Arnold tartotta a szavát. Tényleg nem mondta el senkinek, hogy a tükrömre Cortez mangafiguraként van felragasztva. Ha ez kiderült volna, sulit kéne váltanom, amihez egyáltalán nincs kedvem. Arnold, amikor a suliszekrényénél megvárva ismét megkérdeztem, hogy mennyire tart nevetségesnek (a szekrényében egyébként Einstein kinyújtott nyelvű képe és számtalan John Lennon-poszter van ragasztva), Arnold azt mondta, őt nem érdekli, hogy visongatós-nevetgélős oldalam is van, egészen addig, amíg tud velem normálisan beszélgetni.– Még egyszer köszönöm, ez nagyon rendes tőled – sóhajtottam sokadszorra, de ezúttal tényleg megkönnyebbülve.Virág, mintha csak nem lenne elég bajom azzal az egy rajzzal, ami ilyen galibát okozott nekem, megmutatta, hogy vasárnap, miközben az apukájával horgászott, továbbfejlesztette a manga-Cortez rajzait.– Látod, légdeszkája van, mint a Vissza a jövőbe trilógiában Martynak – lapozta át a jegyzetfüzetét.– Hű – bólintottam elismerően.Na jó. Úgy érzem, kezdek meghülyülni. Az olvasókörben képes vagyok Dickensről folyamatosan, huszonnégy percig beszélni (Kardos az egekig dicsért az egész csoport előtt), közben pedig gyomorgörcsöt kapok, ha Cortez feláll mögöttem a padjából. Belelkesedek egy rajztól, amikor életemben nem olvastam sem képregényt, sem mangát, miközben cikket és ajánlót írok az iskolaújságba! Az osztály (sőt az egész iskola) legértelmesebb és legokosabb fiúja a barátom (Arnold), akivel bármikor tudok beszélni olyanról, ami mást nem érdekel, de közben a legjobb barátnőm Virág, akivel képesek vagyunk bármikor hosszasan elemezni msn-en, hogy mi történt tíz perccel azelőtt. Remélem, nem leszek skizofrén.
