Tengerszint felett - 𝙿𝚒𝚎𝚛𝚛𝚎 𝙶𝚊𝚜𝚕𝚢 | ✓

17 𝚌𝚑𝚊𝚙𝚝𝚎𝚛

-Gyönyörű vagy.-leheltem apró puszit az arcára. –Csak mosolyogj. Éppen most hagysz nyomot a világban.-moslyogtam rá, majd Lexi mellé léptem aki a fotóstól nem messze állt és nézte ahogy a nyersképek egymást követve jelennek meg a monitoron.

Emma imádta az egészet. Felszabadultam mosolygott és azt hiszem mélyen magában elkönyvelte, hogy neki sikerült az ami sokaknak nem adatik meg. Emlékezni fognak a nevére azután is, ha ő már nem lesz.

Fehér farmer és fekete póló borította a testét miközben két oldalról hasonló szettben fogta őt közre a kampány másik két arca. Talán ez is adott ahhoz valamit, hogy felszabadultabb legyen, mert olyan lányok vették körül akivel sorsközösséget tudott vállalni.

Kettőt rezgette a mobilom a farzsebemben én pedig tudtam, hogy Pierre az, ugyanis kifejezetten a lelkére kötöttem, hogy írjon az időmérő kezdete előtt.

„Szurkolj"-olvastam le a zárolt képernyőmről. Én mikor nem? Tettem fel magamnak a kérdést.

„Garantált a pole pozíció. Viccet félretéve, vigyázz magadra".-küldtem el neki az üzenetet, majd a telefonomat Emmáéra raktam, és hatalmas mosollyal, - melyet a tegnap este emlékképei varázsoltak arcomra – indultam el a táskámhoz, hogy igyak egy pár kortyot a kiszáradt torkomra.

A francia az estét mellettem töltötte, és azt amit kora reggel éreztem, - amikor is az ébresztője felvert mély álmomból – nem tudom szavakba önteni, mert akkora nyugalom, harmónia és elégedettség járt át az élet felé, mint még sohasem.

Nem tudtam, hogy lesz-e folytatás, abban voltam biztos, hogy ezt hamarosan megbeszéljük, viszont tagadhatatlanul a szívem környékén a kötödésen túl valami több is kezdett kialakulni. Megfogalmazni nem tudtam, abban pedig biztos voltam, hogy nem szerelem, mert nekem bizony több kell annál, hogy úgy igazán szerelembe essek, de kétségkívül a férfi korántsem volt nekem közömbös, és ez nem csak a fenomenális éjszakának köszönhető amit magunk mögött tudhatunk, hanem volt valami Pierre Gasly személyében ami roppantmód vonzott és nem eresztett.

-Jézusom.-szólalt meg mellettem elhűlten Lexi.

-Mi történt?-néztem rá felhőtlen jókedvvel.

-Marc mondd, hogy nem kell több kép.-kapta a lány a tekintetét a fotósra.

-Nem, igazából megvagyunk.-mosolygott büszkén.

-Oké.-bólintott a lány miközben karon ragadt. –Fogd Emmát és menjünk.-nézett rám könnyes szemekkel én pedig értetlenül néztem rá.

-Volnál szíves beavatni mégis mi történt?-néztem rá zavartan.

-Tessék.-nyomta a kezembe a telefonját. –Emmától vedd el a telefont, nem láthatja.-jelentette ki kategórikusan.

Emma és a saját cuccimat felkapva könnyes szemekkel indultunk el Lex kocsijához amivel legalább egy másfél órája begurultunk a Swarovski gyár székhelyére.

Emma nem értette mi történt, de a nagy rohanás és az, hogy nem kaphatja meg a telefonját neki is egyértelmű jel volt arra, hogy valami nagy baj történt, nem hülye, egyből leszűri.

Csak néztem Lexi telefonján az üzenetet amit Max Verstappen küldött neki egy csatolt képpel.. Nem mertem megnyitni. Csak néztem ahogy Max neve alatt a betűk szavakká folynak össze, és azt hirdeti, hogy a Pierret kritikus állapotban szállították el a legközelebbi kórházba. Nekem ez bőven elég volt ahhoz, hogy ne akarjam látni a képet. 

-Zephyr.-futott ki minden vér az arcomból miközben Emma anyukájának nevét suttogtam arra gondolva, hogy Emmáért kell jönniük, ugyanis Emma nem láthatja Pierret, mert egyrészt fogalmam sincs a férfi milyen állapotban lesz mikor viszontlátjuk egymást, és, hogy ez Emmára vajon milyen hatást gyakorolhat, nem hagyhattam, hogy vele is történjen valami. És nem törhettem össze Emma szívét aki azt hiszi Pierre örök és sérthetetlen.