Yours truly🦋 - Peter Parker ff.

~3/2. Rész~

Talán sosem kellett volna. De ezt csinálják a hülye emberek.

Egy héttel azután a bizonyos eset után tartunk. Már nem ugyanolyan az életem. És nem mondom,hogy feldogoztam,szerintem sosem fogom. De kezdem valahogy máshogy érezni magam. Nem tudom,hogy ez a szomorúság,vagy a feldolgozás jele,bele vagyok bonyolódva teljesen.

Reggel 7 óra van. Nem megyek iskolába,apát megkértem,hogy legalább még egy hétig ne kelljen mennem,igysem bírnom el azt a sok terhet,nem hogy még úgy.

Már egy hete nem tudok se enni,se inni,se aludni. Max egy nap ha iszok fél pohár vízet és a torkom gombócba van.

Éppen fekszem az ágyamon,gondolkodom a múlton,amikor valakik belépnek a szobámba. Megdöbbenten veszem észre,hogy Damien és Ashley áll az ajtómnál.

-Szia Maya...-suttogja Ashley,könnyes szemekkel.

Nem szólok semmit,felkelek az ágyról és a karjaiba ugrok.

-Sajnálom!-ölel meg Damien is.

-Köszönöm,hogy gondoltatok rám.-ülök vissza az ágyamra.

-Ugyanmár,te is megtetted volna.

-Nem hinném. Nem lennék felkészülve,ha a legjobb barátnőm pasija meghalna-forgattam viccesen a szemem.

-Ez most egy jel volt?-kérdezte komolyan,már-már sértődötten Ashley.

-Deho-

-Mivan,neked is megjött a menzeszed,és hisztizel??-kérdi Ashley

-Hogy micsoda? Hogy mondhatsz ilyet?-keltem fel az ágyamról,suttogva.

-Persze,még legyek én a hibás amiért a barátom halálját kívántad!

-Ashley,szerintem nem most van itt az idő,hogy veszekedj-segített ki Damien.

-De igenis,Dami! Majd szólj ha a régi Maya vagy!

-Tudod mit?-léptem közelebb gyilkos lépésekkel,ők peidg hátráltak,egészen az ajtóm küszöbéig.-Az a felem már meghalt Peterrel együtt!!-csaptam rájuk az ajtót.

Nincsenek barátnőim,barátom,Ned is gyászol. Ki lett belőlem??

Lementem a nappaliba,majd megláttam a felnőtteket susmorogni.

-Mi történt?-kíváncsiskodtam.

-MAYA!-kiáltott fel apa.-Jézusom drágám nagyon megijesztettél!-nevetett zavartan.

-Mi történt?-kérdeztem mégegyszer,mostmár komolyabban.

-Bruce...-köhögött apa.

-M-mi azt hisszük,hogy amikor elájultál és találkoztál...vele,az nem csak álom volt. Szerintünk az a valóság,csak egy másik,alternatív dimenzióba.

-Hogy mi?-akadtam ki. Lehet,hogy nincs vége?

-Igen...

-A-akkor-szipogtam boldogan-Van még esély??

-Van..-öleltek meg.

Eszméletlenül boldog voltam.

-De ahhoz a segítséged kell!-szólalt meg Buck.

-Hol kezdjük?-feleltem habozás nélkül.

-------------------Fél óra múlva----------------

-A lényeg ,hogy most el fogunk altatni. Neked a dolgok csak annyi,hogy megkeresd Petert,és fogd meg a kezét,próbáld ébreszgetni. Ha sikerül felébresztened,mondd meg neki,hogy veled kell jönnie,mindenféle képpen,még ha ő az ellen tiltakozik is rendben?-szólt Bruce

-Igen,rendben. Minden rendben lesz!

-Okés.-mondta,majd belém nyomott egy adagnyi altatót.-Számolj 10-ig!

-1,2,3...4...-kezdtem,majd el is aludtam.

Az álomban..
---------------------------------------------------------

Csak annyi a dolgom,hogy megkeresem Petert,felébresztem,majd elmondom neki,hogy velem kell jönnie. Nem nagy ügy.

Ismét a Stark toronynál vagyok. Nem is habozok,azonnal bemegyek,hisz gondolom ott van Peter is.

Ahogy belépek,elkezdem keresni a szobákat,egyről-egyre járkálok,és nyitogatok be,hisz ebben a dimenzióban nem ismerem fel a számokat,betűket.

Miután megjártam vagy 1000 szobát,jött az 1001. ,ami a legutolsó volt.

Benyitottam és megláttam az ágyon feküdni az én egyetlenemet. Teljes megkönnyebbülés fogott el.