Anyut reggel még otthon találtam.– Milyen idő lesz ma? – kérdeztem azon gondolkozva, hogy mit vegyek fel.– Szórványosan előfordulhatnak záporok, főleg keleten, de nagyrészt napos, meleg idő lesz. Délután a hőmérséklet huszonkét és huszonöt fok között alakul.– Köszi – mosolyodtam el. Na igen, simán protekciós vagyok, ha az időjárásról van szó.– Reni, kérlek, add meg Virág apukájának a számomat és apád számát is.– Nálam lesz a mobilom.– Tudom, de szeretném, ha Virág apukája el tudna érni. És kérlek, figyeljetek egymásra, ne veszítsd szem elől Virág apukáját...– Anya! – szóltam közbe mosolyogva. – Tudok vigyázni magamra egy állatkertben!– Jó persze, csak... – ráncolta a szemöldökét anyu. – Mindegy, érezd jól magad.– Oké.– És vacsorára ugye hazaérsz?– Persze!Apu hasonló aggodalommal vette tudomásul, hogy délutánra van programom. A kocsiban nem győzte hangoztatni.– És ne menjetek közel a rácsokhoz! Az állatsimogatót is kerüljétek. Veszélyes.– Apu – kérleltem sokadszorra valamelyik szülőmet. Őrület, hogy micsoda problémát csinálnak egy állatkerti délutánból.– Jó, tudom, ciki, ha ennyiszer elmondom – bólogatott apu.Még megígértem, hogy nem ugrom a krokodilok elé, nem simogatom meg az oroszlánt és nem mászom be a farkasokhoz. Mindezt azzal indokoltam, hogy normális vagyok. Ha ez eddig nem derült volna ki.A suliban a szokásos pénteki nyüzsgés volt, Máday ig. hely. az aulában ordibált hol a sulirádió zenéje miatt, ami szerinte bomlasztja a közösséget (30 Second to Mars), hol rászólt az érkező diákokra, hogy tegyék el a zenelejátszókat. Föcin a tanár kiosztotta a dolgozatokat. Ötös lett. Beírtam az ellenőrzőmbe, és hát tényleg elég bénán mutatott a sok ötös mellett az a rajz kettes. Majd megpróbálom feltornázni hármasra. Jobbra nem igazán számíthatok. Irodalmon Cortez szonettelemzésre megkapta a második egyesét. Ennek csúnya vége lesz, Kardos szemmel láthatóan bepöccent rá az üresen beadott házidoga után, és biztosította arról, hogy ha nem kezd tanulni, megvágja. Jaj. Engem ez sokkal jobban megviselt, mint Cortezt vagy a többieket. Nem akartam belegondolni, hogy megbukik. Hogy lehet egyáltalán irodalomból megbukni? Rajzból könnyebb. Szerintem.Kicsengetéskor Virág apukája a suli előtt várt minket. Amikor bemutatkoztam, teljesen jól elbeszélgettünk, mondta, hogy menynyire örül, hogy megismert, meg hogy fontosnak tartja, hogy jóban legyen Virág barátaival, és hogy sokat hallott rólam. Virág erre grimaszolt meg a vállát vonogatta. Egyébként Virág szülei tök normálisak, most, hogy már külön-külön megismertem őket, nem látom komolyabb okát Virág dühkitöréseinek vagy hangulatváltozásainak. Viszont az apukájával való kapcsolatából rögtön levettem, hogy még mindig állatira dühös a válásuk miatt, és azt a fura türelemjátékot játsszák, miszerint Virág csendesen duzzog, az apukája pedig próbálja megbékíteni. Na, ebbe a csodálatos színjátékba kerültem bele, úgyhogy elmentünk az állatkertbe. Hátraültem a kocsiba, és amíg Virág feltekerte a hangerőt (üvöltött a Fall Out Boy), az apukája arról beszélt, hogy ez milyen klassz zene. Persze tudjuk, hogy nem tetszik neki, sőt, szerintem alig bírta ki, de becsülettel hallgatta. Én meg hátul gubbasztottam, és az ablakon kibámulva jöttem rá, hogy amióta elköltöztünk, nemhogy Pesten, de szinte még a II. kerületen kívül sem voltam.Az élet számomra megállt a suli és a házunk között, minden ehhez a két helyhez köt. Ezt nem gondoltam volna.Az állatkert egyébként klassz volt, elég jól szórakoztunk. Mondjuk, a régi sulimmal évente legalább egyszer mentem, plusz a szüleimmel is, úgyhogy sok újat nem láttam, de azért jó volt. Egy csomó diák volt még ott, osztállyal és csak úgy, csoportokban is, és néhányan rosszallóan néztek ránk. Na persze aztán rájöttünk, hogy miért. Annyira hozzátartozik a ruházatunkhoz a pólónkon lévő Szent Johannás kitűző, meg a táskánkon lógó passtartó, hogy mi már észre se vettük magunkon. Mások viszont igen, és ahogy az szokás, a magánsulisokat kinézik. Mindegy.Állatkert után ettünk (késői ebéd vagy korai vacsora) a Városligetben, és Virág apukája tovább érdeklődött.– És, Reni, a te kedvenced is a FOB?– Öhm – mosolyogtam össze Virággal. –, nem igazán. De azért néha meghallgatom. Ha muszáj – tettem hozzá.– Na, és te is a rajzszakkört választottad, ahogy Vircsi?Virág erre a becézésre felkapta a fejét, és szemébe fésült haja mögül gorombán nézett.– Nem, nekem a rajz egyáltalán nem megy – feleltem, és ezen újra összenevettünk Virággal. Az apukája türelmesen mosolygott, aztán amikor véget ért ez az „úgyis csak mi tudjuk, hogy min nevetünk" pillanat, hozzátettem: – Az olvasókörbe járok.– És bekerült a suliújságba is! Most ír cikket halloweenről – tette hozzá Virág.És hogy ez más szájából mennyire jól hangzik! Virág apukája sokat érdeklődött az újságról meg az olvasókörről is, úgyhogy egész evés alatt erről beszélgettünk.Este a szobámban betettem egy DVD-t, és a babzsák fotelemre huppanva magamhoz húztam a hátizsákom. Kihalásztam belőle a gumicukrot, és már épp indítottam volna a filmet, amikor apu bekopogott.– Mit nézel? – lépett be, tekintetét le sem véve a tévé képernyőjéről. – Kalózok?– Dehogy – ráztam meg a fejem.– Az már ciki? – fordult felém összeráncolt szemöldökkel.– Nem, csak már unom.– Ó, értem. Akkor ez most...?– Rocktábor. Virág ajánlotta.Apu pár pillanatig ácsorgott a tévémet nézve, végül leült a másik babzsák fotelemre.– Jaj, majdnem elfelejtettem – hajoltam el a táskámért, aztán letettem apu mellé, aki egymás után kiszedte belőle az állatkertben vásárolt dolgokat. Perec, medvecukor, kókuszrúd.Szerencsénkre nem buktunk le, anyu nem jött rá, hogy késő este mindenféle cukrot meg édességet eszünk a Rocktábor nézése közben. Egyébként apu meglehetősen sokat kérdezősködött a film alatt, olyanokat, mint „kik ezek a kölykök?", vagy „miért énekelnek?", de a végére összeállt a kép, és megértette. J
