Yours truly🦋 - Peter Parker ff.

~2/7. Rész~

Szombat van,ami azt jelenti,hogy ma mentem volna Ashleyvel,Damiennel,Neddel és Peterrel moziba.

Igazából én lemondtam,mert azt állítottam,hogy rosszul érzem magam a tegnap után,mert túl sokat ittam.

Az első fele igaz,tényleg rosszul érzem magam,de nem a pia miatt. Azt hiszem egy felesen kívül nem is ittam mást.

A lényeg,hogy mondtam Ashleynek,hogy sajnálom és,hogy vigyenek mást helyettem,mondjuk Bettyt,mert amúgyis mostanába feltűnően sokat beszélgetnek Neddel.

Félreértés ne essék,engem ez nem zavar,sőt kifejezetten örülök is neki,mert ha Ned boldog én is az vagyok. Olyan,mintha az ikrem lenne.

Éppen feküdtem az ágyon és tanakodtam,amikor valaki kopogni kezdett.

-Ki az?-kérdeztem érdeklődően.

Nem kaptam választ,csak valaki hirtelen benyitott.

-Csak én-mosolygott kedvesen Wanda.-Hogy vagy csajszi?

-Minden okés,mire gondolsz?-vettem fel a kamu mosolyomat.

-Tudod te azt jól. Olvassak a gondolataidba,vagy esetleg elmondott-mondta "fenyegetve".

-Ne,csak azt ne. Annyi az egész,hogy...-könnyeztem be-összevesztünk Peterrel.

-Jajj ne! Mi történt?-aggodalmaskodott.

-Csak...csak annyi,hogy féltékennyé akartam tenni Mj-t,az egyik volt barátnőmet,aki szintén szereti Petert. Aztán kimentem,Peter utánam jött és hát mit ne mondjak,nem szép szavakat vágott a fejemhez.-nevettem el kicsit a végét,hogy nehogy elkezdjek sírni megint.

-Tudo-kezdte volna Wanda,de Jarvis ekkor megszólalt.

-Ms. Maximoff,Mr. Stark sürgősen keresi önt! Menjen az irodájába,lehetőleg azonnal!

-Ohh-nézett rám Wanda.

-Semmi gond,menj csak. Megleszek egyedül!-mosolyogtam.

-Tudod-kezdte újra,miközben felkelt az ágyról,majd az ajtóhoz sétált-csak ittas volt. Nem kell elkerülnöd,nem teszel vele semmit! Ezt jegyezd meg!

-Köszönöm!-mosolyogtam,majd felfogtam amit mondott-WANDA! TE OLVASTÁL A GONDOLATAIMBAN?-poénkodtam mérgesen.

-Upsz-tette szája elé játékosan a kezét-hív a kötelesség-mondta,majd ki is ment az ajtón.

Pár másodpercig még mosolyogtam,majd elkezdtem csak úgy sírni,mert eszembe jutottak az emlékeim Peterrel. Olyan szép volt.

A nap hátralévő részében különösebben nem csináltam semmit,csak a közösségi platformokat nézegettem,meg olvastam a kedvenc könyvemből pár fejezetet.

Este elmentem fürödni és viszonylag hamar el is nyomott az álom.

Vasárnap

Körülbelül 11-ig csak feküdtem az ágyon és gondolkodtam,majd,hogy ne halljak éhen meg szomjan,lementem "reggelizni"

-Kit látnak szemeim?-dörzsölte meg a szemét Steve.

-Haha,nagyon vicces-forgattam meg a szemeim.

-Mi történt az életvidám Mayával?-poénkodott.

Karbatett kézzel,összehúzott szemekkel megálltam előtte.

-Khmm!-szorította meg Steve vállait Tony.-Ez szerintem most nem az a helyzet-mosolygott.

-Köszi-suttogom.

Ekkor hirtelen beront az ajtón Peter. Gyorsan becsukja az ajtót majd odafut apához. Tágra nyitott szemekkel nézem őket.

-Mr. Stark kérem ne tegye ezt! Tudja,hogy anélkül senki vagyok! Kérem,nekem ez nagyon fontos!-magyarázott Peter.

Fogalmam sem volt miről van szó,viszont amikor megláttam Petert,hirtelen minden gond elszállt. Egy iszonyat vékony,nagyon halk sikítás jött ki a torkomon,mire mindketten rámkapták a tekintetüket.

Iszonyatosan elszégyeltem magam,a fejem akár egy paradicsom,olyan vörös lett. De nem! Megfogadtam magamnak,hogy távol tartom magam tőle. Csak az ő érdekében.

Hirtelen elosontam mellettük, majd felsiettem a szobámba. Éreztem Peter tekintetét rajtam,de próbáltam nem foglalkozni vele,hisz kinézem magamból,hogy amilyen szerencsétlen vagyok,biztos pofára esnék vagy valami.

Bezárkoztam gyorsan a szobámba,majd az ajtómnak nekidőlve leültem a földre.

-Mi a szar volt ez?-suttogtam