A „pizzasztori" folytatódott. Dávid és Zsolti (sokadik gyermekkorukat újraélve) tegnap este újabb pizzákat küldtek egymásnak, de mivel ez kezdett számukra unalmassá válni, kínai kaját vitettek házhoz este tízkor Ricsinek, és rétest Corteznek.– A nagyszüleim megették, úgyhogy ez nem jött be! – röhögött Cortez a teremben, és Dávidhoz dobta a kezével összegyűrt alufólia galacsint.A következő pillanatban megkezdődött a dobálózás, úgyhogy jól elvoltak. A padon fekvő Virágot fejen is találták, de nem vette észre. Vagy nem érdekelte.– Most komolyan – csapta le a mappáját Kinga a padjára. –Dobálóztok és egymásnak rendeltek ételt a késő esti órákban? Ez annyira nem vicces!Válaszul Zsolti megdobta. Azt hiszem, ők nem jönnek ki jól egymással.Mivel szép, napos idő volt, minden szünetet az udvaron töltöttünk. Én a fa árnyékában ülve a franciát írtam, mellettem Arnold törökülésben olvasott, rágörnyedve a lapokra, a másik oldalamon pedig Virág a könyökére támaszkodva az eget figyelte. Azt, mondjuk, nem tudom, hogy miért, de Virág emós, ő szokott csak úgy nézni dolgokat. A szép idő tényleg közrejátszik abban, hogy a szünetet leginkább az udvaron töltjük, de hazudnék, ha azt mondanám, csak ezért. Minden kicsengetés után elsőként húz ki a teremből Ricsi, Cortez, Dávid és Zsolti, és becsengetésig az udvaron vannak. Idősebbekkel beszélgetnek, azt hiszem, szintén gördeszkásokkal, meg lazán ácsorognak, kiröhögnek egy-két embert. Kétségtelenül menők. A duplamatek előtti szünetben Arnold megkérdezte, hogy milyen eredmény jött ki a második példánál. Erre Virág is felkapta a fejét.– Milyen példa?– A háziban – vágtuk rá egyszerre.– Milyen házi?– Amit kaptunk, mára – mosolyodtam el. Virág rémülten forgatta a szemét. –Volt házi?Nevetve felé nyújtottam a matek spirálfüzetem, Arnold pedig a fejét csóválva visszamélyedt az újságolvasásba. Szegény Virág lemásolta ugyan rólam, de Gazdag tanárnő pont őt szólította fel órán, és nemcsak az eredményekre volt kíváncsi, hanem arra is, hogyan jött ki. Mikor nem tudott rá válaszolni, hanem csak motyogott valamit, Gazdag vérszemet kapott, és kihívta felelni. Virág harminckét (!!!) percig állt a táblánál, és el is sírta magát, mert a tanár eszméletlenül szétszívatta. Mindenki tudta, hogy Virág egyest kap, legfőképp a tanár, de azért megoldatta vele a táblánál a házit, ami annyira kínosan nehezen ment, hogy már majdnem én is elbőgtem magam. Kicsengetéskor Virág a szemét törölgette, és az arcába fésülte a haját. Felültem a padjára, és a vállát veregettem, hátha ettől kicsit jobban lesz.– Virág, ez nagyon durva volt. Próbáltam súgni, de háttal álltál – lépett oda Robi.– Kijavítod az egyest, ez biztos! – bólintottam én is.Virágba nehéz volt lelket önteni, teljesen kiakadt, és nem is a jegytől, hanem a megaláztatástól, ahogyan mindenki előtt állt a táblánál, és nem tudta a megfelelő halmazba tenni a megadott számokat. Ráadásul Kinga sem fogta vissza magát.– Virág, ez szép volt! Nem tudtál volna kicsit értelmetlenebb lenni, akkor talán a duplaóra is elment volna, nemcsak a fele! Legközelebb mi szívunk majd, amiért be kell hozni az elfecsérelt időt – magyarázta, miközben kiszedte a gumiját, szorosan összefogta a haját, és újra becopfozta.– Állj le, Kinga, rajtad kívül senkit nem érdekel, hogy elment az idő! – szóltam rá mérgesen.– Engem viszont nagyon is! Nem haladtunk semmit az anyaggal! – közölte széttárt karokkal.Kinga az ajtóban rá váró a-s lányokhoz lépett, és kiment a teremből. Szívtelen? Á, dehogy.– Virág, azt nem mondom, hogy leszel okosabb is, de arra van esély, hogy kijavítsd a jegyed – lépett hozzánk Arnold. Mindketten felnéztünk rá, én értetlenül, Virág pedig könnyes, csodálkozó szemmel.– Most mi van? Ez a kijelentésem empátiát tartalmazott! – vonta meg a vállát Arnold.– Még gyakorold – közöltem mosolyogva. Arnold „ezeknek semmi sem jó" arckifejezéssel otthagyott minket.A mai volt az utolsó „nyílt szakköri nap", úgyhogy órák után – hogy jobb kedvre derítsem Virágot – bementünk mindenre, ami maradt. Persze fejben már mindketten választottunk szakkört, de azért benéztünk atlétikára (a tornateremben Korponay, a lányok tesitanára tartja), modellezésre (Gondos szakköre a kémialaborban, csak a legbátrabbak és legmazochistábbak vállalják be) és francia konyhakultúrára (Monsieur Durand, a franciatanár főzőcskézett huszonöt diákkal a konyhán).Késő délutánra befejeztem a francia beadandómat, minden leckémmel kész lettem, úgyhogy bekapcsoltam a gépem. Legnagyobb döbbenetemre jelszót kért.– Anya! – rohantam le, a notebookomat magamhoz szorítva.A szüleimet apu dolgozószobájában találtam, éppen beszélgettek. Azt hiszem, rólam, mert amikor berontottam, gyorsan abbahagyták.– Miért kér jelszót a gépem? És mi a jelszó? – vágtam a közepébe.– Ó! – bólintott anyu kis gondolkodás után. Mintha nem tudná rögtön, miről van szó.– Virág anyukája hívott, és elmesélte a matematikaórát. Megkérdezte a véleményünket a számítógép korlátozásáról, és úgy döntöttünk, ez egy helyes lépés, mindkettőtök esetében.– Miért? Én nem kaptam egyest! – ráztam a fejem értetlenül. –Nem, de apáddal úgy ítéljük meg...– Mindketten? – húztam össze a szemöldököm. Anyu meglökte apu vállát, aki automatikusan bólintott.– Igen, mindketten – folytatta anyu. – Reni, a héten rengeteg időt töltöttél a számítógéped előtt, ami a hétköznap estéken sok! Utánaolvastunk, és valamennyi szakkönyv javasolja a számítógép-korlátozást.– Nagyszerű. Végre beszélgetnek velem az osztálytársaim, rám írnak, érdeklődnek, beavatnak egy csomó mindenbe, és most lekorlátozzátok a gépem! Eddig az volt a baj, hogy nem vagyok jóban az osztálytársaimmal, most meg az, hogy végre van társaságom!Anyu és apu összenéztek.– Reni, mi csak azt szeretnénk, ha jutna időd arra is, amit szeretsz... – nyugtatott anyu.– Minden leckém kész, a francia beadandómat is megcsináltam, pedig csak a jövő hétre kell!– Mi nem a tanulásról beszélünk. Nincs időd olvasni, nem nézel filmet, velünk sem beszélgetsz szinte semennyit, mert várnak a többiek a gépen. Szeretnénk, ha mindenre jutna időd. Az iskola egyre nehezebb lesz, a szakkörök lefoglalnak, az osztálytársaid ott vannak délelőtt, a délutánjaidat hagyd meg magadnak!Ezt tutibiztos, hogy könyvben olvasták! Ráadásul nem fair a többes szám, mert végig anyu beszélt, apu csak néha bólogatott.– Jó – tártam szét a karom. – Mi a szabály?– Hétköznaponként egy óra, plusz ha a tanuláshoz kell valami, hétvégén korlátlan – vágta rá anyu az előre kitalált választ.– Egy óra? Óriási. Akkor most beírod a jelszót? – tettem le a gépem apu íróasztalára.Virág zaklatottan várt msn-en. Bemásolom.Virág üzenete: Jaj de jó, hogy jössz! Korlátozták a gépemet! Ötven percem van!Reni üzenete: Na ne mondd! Anyukád hívta az enyémet, úgyhogy nekem ötvenkilenc percem van!Virág üzenete: Ne már :D. Neked miért?Reni: Mert anyuék jó ötletnek tartják... mindegy. LVirág üzenete: Amikor megláttam, h jelszó kell, lefejeltem az asztalom. Van egy dudor a homlokomon.Reni üzenete: Azért ennyire nem vészes a helyzet. Mit csinálsz?Virág üzenete: A jelszót próbálom +fejteni.Reni üzenete: Sok sikert.És akkor hirtelen bevillant egy másik ablak. Cortez felkér msn-kapcsolatra.Reni üzenete: Virág! Virág! Héé. (Reni figyelmeztető rezgést küldött)Virág üzenete: He?Reni üzenete: Cortez felvett msn-en.Virág üzenete: És?Reni üzenete: Semmi.A szívem vadul kalapált, aztán gondolkodás nélkül megnyomtam. A listámon van! Te jó ég. Azonban nem volt online. De akkor is felvett!Pislogni is elfelejtettem, annyira bámultam a nevét és a kis ikont mellette, hogy bezöldüljön, de ez nem történt meg. Pontosan hatvan perccel a bekapcsolás után anyu bejött a szobámba, és kinyomta a gépem.– Azt hiszem, most dühös lehetsz. Ha szeretnél beszélni róla...– Nem vagyok dühös – ráztam meg a fejem. – Ha így látjátok jónak...Anyu gyanúsan méregetett, szerintem lázadó-félrevezető jeleket próbált felfedezni rajtam, végül aztán feladta, és otthagyott a szobámban.Lehajtottam a notebookom tetejét, és tényleg igaz, hogy a héten először ülök néma csendben, gépzúgás, pittyegés és videó-klipek zaja nélkül. Úgyhogy most olvasni fogok.
