Virággal ketten mentünk suliba, se apu, se anyu nem volt otthon, mire felébredtem. Viszont anyu dupla uzsonnát csomagolt, mert a tegnap esti pótvacsorám miatt azt hiszi, éhezem. Jaj.Fél nyolcra értünk a suli elé, Ricsi és Cortez a lépcsőn ültek, gördeszkájuk melléjük támasztva állt.– Sziasztok – köszöntem zavartan, és automatikusan a hajamat kezdtem piszkálni. Mivel reggel sehogy sem állt, hiába szárítottam be, inkább becopfoztam. Így sem volt sokkal jobb.Már majdnem hülyén vette ki magát, hogy csak úgy megálltunk mellettük, amikor lefékezett a fekete kocsi, és Dávid – a szokottnál korábban – pattant ki belőle, látszólag nagyon jókedvűen.– Zsolti nincs még itt, ugye? – kezdte összedörzsölve a tenyerét.– Nincs – rázta meg a fejét Cortez. Olyan menő a cipője! Na mindegy. Dávid izgatottan várta, hogy Zsolti megjöjjön, elmondása szerint őrült vicces lesz. Alig vártuk. Közben Virág állva elaludt mellettem, és néha felriadt, amikor éppen eldőlt volna.– Ki volt az az utolsó, nyomorult... – lépkedett fel a suli lépcsőjén Zsolti teljesen idegbetegen.– Mi történt? – pislogott Dave ártatlanul, de nagyon rossz színész.– Hogy mi? Hogy mi történt? Huszonnégy pizzát küldtem vissza tegnap este, és csak nem értették meg, hogy nem mi rendeltük! A szüleim teljesen hülyének néztek!– Sajnálattal hallom – bólogatott Dávid.– Tudom, hogy te voltál! De ezzel nincs vége!Virágot magammal rángatva bementünk a suliba, mert a fiúk nem igazán figyeltek ránk, hanem egymáson röhögtek, mi meg úgy néztünk ki, mint akiket ott felejtettek. A portás a belépőkártyánk felmutatása után beengedett, és rögtön szembetaláltuk magunkat Máday ig. helyettessel. Szerencsénkre bármennyire is szeretett volna, nem talált kifogásolnivalót az öltözködésünkben, de végül rászólt Virágra, hogy „kicsit vidámabban, hiszen szeretjük az iskolát", amiért lehajtott fejjel ment.A terembe lépve kicsit meglepődtem, ugyanis mindenki csendben volt. Persze hamar rájöttem, miért. Robi és Andris behozták a PSP-t, hozzákötötték a tévéhez, és mintha csak otthon lennének, játszottak, a többiek meg nézték. Azt hiszem, hamarosan bővülni fog a házirend.Virág leült a helyére, és ujjaival a szemébe fésülte a haját. Hangulatváltozás, nála gyakran megesik.– Hogy ment a sakk? – kérdeztem Arnoldot, aki éppen akkor ért be a terembe. Felült a padomra, és megvonta a vállát.– Ahogy vártam. Mindenki kiborult a gyors és agresszív játékomtól.– Gratulálok – mosolyodtam el. – Ma érdekel valami?– Iskolaújság. Egyértelmű – vágta rá azonnal. – Jössz te is?– Gondoltam rá, de lehet, hogy idén kihagyom. Így sincs időm semmire – ráztam meg a fejem.– Ha idén kihagyod, nem fogsz bekerülni. Vagy százszor nehezebben. Tanácsolom, hogy nézd meg ma, és megérted.– Oké – bólogattam kicsit furcsán, majd a mellettem lévő padra néztem. – Virág, jössz a suliújsághoz?– Minek? – emelte fel a fejét az asztalról.– Megnézni, hátha jó, és akkor... – kezdtem, de Kinga, aki a táskájából pakolt ki, hangosan közbenevetett.– Szerinted a suliújság úgy megy, hogy Virággal megnézitek, Virággal eldöntitek, hogy jó, és Virággal közösen jelentkeztek – mondta túlságosan affektálva. – De csak szerinted. Láttad már a Szent Johanna iskolaújságát?– Nem – ráztam meg a fejem.– Akkor tessék. Lesz min gondolkoznod – hozta át a padomhoz a táskájából kivett kiadványt, és letette elém. – Ha Virággal átnéztétek, akkor majd rájössz, hogy Virággal semmi keresnivalótok ott.Kinga elemében volt. Teljesen. De egy biztos. Mint minden, a Szent Johanna iskolaújsága is teljesen más, mint amilyennel az általánosban találkoztam. Eleve ötvenoldalas, A/5 méretű, és nem is újság, hanem magazin. Szép, igényes kiadás, nehéz, fényes lapokkal, gondos tördeléssel és szerkesztéssel. Azonnal megszerettem.– Te mész? – emeltem fel a fejem, Kingára nézve.– A Szent Johanna iskolaújságához? Ez kérdés volt? – fújtatott nagyképűen.– Én is megyek – tettem le a padomra a magazint a lehető leghatározottabban. Egy pillanatig farkasszemet néztünk, és akkor ez el is dőlt. Mindketten megpróbáljuk.Majdnem egész nap a suliújság foglalkoztatott. Közben szódolgozatot írtunk angolból, és megszenvedtem tesin az iskolakörökkel, de végül csak eltelt a nap.A szerdai napon az infószakkör és a suliújság volt terítéken. Infóra sokan mentek, tőlünk Dávid, András, Robi, Gábor, Jacques, plusz a másik kilencedikből is egy csomóan. A suliújsághoz tőlünk Kinga, Arnold és én, a másik osztályból négyen, felsőbb osztályokból öten, ők az elmúlt években nem kerültek be.Az iskolaújság „szerkesztősége" sokkal, de sokkal komolyabb, mint amit általánosban láttam. Mert, mondjuk, ott nem is volt külön terem rá, hanem a könyvtárat használták. A Szent Johannában viszont egy termet alakítottak ki a suliújság szerkesztőségének, nagy asztalokkal és számítógépekkel. Először nem értettem, hogy miért nem tolong a jelentkezéshez több diák, hiszen a suliújság klassz. Aztán megláttam Máday igazgatóhelyettest, és már azt is megbántam, hogy eszembe jutott az újság dolog. Leolvashattam volna a magazinról, hogy ki felel érte. Jaj.Mindegy, annyira nem is volt durva, a suliújságnál (csakúgy, mint a focinál) üresedés keletkezett, ugyanis az elballagott tizenkettedikesek közül négyen is benne voltak. Erre a négy helyre azonban bárki pályázhatott. Na most mi tizenketten voltunk rá, illetve csak tizenegyen, mert egy A-s fiút megrémített Máday jelenléte, ő magától elrohant. Mi, akik maradtunk, feladatot kaptunk, egy óra alatt kellett kétoldalas cikket írni a kihúzott témákból. Komolyan, majdnem én is megfordultam, hogy kirohanjak és meg se álljak hazáig, de két dolog is motivált. Az egyik maga a légkör. Gimis újságot készíteni jópofa és menő dolog. A másik Kinga. Annyira le akart győzni, hogy már csak azért is bent maradtam. Az ig. helyettes, amikor kihúztam a témaköröm (iskolai büférendszer, bio- kontra gyárilag előállított ételek) biztatóan rám mosolygott, de én inkább vicsorgásnak láttam.– Mit kaptál? – suttogtam Arnoldnak, miközben éppen Kinga húzott.– Diákjogok. Imádom – vigyorgott. – Te?– Büfé.– Menni fog?Ment. Tíz perc alatt lejegyzeteltem, amit gondoltam, aztán mondatokba szedve bevittem a gépbe. Egy óra bőven elég volt. Csakúgy, mint másnak.– Rendben. Ezeket most beszedem, péntekre értékeljük, amikor is közöljük, kik tölthetik be a négy helyet. Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek – vette el a kinyomtatott lapokat Máday, és a többi suliújságossal (akik végig mögöttünk járkáltak és bele-belenéztek az írásokba) alig várták, hogy csukott ajtók mögött vitázni kezdjenek rólunk.Virág a terem előtt várt.– Hogy ment?– Pénteken derül ki – vontam meg a vállam idegesen.– Én biztos, hogy bent vagyok – szólt Kinga vigyorogva az a-s lányoknak, akik csakúgy, mint Virág, a folyosón várakoztak.– Mit kaptál? – szóltam utána.– Menza – felelte.A fenébe. Mindketten szinte ugyanazt a témát kaptuk, úgyhogy biztos, hogy csak az egyikünk kerül be. Jaj.Meglepetésemre anyu a suli előtt várt, nem is tudtam, hogy jön.– Sok tanulnivalód van holnapra? – kérdezte a kocsiajtónál állva.– Nem vészes – vontam meg a vállam.Az infóbemutató szakkör akkor érhetett véget, mert a suliból sokan jöttek kifelé.– Szia, Reni! – köszönt oda Robi és Andris, majd amikor meglátták anyut, hozzátették: – Csókolom. Milyen idő lesz holnap?Anyu persze nem bánta, megszokta, hogy mindenki ezt kérdezi, ezért biztosította a fiúkat, hogy marad a jó idő.JElmentem anyuval vásárolni, közben pedig latolgattuk az esélyeimet a suliújságnál. Szerinte bekerülök. Na de melyik szülő nem ezt mondaná? Én meg egyre inkább úgy érzem, hogy nem sikerült. Jó lesz majd Kinga önelégült arcát nézni, ahogyan minden hónapban a hóna alatt cipeli a legújabb számot, és az a-s lányokkal átböngészi szóról szóra, betűről betűre, csak hogy bosszantson.Este nekiálltam a francia házidolgozatnak, és egyedül Virággal beszéltem, mert rejtve kapcsolódtam msn-re. Néha írtunk egy-egy mondatot, csak hogy jelezzük, hogy még ott vagyunk, közben én franciául írtam a városlátogatást, ő pedig a Rocktábort nézte dvd-n valami Jonas Brothersszel. Csak tudnám, Virág mikor tanul. Azt hiszem, soha. Ja, és a közösségi portálon továbbra sem jelölt be senki. Pedig már csak egy osztálytársammal nem vagyunk „ismerősök".
