Tengerszint felett - 𝙿𝚒𝚎𝚛𝚛𝚎 𝙶𝚊𝚜𝚕𝚢 | ✓

13 𝚌𝚑𝚊𝚙𝚝𝚎𝚛

-Eddig azt hittem szimplán csak egy pöcs vagy aki tudja, hogy mindent is szabad neki és ezzel bőszen vissza is él. És nyilván ez részben valljuk be cseszettül igaz is. Aztán ma Emma nézte a kis soritokat, a második évadot. Én nem tudtam az egészről, mert megmondom őszintén a kis aktádból csupán annyi érdekelt milyen nőügyeid voltak. Nem érdekelt a szakmai életed, mert tudom bőven vagy olyan tehetséges, hogy megálld a helyed a királykategóriában. És őszintén? Nagyon bánom, hogy nem olvastam bele. Tudom mi történt Spa-ban. Tudom mennyire nagyon fáj és, hogy mennyire nehéz. Az pedig, hogy most tudatosan készülsz arra, hogy még egy ember kilép az életedből gyakorlatilag nekem okoz lelki fájdalmat, mert nem ezt érdemled. És minden hátsószándék, minden mögöttes tartalom nélkül mondom, hogy megértelek. A lehető legjobban és át is érzem azt ami benned tombol. Ami próbál leteríteni, te meg a világon mindennél jobban harcolsz vele és próbálod elnyomni. Nem baj, ha fáj. Tudod, hogy a fájdalom az egyik legtermészetesebb érzés? Ez pont olyan, mint, hogy vannak alapszínek a földön, a többi pedig dierktszín, tehát nem természetes. Mert a fájdalom alap, ahogyan a gyász is, de ha elnyomod őket erősebben törnek felszínre és akkor az égre mondom sokkal rosszabb lesz. Természetesen tudom a színek és érzések között nem a legokosabb húzás párhuzamot vonni, de hidd el így van. A fájdalom mindenhol ott van. Csakúgy, mint a boldogság. A kérdés már csak az melyiknek hagyod, hogy elhatalmasodjon rajtad.-rántottam meg a vállam nem törődve mikor végre befejeztem szegény fiú esti agyi leépítését.

-Cinty.-szólalt meg hossza hallgatás után én pedig kérdőn kaptam rá a tekintetem. –Nem áll jól neked ez az analízis felállítás. Sőt, igazából a szádból hallva ezt egészen hiteltelennek tűnik.-jelentette ki miközben behajolt az arcomba.

Nyeltem egy nagyot. És őszintén én magam sem tudom, hogy a férfi hirtelen jött közelségére vagy a tudatra, hogy hiteltelennek tartja a kis monológomat, engem és a szavaimat.

-Hát tudod mit Gasly?-tártam szét a kezeimet tehetetlenül. –Csezd meg.-jelentettem ki, majd ellépve mellőle felkaptam a plédem és elindultam be. Egyenesen a szobám felé.

Tudtam, hogy egy egész erődöt épített maga köré. Azt is tudtam, hogy nem én leszek az aki a vizesárkot átúszva belép a kis várába, de ha már én valamilyen szinten nyíltan tudtam beszélni arról mennyire fáj a gyász, és őszintén próbáltam neki segíteni, akkor kérdem én mégis, hogy van az, hogy valaki ekkora szar arc?

Faszkalap.

Csak ez a gondolat járt megállás nélkül az agyamban. Ez a szó és gondolat birtokolta az elmémet még akkor is amikor Pierre a bal csuklómra tette meleg ujjait és magához rántott. Váratlanul ért mit ne mondjak, szóval a férfi kemény mellkasába ütköztem.

-Persze amúgy, szerintem is. Tegyük már tönkre a bal kezemet is, nyilván.-puffogtam szememet forgatva. –Mit akarsz? Mondd mégis mit, hogy itt rángatsz?-csuklott el a hangom. És felszínre tört a sebezhető énem. Mert a rángatás és a csukló szorítás volt az amitől a védekező funkcióim azonnal életre keltek, mert mikor utoljára ezeket éltem át bajban voltam és tulajdonképpen az életemért küzdöttem.

Annyira sebezhető voltam abban a pillanatban és tudtam, hogy ezt a férfi is pontosan tudja.

Egyet hátra léptem. Ki akartam szakadni a kezei közül. El akartam menekülni előle és álomba akartam sírni magam, mert, ha álmodom akkor legalább nem a valósággal nézek farkasszemet, hanem az agyam torz és abszurd szüleményeivel.

-Ki bántott ennyire?-szólalt meg Pierre szinte suttogva miközben csökkentette köztünk a távolságot. Bal kezének ujjai megtalálták a derekamat, jobb kezének ujjai pedig a nyakam érzékeny területére tévedtek, ezzel halk sóhajt kiváltva belőlem.

-Az élet.-válaszoltam roppant szellemesen.

-Végtelenül vicces vagy.-jelentette ki szarkasztikusan. –Komolyra fordítva pszichológus látott már?-kérdezte semlegesen.

Mindig ezt a hangnemet vette fel amikor mélyebb témákat súroltunk. És a döntés, az, hogy a beszélgetésünk milyen irányba halad csak rajtam állt, és azon mennyire nyílok meg neki, mennyire engedem, hogy belásson az igazi Tess Hyachint Clarck életének legsötétebb bugyraiba.

Ujjaimmal két oldalt a bicepszén játszottam és vészesen közeledtek az arcához. Végig simítottam arcának tökéletes ívén, melyet néhány napos borosta fedett, majd az ajkaira kaptam tekintetem amit éppen abban a pillanatban nyalt meg és még a félhomályban is láttam milyen nagyon csalogatóan csillogtak. Mutatóujjamal alsó ajkán végig simítva állapítottam meg, hogy a férfi tényleg tökéletes. Kétségkívül játéknak és cukkolásnak indult az egész, ám ajkait bámulva és a sejtelmes félhomályban tapogatva a cukkolás átváltott valami másba, amit csak úgy hívunk vágy. Vágy, mely bennem jelenleg a tetőfokára hágott.

Nyakamat simogató ujjai, melyek apró köröket rajzoltak a nyakhajlatomba, derekamat szoritó keze, mely annyira szorosan fogott közre, hogy azt hittem sosem ereszt, elvarázsolt és őszintén mondom mély dolgokat váltott ki belőlem.

És akkor ott lebegett a kérdés. A mindent megváltoztató vagy éppen mindent is megoldó magasröptű kérdés.

Mit tartogat nekünk ez az éjszaka?

Nem akartam tőle semmi komolyat, ám tudtam, hogy köztünk olyan ami csak egy éjszakára szól nem létezhet. Emma miatt én is vele tartok, valószínűleg addig amíg Emmának szüksége van rám. Ám, ha az éjszaka valami olyat tartogat nekünk ami felül ír bennünk mindent, vajon ezekután képesek lennénk-e egymás mellett meglenni úgy, hogy ő vagy én ne akarnánk vágytól túlfűtve leszaggatni a ruhát a másikról.

Kétségkívül nem, mert Pierre Gasly a maga módján, de mindig eléri, hogy olyan érzéseket váltson ki belőlem amik azt sugalják ez az ember maga a kicseszett tökéletesség.

Köztünk nem működne. Futott át ismét az agyamon az amúgy teljesen jogos érv, mely állandóan arcon vág és kijózanít, ha a férfi közelében vagyok.

Töröttek voltunk. Mindketten. És annyira nagyon, hogy tudtam bármi is történne köztünk, csak még töröttebbé tenné az amúgyis szilánkos darabok halmát.

-Látott.-válaszoltam bólintva. Mert bár teljesen máshol jártam, és valószínűleg ő is, de úgy éreztem ezzel a válasszal lógok még neki. Döbbentségét, kihasználva, mely valószínűleg azért járta őt át, mert nem tervei szerint alakultak a dolgok léptem ki bűvköréből. –Jó éjt Pierre.-mosolyodtam el halványan, majd beléptem a szobámba és magamra zártam az ajtót.

Hogy játszottunk-e egymással?

Őszintén nem tudom.

De, hogy a férfi megőrjített-e?

Kétségkívül.

És ahhoz, hogy ez végre bizonyosságot nyerjen ez kellett.

.  ✿❀✿❀✿❀✿❀✿❀✿  .

Sziasztok!
Csoda egy futam volt a mai💖 legalábbis én annak éltem meg. Esélyes, hogy megtörik a hosszú évek óta tartó rémuralom.
Nektek, hogy tetszett? Mi a véleményetek róla?

U. I.: a csoda kedves kommentekre a héten válaszolni fogok ugyanis megint elmaradtam.

Legyen szép hetetek! 💖