Yours truly🦋 - Peter Parker ff.

~3/3. Rész~

-Szia Peter!-suttogom könnyes szemekkel.

-Maya?-pattan fel hirtelen.

Azt hittem alszik. Nem hittem,hogy hirtelen reagálni fog,ezért ijedtembe egy kicsit hátrébb ugrottam.

-Maya!-futott hozzám,majd megölelt- Azt hittem,eltűntél. Mindenki eltűnt! Hol vannak a többiek? És te miért vagy itt? Nem értem,össze vagyok zavarodva.-nézett a szemeimbe.

-Peter,PETER!-csitítgattam,hogy végre elhallgasson.-Peter,el fogok mindent magyarázni,de most velem kell jönnöd!

-Hova?-lépett egyet hátra.-Hova akarsz menni? Miért nem maradhatunk itt,csakk ketten? Te és én,örökre.-Huppant vissza az ágyra.

-Peter kérlek,gyere velem. Elviszlek a többiekhez. Megígérem,hogy ott jobb lesz!

-Nem mehetek,hisz ez az otthonunk. Nem érdekelnek a többiek,csak te! Maradj itt velem!-makacsolta meg magát.

-Peter,ha érdekellek,hallgatnod kell rám! Gyere velem kérlek! Csak ezt az egyet kérem,semmi mást! Gyere velem!!-könyörögtem.

-Nem megyek.-jelentette ki teljesen nyugodtan.

Teljesen össze voltam zavarodva,nem tudtam mit tegyek. Ekkor hirtelen meghallottam Bruce hangját.

-Maya,ideje felkellned!-hallottam homályosan.

-Peter mennünk kell!

-Nem! Nem kell!

Nem tudtam mit mondjak,hogy meggondolja magát. Felhozhatnám a közös emlékeinket,de azzal semmire sem mennék. Ekkor hirtelen eszembe jutott valami csodás.

-Ha így döntesz,ám legyen,de tudd,hogy sosem fogunk többé találkozni. Bele fogok örülni a hiányodba...
Tudd,hogy mindig szeretlek,szerettelek és szeretni is foglak!!! Örökkön örökké! Viszlát szerelmem!-suttogtam a szavakat,amiket az utolsó találkozásunknál mondott.

Hátat fordítottam neki és ki akartam nyitni az ajtót,de ekkor valaki megragadta a kezem. Peter volt az.

-Nem foglak magadra hagyni. Menjünk-mosolygott,én pedig bekönnyeztem.

-Oké-suttogtam.

---------------------Felébredés-------------------

Levegőért kapkodva keltem fel. Mindenki körbeállt,de senki nem szólalt meg. Gondolom az én válaszomat várták,de én válasz helyett csak egy kérdést tudtam kinyögni.

-Hol van?

-Ezek szerint nem sikerült...-hallkult el Bruce.

-Az...az lehetetlen-nevettem cinikusan,majd felpattantam a székről.-Igenis sikerült,velem jött! Nem lehet,ho-

-MAYA?!!-kiáltott valaki a nappaliból. Nem akárki,Peter.

Lesiettem gyorsan a lépcsőn és megálltam előtte.

-Sikerült?-suttogta

-Sikerült-suttogtam vissza.
---

-És pont ezért van még időd a fiúkkal kicsim!-simogattam Malia haját.

-Anya,ezt eddig miért nem mesélted? Neked olyan izgalmas az életed,nekem meg az egyetlen fiú aki tetszik,észre sem vesz!-dühöngött Malia.

Ekkor belépett Peter a konyhába,Ethannel a nyakában.

-Szívem!-beszéltem Maliahoz,miközben odasétáltam Peter mellé.-Engem ez a tökfej 8 évig nem vett észre! És most van egy gyönyörű kislányunk,és egy szülinapos fiúcskánk. Nincs olyan,hogy.-mutattam a 13 éves Maliara,és a 7 éves Ethanre.

-Te letökfejeztél engem?-nézett színlelt felháborodottsággal Peter.

-Sohaaa!-menekültem Malia mögé.

-Anyaaa!-nevetett Malia-Mikor jönnek a vendégek?

-Hát,Ned bácsiék 2-re ígérkeztek,a nagypapiék 3-ra,May néni meg 1-re.

-Dehát fél 4!-sikított Ethan játékosan.

-Éljen a pontosság!-nevettünk.