Tengerszint felett - 𝙿𝚒𝚎𝚛𝚛𝚎 𝙶𝚊𝚜𝚕𝚢 | ✓

3 𝚌𝚑𝚊𝚙𝚝𝚎𝚛

Hiába volt tegnap tikkasztó meleg, illetve hiába éljük azokat a napokat amikor a hőség miatt csak a kondícionált házban lehetne meglenni, ma június végén az ég, mint olyan leszakadt és elég nagy mennyiséget zúdítva Párizs nyakára érte el, hogy a levegő végre friss legyen.

Míg én élvezve az eső illatot - ami az utcán honolt – a kávémat iszogattam addig apa velem ellentétben feszült testtartással vágta a crossaint-ját.

-Holnapután lennél kedves elkísérni egy sporteseményre?-tette le a kést és villáját a tányér szélére, majd rám emelte pillantását. –Vagyis sok lesz ott a férfi, nő pedig nem sok lesz, tehát nem muszáj csak megkérdezem.-kutatta arcomat zavartan.

-Apa.-mosolyogtam rá halványan. –Megtiszteltetés lenne veled tartani.-szögeztem le. –Illetve szerinted a repülőn nem fordul meg minden egyes nap több tucat hapsimapsi?-húztam össze a szemem mosolyogva.

Tegnap könnyek között avattam be apát a múltam egyik legfájóbb részletébe, melyről még véletlenül sem volt sejtése. Mindig figyelt rám, soha nem éreztem magam elhanyagolva, ez viszont még évek távlatából is balhé szagú dolog és nem akartam, hogy egy nála nagyobb hatalommal megáldott személlyel kerüljön összetűzésbe.

-Forma 1. Olyan régen voltunk már együtt.-nézett maga elé szomorúan.

-Igaz.-bólintottam egyetértve. Nagyon sokat utaztunk anno, és legtöbbször a futamok miatt. Gyermeki énem imádta, hogy minden héten két nap erejéig egy másik város megszokott mindennapjaiba csöppenhet, és híres pályákra látogathat el, ahol annyi ember van, mint amennyit máshol egyben nem láthatok. Középiskolás korom tájékára ez a rajongás valamelyest csökkent, majd teljesen eltűnt, akkor már inkább a tanulásnak, gyásznak és a barátaimnak éltem.

-Nia ott lesz?-törtem meg a csendet miközben az égre nézve állapítottam meg, hogy ismét felhők gyülekeznek felettünk.

-Hyacinth.-szólított meg apa. Utáltam, ha ezen a néven nevez bárki is, apa viszont odáig volt ezért a névért, úgyhogy őt nem javíthattam ki automatikusan, mint másokat, hogy csak Tess. –Nem hiszem. Igaz lassan egy fél éve volt a botránya, de még ma is beszéd téma, ha meglátják együtt őket, hidd el megint felüti fejét az egész, és az senkinek sem lenne jó.-szögezte le. –Ám Mario mostanában egyre több futamra hívja, hogy ne szítsa tovább a tüzet, úgyhogy nem tudom, lehet ott lesz.-rántotta meg kék öltönybe bújtatott vállát.

Ősz hajába belekapott a szél és bár arcán is fellelhetőek voltak a ráncok, mégis meg kellett állapítanom, hogy kor ide vagy oda ő még most is jól néz ki és teljesen jól tartja magát.

Nia. Kicsi korom egyik legmeghatározóbb személyisége volt, és mint oly sokan ő is tökéletes ellentétem. Határozott személyiége, mely már kiskorában megnyilvánult, leginkább abban, hogy tudta egy nap embereken fog segíteni számomra leírhatatlan volt, és a mai napig is az. Mert végül álma, és határozott terve megvalósult, pszichológus lett. És bár ő nem fizikai értelembe vett orvos lett, - mint kiskori közös barátnőnk Nadia - hanem lelki gyógyító, aki bár kifejezetten gyerekekre specializálódott fél éve élete nagy lehetőségeként George Russell lépte át praxisának ajtaját és ezzel később egy olyan botrány lavinát indítottak el amire azt hiszem senki sem volt úgy igazán felkészülve.

Gyönyörű vonalvezetés, temérdek szerelő, annál is több sürgő-forgó ember, nagy zaj, és mindennél nagyobb nyomás mind a pilótákon, mind a csapatokon. Ez jellemezte leginkább azt a bizonyos vasárnap délelőttöt amikor az életem úgymond a feje tetejére állt ott a Le Castellet pályán.

-Tess?-hallottam meg a hátam mögött a nevemet miközben apa mellett lépdeltem. –Úristen, sírni fogok. Már megérte eljönni.-sikkantott fel Nia miközben a nyakamba ugrott.