Reggel apunak korábban kellett elmennie, anyu miattam (hogy engem elvigyen) totál késésben volt, szóval mondtam anyunak, hogy megyek Virággal gyalog. Végül is a lejtőn állandóan kocsival megyek lefelé, gyalog pedig felfelé. Ennek nincs is értelme.Virág a kapunkban várt (szemébe lógó hajjal, úgyhogy rossz kedve volt), és a suli felé gyalogolva átbeszéltük a hétvégét. Ahhoz képest, hogy mindennap msn-eztünk, sok mondanivalónk volt egymásnak. Már nem tudom, mi, de a suliig beszélgettünk. Ja, igen. Nyert monopolyban.Hétfőn dupla angollal kezdünk, úgyhogy a suliboxomba berámolva előhalásztam az angolkönyvet és a munkafüzetet.– Johnny Depp? Nem túl eredeti – jött egy ismerős, nem éppen kellemes hang a hátam mögül. Kinga már hétfő reggel elemében volt, és kezdte cikizni a szekrényajtóm belsejére ragasztott képeket.– Nekem tetszik – vontam meg a vállam, remélve, hogy békén hagy. Kinga még mondott volna valamit, de aztán összehúzott szemmel végignézett a folyosón.– Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket – sóhajtotta tettetett unalommal az arcán, és becsapta a szekrényajtaját.Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor... És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem, muszáj lehajtanom a fejem és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam. Deszkás cipőt, farmert és bő fazonú, fehér pólót viselt, fél vállán hanyagul lógott a hátizsákja, másik kezében a gördeszkáját tartotta. Összevissza meredező haja csak látszólag állt szerteszét, egyébként gondosan megcsinálta, és pont úgy nézett ki, ahogy kell, és ahogy jól áll neki. A folyosó végén Ricsivel beszélgetett, aztán szép lassan minden osztálytársunk köré gyűlt, és hallgatták.Zavartan turkáltam a szekrényemben, csak néha néztem fel egy-egy pillanatra.– Nézd, megjött Cortez! – jelentette be Virág. Mintha magamtól nem vettem volna észre.– Tényleg? – kérdeztem a vállamat vonogatva.– Aha, ott áll! – mutatott az osztályunk alkotta csoport irányába. Még ez hiányzott, hogy Virág mutogasson! A gyomromban egyébként is verekedett a reggeli croissant és alma, és kínosan latolgattam magamban, hogy vajon melyik nyer? Hülye gondolatok.Addig kotorásztam a szekrényemben, míg végül becsengettek. Az osztálytársaink már lementek a nyelvi előadóba, a folyosó teljesen üres volt, úgyhogy Virággal sietnünk kellett. Azt reméltem, hogy ennyivel megúsztam az érthetetlen és értelmetlen viselkedést egy időre, de ez csak rosszabb lett. Ugyanis a duplaangolon Ricsi, Zsolti és Dávid mellé Cortez is beült a leghátsó padsorba, mögénk.– Utána megnéztem, hogy hogyan készült a klip, meg néhány interjút is, de nem értettem belőle egy szót sem – magyarázta Virág. Nekem. Jaj. Nem is figyeltem rá, azt sem tudom, miről beszélt, mert teljesen lekötött a mögöttem zajló beszélgetés. Vagyis a kezdődő beszélgetés Ricsi, Cortez és Zsolti között. Szó szerint idézem.Cortez: Ez ki?Ricsi: Ki?Cortez: Virág mellett.Ricsi: Zsák. (Zsák Jacques beceneve lett, mindenki így hívja. Szegény.)Cortez: Nem ő, a másik oldalán!Ricsi: Ja! Osztálytárs. Regina.Zsolti: Renáta.Ricsi: Mindegy.Cortez: Miért nem volt gólyatáborban?Ricsi: Mit tudom én, biztos tanult.Cortez: Stréber?Ricsi és Zsolti: Totál...Na, köszi. Szóval már mindenkinek megvan rólam a véleménye. A fenébe. Először is, mi az, hogy Regina? Az ki? Másodszor, senki nem kérdezte meg, hogy miért nem voltam a táborban, és lehet, hogy mindenki azt gondolja, hogy tanultam. Harmadszor meg. Nem vagyok stréber. Jó lett volna ezeket egyébként elmondani, de nem volt hozzá bátorságom.Mr. O'Realy pár perces késéssel jött órára, és amíg a tanári asztalon rámolt, az egész osztály beszélgetett.– Hé, Neményi! – hajolt előre Dávid, és megbökte a mellettem ülő Arnoldot. Ő épphogy összecsukta a kezében tartott magazint, és felvont szemöldökkel fordult hátra. – Ma már lesz kedved fordítani nekünk az angolt, vagy megint Zsák fog szerencsétlenkedni? – folytatta Dávid.Arnold újra kinyitotta az újságot, és olvasás közben válaszolt.– Nincs kedvem fordítani. Olvasok.– Kösz, miattad megint nem értünk majd semmit – szólt közbe Zsolti. – Milyen újság ez? – tette hozzá kicsit felállva, hogy átlásson Arnold válla fölött.– IPM. A gondolkodó ember lapja. Neked nem ajánlom – vágta rá lazán Arnold, és olvasott tovább.Mosolyogva figyeltem a beszélgetésüket, hol Arnoldra nézve, hol pedig hátrafordulva Zsoltihoz. És akkor véletlenül összetalálkozott a tekintetem Cortezével. Mivel gyomorgörcsöt kaptam, azonnal visszafordultam, és az asztal alatt összekulcsolt kezemet vizslattam, mintha olyan érdekes lenne. Összenéztünk. Ez ezer százalék. Jaj. Természetesen ezek után az angolóra valahogy nem kötött le. Pedig a fejhallgatóban ismétlődő hang egyre agresszívebben kényszerített rá, hogy ismételjem meg a mondatot. Rajtam kívül mindenki a feladatra koncentrált, láttam, ahogyan körülöttem tátognak az osztálytársaim, Mr. O'Realy pedig az asztala mellett bólogatva figyel. Én azonban egészen máshol jártam.Duplaangol után a kémialaborba vonultunk át. Virág és Cortez (Gondos ülésrendje miatt) legelöl, az első padban lapítottak, én hátrébb ültem, Ricsivel. Csengetés után Gondos valósággal berontott a terembe, amitől mindenki elhallgatott.– Jól van! – kezdte. Az arca olyan furán ráng, és mindig van valami a szájában. Talán cukor. Vagy egy neutron. Fogalmam sincs. – Antai-Kelemen? Megérkezett már? – olvasta fel a naplóból, és hunyorogva nézett az osztályra.Cortez lazán felemelte a kezét.– Jó. Ádám, kérd el a többiektől a jegyzeteket – bólintott sietve, és már lapozott is tovább a naplóban. – Pósa Richárd?– Én eddig is itt voltam – szólt előre Ricsi.– Tudom – vigyorodott el Gondos. – Viszont most felelsz.Az osztály szó szerint ledermedt. Ricsi értetlenkedve kászálódott fel, miközben sietve átlapozta a füzetét. Tök üres volt. Sejtettem, hogy Gondos az előző órán csak úgy tett, mintha nem venné észre, ki figyel és ki nem. Csekkolta és meg is jegyezte. És feleltet. Ricsi elfésülte a szemébe lógó hajtincseit, és a szája szélét rágva várta a kérdést. Gondos a múlt órán lediktált atomszerkezeti kérdéseket tette fel. Ricsinek, ahogy számítani lehetett rá, még a kérdés sem tűnt ismerősnek. Kezével az asztalon kopogtatva gondolkodott, totál eredménytelenül, miközben az osztály síri csendben várakozott.– Khm – köhintettem egyet finoman, mire Ricsi lenézett rám. Ujjammal rámutattam a válaszra, amit sietve firkantottam le hatalmas betűkkel a füzetem hátsó lapjaira. Ricsi egy pillanatig csodálkozva nézett rám, mire ujjammal még mindig a lapra mutatva igyekeztem egyenesen Gondos felé nézni, nehogy lebukjunk. Szerencsére Ricsi kapcsolt és válaszolt. Gondos legnagyobb döbbenetére. Még négy kérdést kapott, mind a négyet lepuskázta a segítségemmel. És ötösre felelt!– Jó, ülj le. Mindenki nyissa ki a tankönyvet... – kezdett bele az órába Gondos tanárnő, miközben beírta a naplót. Ricsi megkönnyebbülten, hitetlenkedő arccal zuhant vissza a székére. Pár percig csak csodálkozott, és az állandóan hátraforduló Cortezzel röhögött össze. Mikor Gondos elcsendesítette az osztályt, Ricsi lehajtotta a fejét a padra, és rám nézett.– Kösz – olvastam le a szájáról.– Nincs mit – vontam meg a vállam sértetten. – Egy strébertől ez semmiség – szúrtam oda, mire összeráncolta a szemöldökét.Ez egyébként célzás volt, de nem kapcsolt. Ügy látszik, az ironikus hangsúlyt még gyakorolnom kell.Szünetben aztán ment a röhögés. Természetesen Dávid és Zsolti szekálta szét Ricsit, amiért az első jegye egy kémia ötös. Szerintük ez több mint ciki. A táskámat a vállamra dobva mentem Virághoz, aki az ajtóban várt. Közben elhaladtam Cortezék előtt.– Most komolyan, hogy a fenébe csináltad? – faggatta tovább Dávid.– Gondolod, hogy magamtól? – kérdezett vissza Ricsi szinte sértetten. – Regi súgott.– Reni – javították ki most már mindhárman. – Akkor ő – vonta meg a vállát Ricsi.Na tessék. Élete első (és lehet, hogy utolsó) kémia ötösét szerzem meg neki, és továbbra sem jegyzi meg a nevem. Az viszont kis szívrohamot okozott, hogy Cortez már tudja. Jaj.– Hú, ez a felelés nagyon durva volt. Már azt hittem, hogy Ricsi után én jövök – hajtotta a homlokát Virág a szekrényajtajára.– Igen, elég durva volt – bólintottam, és magamban kicsit mosolyogtam azért. Igazából gondolkodás nélkül segítettem Ricsinek, pedig lebukhattunk volna. Nem is vagyok igazi stréber!A szenzációs kémiafelelés emlegetése csak egy szünetig tartott az osztályban, ugyanis a következő tanórák hasonlóan keménynek bizonyultak. A termünkben Cortez megérkezésével teljes lett a létszám. Mögöttem ül, a harmadik padsorban. Éppen a könyvemet olvastam francia előtt (belekezdtem a Szép reményekbe), amikor Kinga odaadta Corteznek az elmúlt hét jegyzeteit.– Kösz – vette át, miközben beleivott a dobozos kólájába. – Ez minden?– Vicces vagy – nézett a plafonra unottan Kinga. – Mintha nem lenne elég.A beszélgetésükből úgy vettem ki, mintha annyira nem kedvelnék egymást. Vagy nem tudom. Virág egy üres füzetbe firkálgatott, azt hiszem, Pete Wentz képét rajzolta, csak egyszer nézett fel, akkor viszont csillogó szemekkel. A sulirádió egy Fall Out Boy-számot játszott.Francián Monsieur Durand közölte, hogy jövő hétre ötoldalas beadandó házi dolgozatot kér „városlátogatás" címmel. Utána irodalmon Kardos tanár úr közölte, hogy jövő hétre háromoldalas beadandó házi dolgozatot kér a Rómeó és Júliából. Ezután a töritanár nem közölt semmit, hanem röpdolgozatot íratott az őskorból. Óra végén le is osztályozta, úgyhogy megvan az első jegyem! Összesen négy ötös lett, Arnoldé, maximális ponttal, Kingáé, egy hibával, az enyém, két hibával és Gáboré is két hibával. Óra végén Kinga természetesen odajött, hogy az enyém milyen lett, és amikor látta, hogy az övé egy ponttal jobb, megkönnyebbült. Engem meg nem érdekel a pontszám, mert ötöst kaptam!Matekon halmazműveleteket csináltunk, Gazdag Márta tanárnő egyenként hívott ki a táblához minket egy-egy feladatra. Feledhetetlen élmény volt. Összesen harminc másodpercig tartott, amíg az osztálynak hátat fordítva megoldottam a táblán lévő feladványt, de azt hiszem, fogytam két kilót közben. Gyűlölök a táblánál állni.Na és persze, ha ez nem lenne elég, mármint a rengeteg tanulnivaló, dolgozat és beadandó, na meg Cortez megjelenése és ennek a hatása rám nézve, elkezdődött a „nyílt szakkörök hete".A folyosókon, az osztályokban lévő parafa táblán és az iskola faliújságján is nyomtatott írás hirdette, hogy melyik napon milyen szakkört lehet megnézni. A Szent Johannában a szakkörök fontosak, és minden diák jár valamire. Ez is egy ilyen „magánsulis" dolog, hogy a diákokat a lehető legtöbb időre lekössék, addig is szem előtt vannak, és vigyáznak rájuk. Ami szerintem nem is olyan rossz dolog. Viszont a szakkörválasztásnak nem véletlenül tulajdonítanak ekkora jelentőséget. Ha valaki kiválaszt egyet és feliratkozik rá, év végéig nem cserélhet vagy változtathat, sőt meg sem gondolhatja magát. Pont ezért van a nyílt hét. Az ofő szerint csak így, ilyen szigorú rendszerrel érhetik el, hogy ne vándoroljon mindenki kedve szerint a szakkörök között, ellehetetlenítve ezzel a többiek elfoglaltságát. Jogos. Úgyhogy szakkört kell választani, péntekig van a nyílt hét, akkor pedig le kell adni a jelentkezést.Bár már kívülről fújtam – ugyanis tényleg mindenhol a kiplakátolt szakkörlista néz ránk –, a suliboxom ajtajára is felragasztottak egyet. Letéptem a celluxcsíkkal rögzített lapot, és Virág felé fordultam, aki ugyanígy tett.– Hétfő énekkar, rajz és olvasókör – olvastam fel.– Én megyek a rajzra – vágta rá Virág. Ezzel egyetértek.– Én az olvasókört nézem meg – bólintottam. Ezzel meg ő ért egyet.– Én ma semmit – csukta be a szekrényajtaját Kinga. – Hétfőnként edzésem van, nem hagyhatom ki. A lányokkal abban maradtunk, hogy a keddi színjátszó kör lesz a legideálisabb. Általánosban is színjátszós voltam, majdnem minden darabban főszerepet kaptam. Már kicsit unalmas volt, hogy én vagyok a legjobb. Hátha itt még van kit legyőzni – vonta meg a vállát mosolyogva. Mi elég értetlenül nézhettünk rá, mert magától folytatta. – Ti mire mentek?Elmondtuk, mire Kinga gúnyosan elvigyorodott.– Rajzolni és olvasni is lehet egyedül, nem értem, minek ehhez szakkör.– Lehet, hogy igazad van. Rád viszont rád fér a színjátszás, pocsékul adod elő magad – vágtam rá hirtelen. Kinga felvonta a fél szemöldökét, aztán nevetett egyet, ami így hangzott: ha-ha, és becsukva a szekrényajtaját, elment.– Nem tudom, valamiért annyira nem kedvelem Kingát – nézett utána Virág töprengve. – De szerinted miért nem?Virág nem túl okos lány.Elköszöntünk a folyosón, én átmentem a könyvtárba, Virág pedig megkereste a rajzszakkört.Valamiért megkönnyebbültem, hogy Kinga semmiképp nem vesz részt az olvasókörben, úgyhogy mielőtt elkezdődött volna, már tudtam, hogy benne leszek. Kardos tanár úr egyáltalán nem lepődött meg az érkezésemen, szerintem számított rám, csakúgy, mint Arnoldra, aki már ott volt. A kilencedik évfolyamból csak négyen mentünk, mi ketten, plusz ketten az a-ból. A könyvtár asztalait összetolták, az olvasókörösök (összesen heten az egész suliból!) leültek, Kardos tanár úr pedig belekezdett. Mi, négyen a háttérből figyeltük a bemutató órát. Komolyan, nagyon tetszett. Az olvasókör lényege, hogy minden hétfőn összeülünk és kielemzünk egy adott könyvet. Minden héten mást, beszélgetünk róla, véleményt mondunk, aki már olvasta, ajánlhatja vagy éppen lebeszélhet róla, aki még nem, és érdekli, az kiveheti. A bemutatóórán egyébként (kedvcsinálónak a kilencedikesek miatt) Tolkien volt terítéken, és annyira belemerültem a tanakodás és beszélgetés hallgatásába, hogy azt vettem észre, már vége is.Szabály, hogy a szakköröket tartó tanár nem befolyásolhat és érdeklődhet, a bemutató végén szó nélkül elmegy, meg sem kérdezheti, hogy ki iratkozik fel, és ki nem. Csak pénteken, a leadáskor tudja meg, hogy kit nyert meg a szakkörére. Arnolddal a könyvtárból kilépve megbeszéltük, hogy mindketten feliratkozunk, azonban a másik két kilencedikes rohant át az énekkarra, valószínűleg nekik annyira nem tetszett. A suli előtt csak pár percet vártam, és Virág már meg is érkezett, tiszta grafit volt a keze, ebből sejtettem, hogy rajzolt. Hazafelé a dombon felfelé gyalogolva megosztottuk egymással a tapasztalatainkat. Rajzra sokkal többen járnak (huszonheten), mint olvasókörre.Hazaérve, mivel a szakkör fél ötig tart, anyut már otthon találtam, és miközben vacsorát főzött, gyorsan elmeséltem neki a napomat, na meg persze a töri ötösömet.– Reni, ez fantasztikus! És hogy rögtön, az első szakkör ennyire lázba hozott! Én mondtam, hogy a Szent Johanna csodálatos iskola! És még egész héten szakkörnézőbe mész, lehet, hogy mást is találsz! Annyira örülök!Igen. Én is. A Szent Johanna tényleg klassz. A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy szeretni fogom, hogy szakkört nézek majd, hogy – többé-kevésbé – kijövök az osztálytársaimmal, és hogy lesz olyan, amikor a Simsre időt kell szakítanom a zsúfolt programjaim közepette. Márpedig pontosan ez történik. Vacsora előtt – a leckéim után – bekapcsoltam a notebookom, hogy megnézzem az e-mailjeim. Két percre terveztem, de amikor bejelentkezett az msn, nyolc ember kérte a kapcsolatfelvételt. Amikor magamhoz adtam őket, ebből öt azonnal rám is írt, úgyhogy teljesen a gép előtt ragadtam. Virággal webkamerán beszéltem, Dávid egy linket küldött egy mobiltelefonról, és folyamatosan kérdezgette, hogy szerintem elég-e neki 2Gbyte memória, vagy bővítse. Arnold az olvasókörről írt, Jacques az énekkarról magyarázott, hogy milyen jó volt, és belinkelt valami francia dalt. Zsolti vicces YouTube videókat nézetett velem, Robi pedig valamit küldött, miközben arra panaszkodott, hogy lassú a fájl átmenete, ellenőrizzem a netet.– Nem is tudom, még mindig a Fall Out Boy a kedvenc bandám, de a Paramore is az egyik legjobb. Szerinted? – kérdezte Virág, nagyokat pislogva a webkamerába.Közben a tálcára pakolt sok megnyitott ablak megállás nélkül villogott narancsszínben, nem győztem mindenkinek válaszolni.– Reni, vacsora – kopogott be apu a szobaajtómon, aztán be is nyitott.– Szia, apu – fordultam hátra egy pillanatra, hogy köszönhessek.– Csókolom! – üvöltött Virág a webkamerába.Apu gyanakodva közelebb jött, majd amikor meglátta Virágot, lehajolt a gép elé, és kissé idegenkedve a technikától, zavartan integetett. – Szervusz, Virág!– Mindjárt megyek, apu, csak... – mutattam a villogó üzenetekre.– Rendben, értem. Akkor várunk még egy kicsit – bólintott, azt hiszem, büszkén. – Szervusz, Virág – köszönt el Virágtól, aki idétlenül integetett a kamerába.Mindenkinek írtam, hogy el kell mennem, de pechemre mindenki visszaírta, hogy megvár. Félórát kértem, annyi általában elég a vacsorához. Lent, az étkezőben aztán a szüleim teljesen lázba jöttek.– Reni, nem is mondtad, hogy ennyi kis barátod lett! – lelkesedett anyu.– Csak osztálytársak – vontam meg a vállam, és sietve ettem tovább. Hat perc alatt lenyeltem a vacsorát, amit anyuék is észrevettek. Azt, hogy gyorsan ettem, meg azt is, hogy megettem. (Narancsos csirke. Vagy csirkés narancs. Nem tudom eldönteni.)– Visszamehetek a szobámba? – kérdeztem türelmetlenül.– Szerettem volna gratulálni a történelem ötöshöz és az olvasókörhöz. Reméltem, válthatunk pár szót – nézett rám csillogó szemmel apu.– Ó – huppantam vissza, mert már félig indulóban voltam. – Az ötöst röpdogára kaptam, a szakkör pedig jó – feleltem, remélve, hogy ez a kimerítő válasz elegendő.– Hagyd, menjen csak – szólt anyu apura. – Fel kell fognunk, hogy ezentúl Reni életében már nem csak mi vagyunk, a fontossági sorrendek is változnak.– Nem! Dehogy! – szóltam közbe. Ezek a kamaszkezelő könyvek hazudnak!– Menj csak, várnak a kis barátaid. – sürgetett anyu. Kicsit nehézkesebben álltam fel ismét. – Apu, hétvégén DVD-zhetnénk – ajánlottam fel kompenzációként.– Rendben, de én választok filmet!– Oké – mosolyodtam el, és kettesével szedve a lépcsőfokokat már rohantam is vissza a gépem elé.Mindenki megvárt, apu sem haragszik (ezért hétvégén Bruce Willis-filmet kell néznem), úgyhogy minden szuper. Csak az a francos közösségi portál... Nem kaptam újabb jelölést.
