Tengerszint felett - 𝙿𝚒𝚎𝚛𝚛𝚎 𝙶𝚊𝚜𝚕𝚢 | ✓

December 5

Szeptember 12.

Ezen a napon raktam ki az utolsó részt, és ezzel egyúttal ígértem egy epilógust. Amit őszinte leszek azért mertem eddig húzni, mert a történet szempontjából különösebb mértékeket öltő lezárása nincs.

Ez a nap ma mindenkinek mást jelent. Advent 2. vasárnapja, futam lesz este, és elég sok minden eldőlhet. Tényleg annyi minden lehet ma.

Nekem ez a nap a gyászról szól.

Az összes történetem egyik fő témája a halál, a mély gyász.

Napra pontosan ma hagyta hátra ezt a kegyetlen világot az osztálytársam. Aki mindennél jobban tudta mi a fájdalom, milyen amikor egy anya egy pasit választ helyette és lemond a saját véréről, milyen egy nevelőintézetben élni, aztán szerető társakra találni. Gyógyíthatatlan beteg volt, mégis annyira korai és megrázó volt a távozása, mert a betegségével még bírhatta volna egy kis ideig.

Az első évünkben középsuliban nagyon jóban voltunk, aztán egyre távolabb került tőlem. Én húztam az utolsó mikulás csomag készítéskor amit még megélhetett, és elcseréltem. Gyakorlatilag ma már egy egész bolt édesség készletét felvásárolnám neki.

Aztán jött a következő csapás. Akkor azon az éjszakán, december 5-én álmodtam meg, hogy beszélgetünk aztán leugrik a medence széléről a fás sziklás területbe, a mélybe. Gyakorlatilag bennem él a kép ahogy a szemem láttára ugrik le, másnap reggel pedig holtan találták a kollégiumi szobájában.

Minden elhunyt személyben akit megelevenítek a történetemben, minden haldokló karakterem ő, egy feldolgozási kísérlet, egy elengedés, mert, ha el tudom engedni a történeteim karaktereit, akkor idővel talán őt is.

Emma karaktere teljesen ő, bár ő fiú volt, és mindig a szeretett nagyszüleitől kapott zöld pulcsiját hordta, attól még Emma is kegyetlen fiatal és gyógyíthatatlan beteg volt. Emma a Swarovski kollekcióval aratott maradandót, én egyszer biztosan létrehozok egy alapítványt az epilepsziás betegek segítésére, a Swarovski talán ezért volt nekem annyira fontos a történet szempontjából.

Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy sokszor amit leírunk abszolút átszőve, de mindig köze van ahhoz amit megélünk. A lelkünkből írunk és emiatt is féltem eleinte a saját nevemmel publikusan írni, mert óriási következtetéseket vonhat le bárki aki olvas.

A következő történetem íródik. Durván fél éve. Alig mertem hozzá nyúlni, mert ebben a könyvben minden is lesz, gyilkosság, emberrablás, halál, szerelem és annak elvesztése, nárcisztikus személyiségzavar, családon belüli erőszak.

És sokszor azt érzem ahhoz, hogy ekkora témákat feldolgozzak aztán leírjak kevés vagyok, mert ezen felsoroltak közül nagyon sok mindenben nem vagyok érintett ezért, nagyon sokat olvasok utána, mégis igyekszem. Illetve ez lenne a következő ok amiért ezt a könyvemet még nem zártam le, mert általában úgy van, hogy az egyiknek vége és jön a következő, nos ma ez a lánc megszakad. Ugyanis karácsonyra ígérem leghamarabb, de ez sem fix.

Lezárásként szeretném megköszönni az összes támogatást, véleményt, szavazatot, kommentet. Egytől-egyig mind olyan sokat jelentett és a mai napig hihetetlen felfogni, hogy tényleg vannak akik szeretik amit hobbiból, gyógyulás és gyógyítás gyanánt csinálok.

Köszönöm, hogy szerettétek ezt a történetemet is.