Tengerszint felett - 𝙿𝚒𝚎𝚛𝚛𝚎 𝙶𝚊𝚜𝚕𝚢 | ✓

10 𝚌𝚑𝚊𝚙𝚝𝚎𝚛

Ismeretlen helyen aludni nekem csupán annyit tesz, hogy nem tudok eljutni az álmok világába míg meg nem szokom az adott ágyat, ez egy több napot igénybe vevő procedúra, és nem a legjobb ami a munkámat tekinti.

A hold magasan járt az égen, ezzel tökéletesen megvilágítva a havas hegytetőket.

Kibújva a takaró alól és a szállodai köntöst magamra kapva mentem ki az erkélyre, majd könyököltem a korlátra. Göndör fürtjeimet szabadon hagytam, így a szél, ami kései óra lévén rendesen fújt az arcomba csapta a hajamat, ezzel eltakarva az egyébként tökéletes kilátást.

Kifújkálva, kisimítva, majd összefogva a rakoncátlan tincseket ültem le az erkély közepén elhelyezett kerti fotelek egyikére és percekig csak csodáltam a kilátást.

-Cinty.-hallottam meg Pierre hangját, mire ösztönösen összerezzentem és ránéztem. –Ne haragudj.-szólalt meg halkan, álmos hangon. –Hallottam amikor felkeltél. Hideg van, úgyhogy kihoztam egy plédet.-tartotta fel a bézs színű paplant.

-Köszönöm.-néztem rá hálásan. Mögém lépett és, mint a fodrászok rám terítette az anyagot, majd elindult a másik szék felé. –Le ne ülj.-szóltam rá figyelmeztetően, ő pedig döbbenten nézett rám, majd a székre, hátha tudok valamit amit ő nem, és miután megbizonyosodott arról, hogy tiszta a terep leült.

-Erre azt szokás mondani, foglalj helyet. Kedvesség a köbön, de tényleg.-forgatta meg szemeit.

-Nem.-nevettem fel halkan. –Holnap sajtós napod van.-jelentettem ki a tényt. –Ha nem pihensz, fáradt és dekoncentrált leszel, a sajtó ezt szépen kiszagolja és ízekre szednek.-kulcsoltam össze az ujjaimat az ölemben.

-Nem minden riporter és újságíró egy kegyetlen dög.-jelentette ki határozottan.

-Indulj ki belőlem.-tártam szét a kezeimet.

-Nem gyakorolod a hivatásod, így felesleges arra kényszerítened, hogy valami olyat mondjak ki ami nem is igaz.-méregetett fürkészően.

-Menj aludni Pierre.-forgattam meg a szemem.

-Csak utánad.-nevetett fel tehetetlenül.

Szememet forgatva pattantam fel, és velem egyetemben kelt fel ő is, mint aki csak arra vár én mikor lépek és ő a reflexeinek köszönhetően mikor kelhet fel. Döbbenten néztem rá, és tudtam ez most egy verseny.

-Az élet minden területe egy verseny neked?-néztem rá értetlenül, nem válaszolt, csak önelégült vigyorra húzta ajkait. –Emberedre akadtál.-mosolyodtam el lassan, majd vártam a pillanatra és elrohantam az üveg ajtó felé ahol bejutunk a lakosztály nappalijába, egyenlő feltételek mellett, megadtam neki az esélyt. A padlótól plafonig érő ajtó kilincsébe kapaszkodtam, Pierre pedig mindenáron be akart jutni az ajtón, természetesen elsőként, nyilván fellökött, én pedig a kilincset szorítva estem el, és éreztem az éles fájdalmat a csuklómba ami a mutatványomnak hála nyilalt belém.

-Oh basszus.-suttogtam miközben lassan leemeltem a kilincsről és az éles fájdalomnak hála egy könnycseppet is elmorzsoltam.

-Cinty.-jött ki néhány pillanattal később Pierre amikor valószínűleg felocsúdott és rájött, hogy nem toporgok ott mellette. –Mi történt?-nézett rám döbbenten. –Gyere.-nyújtotta felém a kezét. Halvány mosolyra húzva ajkaimat fogadtam el a felém tartott kezét, majd magam mellé akartam rántani. Viszont Pierre-t annyira váratlanul érte ez a tett, hogy rám esett.

A földön elterülve néztem fel rá, miközben ő két kezét testem mellett megtámasztotta. A döbbenet, mely arcán táncolt leírhatatlan volt, mert eközben a feje mögül a hold is előbukott. Ha eddig azt hittem láttam már gyönyörű dolgot, akkor nem ismertem magát a fogalmat magát, mert ez volt a tökéletes kép.