Reggel elkísértem anyut a meteorológiai intézetbe, aztán kora délután nekiálltam a maradék leckéimnek. A fizikával negyvenperces küzdelem árán sem sikerült boldogulnom, ezért lementem anyuhoz, aki azt mondta, bármennyire szeretne, fizikából egyáltalán nem tud segíteni, viszont szívesen beszél a ciklonokról és anticiklonokról. „Ezt később veszem igénybe" ígérettel apu dolgozószobájába mentem, aki megnézte ugyan a leckém, de csak a fejét rázta. Visszamentem a szobámba, és kínomban bekapcsoltam a notebookom. Az msn tömve volt, de hiába kérdeztem meg Andrist (ő közben autóversenyt játszott), Zsoltit (ő egyszerűen kiröhögött, amiért vasárnap délután ezzel foglalkozom) vagy éppen Kingát (ő mondta, hogy már kész van, de nem segít, különben is lovagolni megy), nem jutottam egyről a kettőre. A listán Cortez neve mellett ott volt a zöld jelzés, tehát éppen gépezett, de rá egyszerűen nem mertem ráírni. A fizikakérdés alibinek tűnne, tuti, hogy nem érdekli, és azonnal elmondaná a többieknek, hogy ilyen gyenge ürüggyel próbálok beszélgetést kezdeményezni. Már majdnem kikapcsoltam a gépem, amikor Arnold bejelentkezett. Azonnal ráírtam.Reni üzenete: Szia, kész vagy a fizikával?Arnold üzenete: Ezt gondold át még egyszer.Reni üzenete: Oké. Akkor máshogy. Segítesz a fizikában?Arnold üzenete: Igen. Hol akadtál el?Reni üzenete: Az elején.Arnold üzenete: A legelején?Reni üzenete: Igen, a forgómozgás szögjellemzői. Tippem sincs, nem igazán értem.Arnold üzenete: Na jó, akkor várj.És kilépett. Értetlenül néztem a képernyőre, vártam, hogy visszajöjjön, bár őszintén, Arnoldnál nem igazán lehet tudni. Már arra is gondoltam, hogy meggondolta magát, csak nekem nem szólt, amikor tíz perc várakozás után anyu bekopogott a szobámba.– Reni, egy kis osztálytársad keres a fizikalecke miatt.– Hogy? – fordultam meg csodálkozva.Anyu megismételte, úgyhogy leszaladtam a lépcsőn. Valóban, Arnold az ajtónkban állt, és unottan meredt maga elé.– Elhoztam a könyvet is, ha az elején megakadtál, akkor sosem fogsz tudni továbblépni. Az alapok ismerete a legfontosabb – magyarázta a tőle megszokott stílusban.– Nem gondoltam, hogy átjössz. Azt hittem, várjak a neten – tártam szét a karomat.– Két utcával lejjebb lakom. Miért tanítanálak az interneten?Ez igaz. De akkor is meglepett.– Arnold, milyen kedves tőled, hogy felajánlod a segítséged. Hol szeretnétek tanulni? – kérdezte anyu.– Nekem mindegy – vontam meg a vállam, és Arnoldra néztem.– Én most járok itt először. Honnan kéne tudnom? – nézett vissza rám. Ez jogos.Végül a nappaliba mentünk (azért a szobámba nem akartam hívni, mégiscsak fiú, kicikizne a Johnny Depp-képek és lányos dolgok miatt), én a fotelbe ültem, Arnold pedig a kanapéra. Amíg én a gyakorló képleteket elemeztem, nem kerülte el a figyelmét a könyvespolc.– Ezek a te könyveid?– Nem – ráztam meg a fejem. – A szüleimé. Az enyémek a szobámban vannak.Anyu körülöttünk sürgölődött, hozott üdítőt meg kis pereceket, aztán bement apu dolgozószobájába.– Reninek sikerült megoldani a fizikát? – hallatszott ki a nyitott ajtón át apu hangja.– Nem, a nappaliban tanul. Nézd meg.– Rengeteg dolgom van, majd később – válaszolta apu.– Jó, csak gondoltam, szeretnéd megismerni a kis barátját, Arnoldot, aki nagylelkűen átjött segíteni...Ahhoz képest, hogy apunak „olyan rengeteg dolga volt", anyu kijelentése után tíz másodperccel már mellettem állt, és rosszallóan nézte a jegyzetelő Arnoldot.– Szóval te vagy Arnold – közölte „rettegett" hangsúllyal. Arnoldot azért nem lehet könnyen zavarba hozni, felállt, bemutatkozott, illedelmesen megdicsérte a házunkat, és megjegyezte, hogy a könyvespolcon lévő lexikonsorozat ötödik és hatodik darabja fel van cserélve, és így teljesen megbontják az egységet. Apu csodálkozva a polchoz lépett, és a helyükre rakta őket.– Elnézést, hogy szóltam, de az érkezésem óta zavart – bólintott Arnold, amikor végre „rend" lett.Én mosolyogva jegyzeteltem tovább, apu pedig leült a másik bőrfotelbe, és felügyelte a tanulásunkat. Másfél óra alatt végeztünk, Arnold mindent elmagyarázott, volt, amit többször is, úgyhogy magamtól meg tudtam csinálni a házimat.– Tényleg nagyon köszi a segítséget – csuktam össze a füzetem. Arnold csak biccentett, aztán felállt. Vele együtt apu is, aki látszólag elzsibbadt a hosszas felügyelőpóz után.– Megmutatod a könyveidet? – kérdezte Arnold.– Persze – vontam meg a vállam.Apu szemében egy olyan „aha" kifejezést fedeztem fel, úgyhogy természetesen jött velünk. Arnold a szobámban nem nagyon nézett körül, rögtön a könyvespolcomhoz lépett, és a kiadványok gerincét leolvasva böngészett, miközben bele-belekérdezgetett valamibe, hogy hogy tetszett. Apu mindvégig maga előtt összekulcsolt karokkal támasztotta az ajtófélfámat.– Jó, de hiányos – minősítette végül a könyvgyűjteményemet Arnold, és már meg is fordult. Az ajtó felé lépve megakadt a szeme az íróasztalom felett lévő tükrön és közelebb lépett. Azonnal lesápadtam. A fenébe!Nem a Johnny Depp-kép, nem a rátapasztott emlékeztető cetlik, de még csak nem is a béna High School Musical matrica volt az oka. Hanem a manga rajz, amit Virág készített nekem.– Ez itt...? – fordult vissza hozzám összevont szemöldökkel.– Igen, az egy képregény – bólintottam iszonyatos nyomatékokkal hangsúlyozva a mondatot.Arnold egy pillanatig a szemembe nézett, aztán fújtatott egyet.– Igen, azért volt olyan ismerős.Apu a beégésemből és földbesüllyedésemből mit sem vett észre, továbbra is Arnoldot figyelte. Végül belátta, hogy nem jelent veszedelmet semmilyen tekintetben, úgyhogy amikor kikísértem a kapuig, már nem jött velünk. De az ablakból nézett, ezt rögtön láttam, pedig próbált elbújni a függöny mögött. Na mindegy.– Holnap találkozunk – köszönt el Arnold.– Várj – szóltam utána. – Az a kép, amit láttál...– Nem igazán érdekel – vonta meg a vállát.– Oké, de azért köztünk marad?– Még ha szóba is állnék a „Cortez-féle" alakokkal, akkor sincs jogosultságom elmondani, amit láttam, amíg felhatalmazást nem kapok rá. Én tisztelem a jogokat – közölte komolyan. Én meg megkönnyebbültem. Komolyan.
