Reggel forgolódva keltem. Tapogattam az ágyat és fél órába tellett,hogy rájöjjek, Peter miért nincs mellettem.
Este iszonyatosan rosszul aludtam,majdnem a fél éjszakát átsírtam.
"Ez nem akármilyen küldetés"
Ez járt a fejembe amikor végre lefáradtam a nappaliba valami kajáért.
-Jóreggelt kincsem.-állt fel a kanapéról anya.- Hogy aludtál?
-Szia! Legyek őszinte? Borzalmasan. Egész végig Peter meg apa fura tervei jártak a fejembe. Mégis meddig lesznek távol??-panaszkodtam.-Egyáltalán
-Apád azt mondta,hogy holnap délután már itthon lesznek ha minden rendben megy. Különben meg csak jót akart neked,ne őt hibáztasd!
-Én csak ahj-süllyedek bele a hófehér kanapéba- Nem akarom őt hibáztatni de...
-De?
-De mivan ha baja esik? Vagy ha Peternek? Vagy ha mindkettőjüknek? Én azt nem birnám elviselni. És ha mondjuk emlékezetkiesésük lesz és többet nem fognak emlékezni rám? Vagy rád? Akkor mit teszünk? Ahhoz pedig nem kell más csak egy jól irányzott,erős ütés-keltem fel a kanapéről.- És hogy tudd anya,igazán őt hibáztatom. Sőt nem is! Petert! Miért kellett elmennie? Istenem!!! Miért engedtem egyáltalán el? Én vagyok a hibás,ezt nem hiszem el!-felpattantam az ágyról és berohantam a szobámba.
Gyorsan felöltöztem,majd bepakoltam a reggelit és indultam is volna le,de ekkor megcsörrent a Snapchatem a telefonomon. Kiváncsi voltam ki kereshetett.
Amint megláttam Peter nevét a szívem majd kiugrott a saját helyéről.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Erre muszáj volt reagálnom nekem is valamit.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Peter: Mennem kell,légy jó!❤️
T/n (te neved):Szeretlek!❤️
Peter: Én is❤️
Ezután a beszélgetés után már nem féltettem annyira Petert,mivel a humorérzéke teljesen a helyén volt.
-Anya elmentem majd jövök!-kiabáltam és már bent sem voltam a házban.
-Szia Maya,mehetünk?-kérdezte Happy az autóból kiabálva.
-Szia,nem bánod ha ma gyalog megyek? Legalább lesz egy szabad napod!-kérleltem.
-Jó rendben,de vigyázz magadra okés?
-Rendben,köszi,szia!
És már el is suhantam onnan. Érdekes volt,hogy így egyedül,semmi elkényeztetés nem volt,de én örültem neki. Ezt meg fogom ismételni egy párszor.
Éppen fejemet lehajtva sétáltam amikor iszonyat nagy zajra lettem figyelmes. Felnéztem az égre és idegen repülő tárgyakat véltem felfedezni.
-Ezek nem UFÓ-k,ezek valami mások-gondolkodtam hangosan.
Az idegen lények lerepültek egyenesen. Nem láttam a nagy háztömb miatt semmit,úgyhogy gyorsan megkerültem a házat.
-Elnézést,a Föld ma zárva van!-kiabálta apa.
Apa? Hogy kerül ide apa? Nem úgy volt,hogy messzebbre mennek? Bár,ilyet nem említett. Vagy de,csak nem emlékszek?
A gondolataim egymást cikázták,nem tudtam mi folyik itt.
-Közelebb kell kerülnem!-suttogtam,ám abban a pillanatban elkezdtek verekedni apáék az idegenekkel.
Ha jól hallottam Thanos küldte őket. Már most utálom.
Nagy durranások voltak,valami ki is gyulladt ha jól láttam,de a sok portól észrevehetetlen volt minden.
-Mr.Stark!-kiáltott mögöttem egy,már jól ismert hang.
Hátrafordultam és a közkedvelt Pókicámat láttam meg.
Pár percre megnyugodtam,hogy minden rendben velük, de ez nem tartott sokáig,hisz az a bazi nagy UFO szerű cucc elvitte Petert, Strange-t és Apát. Nagyon megijedtem.
Próbáltam hívogatni őket,de mind hiába,hisz még ha hallanák is a telefonjuk csipogását,már ha egyáltalán náluk van,akkor sem lenne térerő akkora magasságban,szóval reménytelen eset volt.
Összerogytak a lábaim,csak ültem és sirtam,mert tudtam,hogy onnan nem olyan hamar fognak visszajönni,ha egyáltalán visszajönnek.
~Egy hónappal később~
Már több mint 1 hónapja nem láttam se apát,se Petert. Nagyon megviselt,őszintén már kezdtem feladni. Minden nap visszanéztem az üzeneteinket,reményt fürkészve bennük.
Hogy őszinte legyek,kisebb depresszióba estem emiatt,egy héttel ezelőtt pszichológusnál is voltam,de nem tudott segíteni,szóval nem is mentem többet,felesleges lett volna.
Éppen hallgattam Liam Payne-Strip that down című zenéjét,kisebb nosztalgiát előhozva,amikor egy irtóra hangos zaj törte meg a csendes környezetet. A toronyból mindenki kifutott az udvarra,én voltam az utolsó. Nem akartam hinni a szememnek.
Egy idegen nő hozott lefele egy repülő féleséget. Amikor megláttam ki jött ki belőle,kis híján megállt a szívem. Apa volt az,teljesen lefogyva.Odarohantam hozzá,amilyen gyorsan csak tudtam,és a legfontosabb információra kérdeztem volna rá,amikor gondolkodás nélkül rávágta:
-Elvesztettük a kölyköt!-nézett könnyesen a szemembe.
Nem bírtam tovább. Lábaim gyengén a földre ereszkedtek és a hír hallatán sokkos állapotba kerültem. Minden elsötétül és az emlékeim egymást cikázták.
