Yours truly🦋 - Peter Parker ff.

~2/11. Rész~

Miután befutottam az egyik fülkébe,gyorsan előkaptam a telefonom,majd tárcsáztam apát aki természetesen foglalt volt. Ezután anyát hívtam,aki szintén foglalt volt.

-A kurva élet!-suttogtam halkan.

El is felejtettem,hogy apa üzleti úton van,anya meg valószínű valamelyik barátnőjével shoppingol és hasonlók.

Miutánt senki sem vette fel,beütöttem Happy számát,aki 2 csörrenés után fel is vette. Köszönés nélkül kezdtem bele a mondandómba.

-Szerintem apa 10/ hányas mértékben lenne rám mérges ha most arra kérnélek,hogy vigyél haza,mert az óra közepén sírva fakadtam?

-Nem is kérdés,10/100,de nem rád hanem arra,aki miatt sírsz.-nevetett halkan a telefonba.

-Fuss Peter Parker-nevettem fel én is.

-Tessék?-szólalt meg egy ismerős hang az ajtóból. Peteré volt az.

-Öhmm,umm most mennem kell,10 perc múlva?

-Ne késs!-tette le Happy a telefont.

Miután megigazítottam a már teljesen összekuszálódott hajam,kiléptem a fülkéből.

-Peter mit keresel itt,tudtommal ez a lány Wc?-néztem rá.

-Uhh,rémesen festesz-célzott az elkenődött sminkemre.

-Köszönöm az elismerést-húztam össze a szemem,majd odaléptem a tükörhöz,hogy megigazítsam.

Ekkor hirtelen kezeket éreztem a vállaimon és felnézve láttam meg,ahogy Peter mögöttem áll.

-Nem kell ezt egyedül csinálnod-suttogta lágyan a fülembe,mire én megborzongtam.

Megfordultam majd egyenesen a mogyoróbarna szemeibe néztem. Azok csillogtak az vágytól.

Nem bírtam az érzéseimmel,hirtelen megcsókoltam. Ez nem volt az a szenvedélyes csók,amolyan "jó,hogy újra érezhetlek" csók.

-Ez már annyira hiányzott.-fogta meg a derekam,mire én feleszméltem.

A kezeimmel az övéit gyengéden letoltam magamról,vettem egy mély levegőt,majd megszólaltam.

-Ne hidd hogy ezzel minden rendben van!-suttogtam.

-Basszus-lökte el magát a mosdókagyló szélétől-akármit teszek,neked valahogy sosem jó,sosem vagyok elég jó!-túrt idegesen a hajába és szemeivel már-már lángokat küldött felém

-Héhéhé-fogtam meg a kezét.-Nem erről van szó. Egyszerűen csak azok után...-halkultam el.-nem megy.

-Mik után Maya? Mondd meg,mik után?-ordibált,mire megint kifolytak a könnyeim.

-AZOK UTÁN,MIUTÁN AZT MONDTAD HOGY CSAK ÁRTOK NEKED! És tudod mit lehet igazad van! Én nem ezt a Petert ismerem! Én nem ebbe szerettem bele! Mielőtt velem voltál,minden jó volt és egy kedves aranyos srác voltál de most-nevettem cinikusan,rászegezve a mutatóujjam mellkasára-ezt a Petert utálom. Érted ezt? Utálom ezt az énedet! És ha ezt a személyiséged nem törlöd ki magadból akkor...-halkultam újra el-akkor viszont felejts el engem.

-Maya...-mondta lágyan.

-Nem nem,nincs Maya. Itt vagy mi,vagy senki van Peter. Ezt jegyezd meg.

Ezután kiléptem az ajtón. Nem volt bennem düh. Nem volt bennem harag. Inkább csalódottság. Az elején minden olyan jól ment. Újra azt akarom.