Ma rajzon Vladár gyümölcstálat rajzoltatott. Rémes volt. Már javában mindenki nekiállt, amikor én még csak forgolódtam. Na ja, a rajz nem az erősségem. Előttem Jacques precízen maga elé tartotta a tollát, és a tanári asztalra kipakolt gyümölcsöket próbálta lemérni szemmértékkel. Ezután a Marseillaise-t dúdolgatva neki is fogott a munkának. A mellettem lévő padban Virág a rajzlapjára teljesen ráborulva „alkotott". Hátrafordultam, hogy megnézzem, hogy állnak a többiek. Cortez (te jó ég, ma fekete kapucnis póló volt rajta, ami tök jól áll a sötét, összevissza zselézett hajához) lazán fogta a ceruzáját, és amikor észrevette, hogy hátrafordultam, mélykék szemével rám nézett. Hű.– Renáta, van valami problémád? – szólt rám a rajztanár. Ó.– Semmi – ráztam meg a fejem visszafordulva.– Akkor talán fogj hozzá a rajzhoz, óra végén leosztályozom.Hurrá. Ha van valami, ami igazán nem megy, az a rajz. A maximum, amit képes vagyok lefirkálni, az egy házikó vagy egy pálcikaember. Úgy tűnik, gimiben ez már kevés. Általánosban még megszántak. Na jó, összevissza radíroztam a rajzlapot, egy helyen még ki is szakadt, mert az általam lerajzolt narancs nem is hasonlított gyümölcsre, plusz később jöttem rá, hogy nincs is narancs a tálban. Bár tudnám, honnan szedtem. Óra vége előtt öt perccel egy önként jelentkező (természetesen Kinga) összeszedte a rajzokat. Amikor hozzám ért, összehúzta a szemöldökét.– Ez meg mi?– Gyömölcstál – feleltem automatikusan.– Mégis milyen? – gúnyolódott.– Összeturmixolt. Csak vidd ki, oké? – sürgettem, mert nem volt kedvem az önelégült képét bámulni.Vladár végignézte a beadott rajzokat, és rögtön le is osztályozta. Virág, Jacques, Kinga és Robi rajza volt a legelső, ők azonnal ötöst kaptak.– Ezen nincs név, kié? – mutatott fel egy iszonyúan szép, teljesen élethű rajzot.– Az enyém – lengette meg Cortez a karját.A tanár hosszasan nézte a rajzot. Szinte vetekedett Virágéval.– Sajnálom, hogy idén nem keltette fel az érdeklődésedet, de jövőre szeretettel várunk a rajzszakkörön – firkantott egy ötöst a lap aljára. Cortez bólintott, és tovább firkált a füzetébe. A rajzok általánosságban szépen sikerültek, többé-kevésbé hasonlítottak az asztalra helyezett tálra meg gyümölcsökre.– Renáta, sajnálom, a legnagyobb jóindulattal... – fordult hozzám Vladár. Visszafojtott lélegzettel vártam – kettes.Na, szép! Az első rossz jegyemet rajzból kaptam. Viszont el sem tudom mondani, mennyire örültem ennek a kettesnek! Felálltam, és mosolyogva kimentem a rajzomért, miközben az egész osztály döbbenten nézett.– Muti – nyúlt érte Virág, én pedig fejjel lefelé fordítva adtam át. A következő pillanatban Virág hisztérikus röhögőrohamot kapott. Legalább neki tetszett.Vladár tovább osztogatta a rajzokat és jegyeket, aztán felszólította Dávidot.– Felmayer!– Igen, tanár úr?– Elmondanád, hogy a rajzodon mi ez a sötét folt? – mutatta fel a lapot. A fél gyümölcstálat kitakarta egy kerek satírozás.– Az Gábor feje – közölte. – Nem láttam tőle rendesen!Mindenkiből kitört a röhögés. Az első padban, pont a tanári asztal előtt ülő – egyébként is szótlan – Gábor a nyakát behúzva lejjebb csúszott. A tanár gondolkodott egy darabig.– Legközelebb talán ülj arrébb. Ez így most csak hármas. Dávid a vállát vonogatva kiment a rajzért, visszafelé pedig élvezte a sikert, mivel a többiek tapssal és röhögéssel díjazták.– Végül Neményi – szólította fel a tanár. Arnold letette a könyvét a kezéből, és szemébe lógó tincsei mögül unottan felnézett. –Megosztanád velünk, hogy az asztalon látható kifogástalan gyümölcsöket miért félig elrothadva rajzoltad?– Ennek egyszerű, szimbolikus jellegű oka van – kezdte a választ Arnold, mire mindenkinek lecsuklott a feje. Ha ő egyszer belekezd a magyarázatba... – A gyümölcsök most épnek tűnnek, azonban már a leszedésük pillanatában rothadásra ítéltettek. Ha rájuk nézek, látom, hogy friss, szép darabok, de tudom, hogy hamarosan fonnyadtan, megbarnultan és aszalódva zsugorodnak össze. A rajzommal azt szándékoztam kifejezni, hogy...– Értem – szakította félbe a tanár. – Mellesleg ötös – legyintett. Arnold kissé sértetten, mivel mély gondolatmenetét megszakították, újra felemelte a könyvét, és tovább olvasott.A szünetben szokás szerint az udvarra mentünk. Arnold olvasva közlekedik, ezért mindenkinek nekimegy, de az az elve, hogy „nem kerül ki senkit, majd őt kikerülik, ha akarják", így aztán törte előttünk az utat, mi meg Virággal követtük. Mellesleg Virág még mindig a rajzomon szórakozott.– Miért nem kérted, hogy segítsek?– Nagyon rajzoltál, nem akartalak zavarni – vontam meg a vállam.– De eddig kitűnő tanuló vagy, most meg kaptál egy kettest. Nem akaszt ki? – nézett rám csodálkozó tekintettel.– Rajzból? Hidd el, én örülök a kettesnek Csak az átlagomat sajnálom – vontam meg a vállam.Duplamatekon imáim meghallgatásra találtak, nem feleltem. Andris imái viszont elkallódhattak valahol, mert ő felelt, Gazdag tanárnő nem kímélte, több mint húsz percig állt a táblánál. LDélután anyu vacsorát készített, nekem meg eszembe jutott, hogy még el sem kéredzkedtem az állatkertbe, pedig megígértem Virágnak. Felültem a konyhapultra, anyu pedig rögtön a kezembe nyomta a fellapozott szakácskönyvet.– Diktálnád?– Persze – feleltem, és egy pillanatra becsuktam, hogy ellenőrizzem a borítóját. Tudni akartam, kinek köszönhetjük a „nagyszerű" vacsorákat. Valami angol. Gondolhattam volna.– Na jó, akkor itt van a darált hús – mutatott anyu egy tálra –, itt pedig a főtt krumpli – bökött egy másikra. – Mi a következő lépés?– Hozzáadjuk a tejet – olvastam ki, és a konyhaasztalra kikészített tejre mutattam.– Igen, azonnal – bólintott anyu lelkesen, majd megfogta a tejet, és ráöntötte a darált húsra.– Ööö... – ráztam meg a fejem, mintha csak rosszul láttam volna. – Az a krumplira ment volna.– Jaj, igazad van! Miért nem tudják egy kicsit érthetőbben írni? – tette csípőre a kezét anyu.Oké. Most már legalább tudom, hogy mi hibázik a vacsorával. Úgy általában. Remélve, hogy a vacsorának lőttek, becsuktam a szakácskönyvet, és rátértem a holnapra.– Virág apukája elvinne minket az állatkertbe suli után. Mehetek?– Kérdezd meg apádat, ha ő elenged, akkor mehetsz – bólintott, aztán visszafordult a „vacsorához". – Hogy javítsam ki?Lemásztam a szekrényről, és átmentem apu dolgozószobájába.– Apu, holnap Virág apukája elvinne minket az állatkertbe, mehetek? – kérdeztem. Apu felnézett a számítógépéből. – Anyád mit mondott?– Hogy kérdezzem meg tőled. Aztán tovább csinálta a tejes darált húst – közöltem, mire apu fintorogva rám nézett.– Persze, menj csak. Hozol nekem perecet?– Aha – mosolyogtam.– És olyan kókuszrudat?– Azt is.– Ó, és vattacukrot...– Amit csak tudok – biztosítottam.Rácsörögtem Virágra, hogy jöjjön fel msn-re. Ez a gépkorlátozás átka: ahhoz, hogy egyszerre netezzünk, muszáj előtte megbeszélnünk.– Jól van, megyek holnap – néztem bele a webkamerába. Virág ugrált örömében. Ezt onnan tudom, hogy kiugrált a képből, és egy ideig nem is láttam.
