem fog menni köztünk.-nevetett fel kínosan.

-Nem az én ötletem volt ez az egész sem, de ez akkor éppenséggel nem érdekelt sem téged sem engem, alkalmazkodtam a körülményekhez, és nem fogok kihátrálni csak azért, mert neked nem derogál az, hogy egyedül is képes vagyok döntéseket hozni és cselekedni, ha arról van szó. Emma megérdemli, hogy találkozzon azzal akivel csak akar, és amíg te az életedet kockáztatod, addig én ezt szépen valóra váltom neki, mert megérdemli.-suttogtam elhalt hangon.

-És ez a színész gyerek, ha forgat miért jön el?-kérdezte ő is higgadtan.

-Mert egy haldokló gyermek utolsó kívánságai a legfontosabbak, és ezt ő is tudja. Régi barátom és azt hiszem ezt az ütőkártyát bevetettem.-rántottam meg a vállam, bár tudtam ő ezt nem látja.

-Kavartatok?-jött a semlegesnek tűnő kérdés.

-Tessék? Pierre nézd ez a magánél...-kezdtem bele, de a férfi félbeszakított.

-Igen, nem. Nem olyan nehéz.-közölte halkan.

-Igen.-sütöttem le a szemem. –De, ha ez számít bármit is hét éve nem láttam. És nagyon ritkán beszélünk.-magyaráztam, mert úgy éreztem meg kell neki magyaráznom.

-Rendben. Jövőhét szerdán hol? Én is megyek.-jelentette ki legnagyobb megdöbbenésemre.

-Erre egyszerűen semmi szükség nincs. Nem fogunk szobára menni. Emma miatt megyünk. Ami volt elmúlt.-jelentettem ki miközben homlokomat masszíroztam.

-De akkor sem bízom két számomra vadidegen emberre az unokahúgom. Nem is ismerlek, és te se engem, nincs akkora bizalmam feléd, ne haragudj.-sorakoztatott fel egyébként teljesen jogos érveket.

-Ha rajtam múlik ne aggódj nem is lesz.-zárkóztam be azonnal, ugyanis a kis biztonságos zónámból kilépve jöttem rá, hogy túlléptem egy határt, átléptem a saját határaimat.

-Nem is kell. Ez egy színjáték, mert nincs senki állandó az életemben, de ezt Emmának aki haldoklik nem mondhatom meg. A világa törne össze.-hallottam meg a szomorú hangját.