Leadtam a városlátogatás házidolgozatot francián, és a Rómeó és Júliát irodalomórán. Kinga pont előttem vitte ki Kardos tanár úrnak, úgyhogy láthattam, hogy az övé befűzött, fóliás dolgozat. Az enyém csak sima lapokból állt. Mindegy.Az ebédszünetben az udvaron ültünk, a sulirádióból az SP Kérlek, hogy II. dala szólt halkan. Én az ölembe fektetett könyvet olvastam, bár meglehetősen gyakran néztem fel az árkádok alatt álló társaságot fürkészve.– Mit nézünk? – kérdezte Virág, aki törökülésben ült mellettem, és a dalszöveget halkan énekelve a fűszálakat tépkedte.– Semmit, csak elbambultam – vontam meg a vállam, és már vissza is bújtam a könyvembe. Virág továbbra is engem vizslatott, és gyakran fordult Ricsiék felé. Látszott rajta, hogy valamit szeretne mondani, de Arnold jelenléte megakadályozta.Órák után a suliboxomba pakoltam, Virág pedig a rajzfelszerelését szedte elő mellettem, amikor hirtelen felém fordult.– Szerinted melyik sikerült jobban? – mutatott fel két rajzlapot. Mindkettőt Virág rajzolta (valami eszméletlen ügyes), az egyiken Pete Wentz, a másikon Harry Potter szerepelt. Nehéz volt dönteni, mindkét rajz hihetetlenül jól sikerült, ezért egy ideig hezitáltam.– Ez. Ez egy kicsit jobb. De csak egy kicsit – böktem a gitáros képére.– Oké. És ez hogy tetszik? – tartott elém még egy képet. Na jó, ezen már szó szerint ismerős arc volt. Cortez mangafiguraként, a föld felett lebegő gördeszkával, sötét gomolyfelhőkkel és villámlással a háttérben.– Virág! – kaptam ki a kezéből. – Ez valami elképesztő? –Tetszik?– Naná!– Neked rajzoltam. Ajándék – mosolyodott el kedvesen. Hirtelen felnéztem a képből.– Nekem? Miért? – kérdeztem gyanakodva.– Csak úgy – vonta meg a vállát, de még mindig mosolygott.– Honnan tudod? – túrtam bele zavartan a hajamba. Nem kérdés, Virág rájött, hogy enyhén érdeklődöm Cortez iránt.– Barátok vagyunk, nem? – kérdezett vissza kicsit félénken, tartva a választól. Megkönnyebbülten bólintottam.– Persze.Tényleg barátok vagyunk.Az olvasókör szuper volt, Kardos tanár úr, azt hiszem, örült nekem (már amennyire a mindig komor arcáról leolvashattam). A könyvtárban összetolt asztalok köré ülve Jonathan Swiftről beszélgettünk, a legtöbben már olvasták, én pedig hallgattam, és nagyon felkeltette az érdeklődésem, úgyhogy a szakkör végén ki is kölcsönöztem a Gulliver utazásait.
