Hajnali ötre állítottam be az órámat. Ez igazán fájt. Viszont így volt időm kiegészíteni és ellenőrizni az ajánlókat. Mire indultunk, már úgy éreztem, hogy eltelt a nap. Pedig csak akkor kezdődött.Virággal mentem be a suliba, magamhoz szorítva szegény, megkínzott jegyzetfüzetem.Máday nem állt az aulában, ezért Blink 182 szólt a sulirádióból. J Viszont ez azt jelentette, hogy a suliújság termében van. Jaj.– Figyelj – fordított maga felé Virág, amikor látta, hogy mennyire izgulok. – Ha megint kihúzzák, akkor hülyék – vigasztalt.– Oké, de nem leszek népszerű, ha ezt megmondom – nevettem el magam.– Menni fog. Fésüld a szemedbe a hajad, az szerencsét hoz – bólogatott.– Kösz a tippet, de csak ha nem sikerül. Akkor magamba fordulok és összezuhanok.– Jó, majd megmutatom, hogy kell – bólintott, mire mindketten elnevettük magunkat.– Renáta, várj – csörtetett be Kinga a portán, ahol azonban utánaszóltak, mert nem látták tisztán a belépőkártyáját. – Itt van! –fordult meg lendülettel Kinga, és a portás arcába mutatta a kártyát. – Gondolja, hogy ha nem ide járnék, bejönnék leadni egy anyagot az iskolaújságnak? Te jó ég! – fordult vissza hitetlenkedve, és otthagyva a ledöbbent portást, egyenesen hozzánk lépett.– Kész lettél?– Igen – bólintottam.– Akkor menjünk.Virág bátorítóan megszorította a kezem, aztán Kingával lépést tartva (eléggé sietett) elmentem leadni az ajánlókat.Annyira izgultam, hogy nem is emlékszem, hogy mentem be a szerkesztőségbe. Arnold pont előttünk lépett ki.– Hogy ment? – kérdeztük egyszerre Kingával, egymás szavába vágva.– Jól – válaszolta Arnold természetes arckifejezéssel.– Gratulálok – mosolyogtam rá őszintén, de Kinga megragadta a karom.– Kit érdekel? Nézzük a miénket.És már be is húzott a terembe. Máday és Timi már vártak ránk, a többiek nem foglalkoztak velünk, a számítógépeken pötyögtek meg nyomtattak.Ugyanúgy, mint tegnap, Timi kivette mindkettőnk kezéből az anyagot, lerakta az asztalra, és nekiesett. Falfehéren várakoztam, amíg Kinga cikkét olvasta.– Jó, ez mehet. Két mondatot húztam, de összességében jó. Szép munka – vigyorgott egy pillanatra kötelességtudóan Timi, aztán már rá is tért az enyémre. Szinte hallottam, ahogyan Kinga megkönnyebbül, lélegzete lelassult a normál tempóra.Timi hihetetlenül gyorsan elolvasta a könyvajánlóm (John Updike: Az eastwicki boszorkányok), és olvasás közben hallatott egy „haha"-t. Rémülten néztem rá.– Ez vicces volt, jót nevettem – magyarázta hadarva, és már olvasta is az albumajánlómat (My Chemical Romance – The Black Parade). Reakció nélkül áttért a filmajánlóra, Cortez tippje szerint a Halott menyasszonyt írtam.Egy pillanat alatt végzett, és felnézett rám. A szívem hevesen vert, kedvem lett volna elrohanni, ráadásul Kinga a győztesek nyugodt tekintetével figyelt, szinte kívánta a bukásomat.– Reni – vakargatta meg a tollával a fejét Timi. – Ez tökéletes. És rólam lezuhant úgy héttonnányi teher.Kinga szó nélkül lépkedett mellettem a folyosón, feszültnek tűnt. Én viszont valósággal szárnyaltam. Egyszerre mentünk be a terembe, Kardos már elkezdte a nyelvtanórát, de érkezésünkre félbeszakította.– Na? Na, mi volt? – pattant fel Virág.– Megvan! Mindkettőnknek – szóltam őszintén megkönnyebbülve. Virág felugrott a padjából, és helyben ugrándozott, a többiek pedig gratuláltak.– Hé, benne lesz, hogy segítettem? – kérdezte Zsolti.– Nem hiszem – ültem le a helyemre.– Kár. Pedig adtam néhány tippet.– Tudom, és köszönöm. A fényképedet azért megpróbálom betetetni – feleltem. Mindenki felröhögött, még a mindig komor Kardos tanár úr is elmosolyodott.– Na jó, akkor megtörtént a gratuláció, folytassuk az órát, Virág, te pedig, kérlek, ülj le – szólt a tanár.Viszonylag hamar elcsendesedtünk, és folytatódhatott az óra. A következő szünetben a folyosón tébláboltam, miközben anyuval beszéltem mobilon. Kicsit eltartottam a fülemtől, ugyanis annyira kiabált örömében, hogy beszakadt a dobhártyám. Hirtelen valami megbökte a vállam, én pedig megperdültem a tengelyem körül. Csodálkozva lefogtam fél kézzel a mobilom, és Cortez szemébe néztem.– Jó lett a film? – kérdezte.– Mi? – csodálkoztam.– A halott menyasszony...– Ja! Igen! Jó lett – motyogtam zavartan.– Oké – biccentett, majd engem kikerülve továbbment a folyosón Ricsiékhez, akik a lépcsőnél várták.– Reni! Reni, ott vagy? – kiabálta anyu a telefonba.– Persze, itt – kaptam észbe újra a fülemhez emelve a telefont, miközben Cortez távolodó alakját néztem a folyosón. Huh.A suli utáni szerkesztőségi megbeszélés sokkal lazább és nyugodtabb volt, addigra már mindenki leadta a cikkeket, úgyhogy csak ültünk az asztaloknál, néhányan az asztalon (Arnold) és a kivetítőn végignéztük a tervezetet a címlaptól kezdve ('56-os kép) egészen az utolsó oldalakig (halloweeni dekoráció). A közbeeső, kétoldalas ajánlóimat nézve mérhetetlen boldogság és elégedettség fogott el.
