A könyvjáró

A vacsora III

"Csak belesodródol
gondolataimba; nem
kérded, szabad-e?"
/Pap József/

Jó ideig bolyongtam a hasonló ajtók között, míg feladtam és rácsörögtem Kellyre. Aki viszonylag hamar rám talált Markkal együtt.

– Nina, azt hittem Damien azért kikísér.
– Bizonyára megtette volna, de valószínűleg egyrészt eszébe sem jutott, hogy eltévedhetnék, másrészt azt hiszem valami sürgős skype hívást kaphatott.
– Ez nem mentség. – vont vállat Kelly.
– Lehet, de engem nem érdekelt különösebben. Viszont Mark. Van egy kérdésem. Mi Damien legfontosabb tárgya? És ő küldi ezt is. – adtam oda a papírt, amin az állt, hogy Damien engedélyt ad rá Marknak, hogy elmondja nekem. Gondolom ellenkező esetben hazudott volna mint a vízfolyás...
– Egy fekete gyűrű, smaragdkővel és valami folyékony smaragd mintával. Elvileg valami írás is van a belsejébe...
– Ez itt? – vettem elő a dobozkát, amit Damientől kaptam.
– Miért adta neked? – nézett nagy szemekkel rám Mark. – Ezt sosem adta ki a kezéből!
– Biztosítékként adta valamire, legyen elég ennyi.
– Biztosítékként ezt? – nézett továbbra is értetlen szemekkel, én viszont nem akartam tovább bonyolódni a dolgokba.
– Mondtam, hogy elégedj meg ennyivel... Inkább azt mondd meg merre juthatok ki. Rémesen nagy a házatok...
– Hát inkább csak néha neked rossz a tájékozódó képességed. – mosolygott rám Kelly kicsit lenézően talán, de tudtam mi volt a mosolya mögött.
– Elismerem, néha remekül el tudok tévedni. – nevettem fel. – Te maradsz még vagy jössz te is haza?

– Marad. – jelentette ki Mark. Ezt nem kellett volna. Kelly gyűlölte, ha előírnak neki valamit.
– Biztosan nem maradok. – jelentette ki egyből. – Megyek haza Ninával.
– Menj Markkal. Én kikísérem Ninát. – jelent meg Damien. Nem értettem, hogy került ide, és mit keres itt. Kelly teljesen felhúzta magát rajta, és tudtam, hogy mindenki jobban jár, ha gyorsan elrendezem.
– Mark, Damien! – szándékosan Damient mondtam másodiknak, nem engedhettem meg magamnak, hogy azt higgye totálisan belé vagyok esve. A hálószobájában így is elég furcsa volt a szitu. Furcsa, de annál jobban tetszett. Lehunytam a szemem, össze kellett szednem magam. Pár pillanat alatt sikerült is. – Ha valaha is jóban akartok lenni velünk egy dolgot jegyezzetek meg. Értem én, hogy ti vagytok az alfahímek meg mindenki azt csinálja, amit akartok, de mi nem mindenkik vagyunk. Úgyhogy ha bármi jót akartok, felejtsétek el azt az utasítgatást, de amilyen gyorsan csak tudjátok! És most azt hiszem megyünk, le kell nyugtatnom Kellyt, nehogy valami őrültségre vetemedjen.
– Én megvagyok. – vont vállat Kelly. – De ha valamelyikőjük még egyszer parancsolgatni mer nekem, megtalálom a módját, hogyan öljem meg.

Láttam a srácokon, hogy nagyon meglepődtek, azt hiszem erre nem nagyon számítottak. Damien bólintott egy aprót, ő hamarabb elfogadta és megértette.
– Sajnáljuk, megszokás. Igyekszünk, hogy többet ne forduljon elő.
– Reméljük. – sóhajtottam – Akkor mi megyünk is.
– Köszönjük, hogy eljöttetek, reméljük máskor is lesz hasonlóban részünk. – mondta Mark, és ekkor kicsit jobban éreztem magamon Damien tekintetét. Igen, mi már tudtuk, hogy lesz folytatása a találkozásainknak. Viszont... most azért néz így rám, mert várja, hogy megosszam velük is? Mert én tuti nem fogom most közölni, hogy mi már megbeszéltük Damiennel, hogy lesz folytatás.
– Elképzelhető. – vontam vállat, mivel úgy tűnt, Kelly nem akar reagálni rá.
– Akkor köszönjük a vacsorát. – biccentett Kelly, mire Mark kezet csókolt neki.
– Találkozunk még, bogaram.

Damien közben rám-villantott egy félmosolyt, egy amolyan „Mi is fogunk még, többször is", én pedig egy szemöldökfelhúzással válaszoltam. Így belegondolva végképp nem értettem, miért is akar többször találkozni velem. Habár lehet nem is... de mégis, ami a hálószobájában vibrált közöttünk... ki tudja, lehet, hogy mégis akar valamit tőlem... és igazság szerint én is szívesen lettem volna vele. Basszus melyik nő ne akarna együtt lenni egy tetovált, szálkás, kigyúrt férfival? Aki ráadásképpen nagyon jóképű is. Persze nagy valószínűséggel csak egyszer meg akar fektetni, de magamnak igazán nem hazudhattam, nem lett volna túl nagy bajom azzal sem. Persze méltóságomat megőrizve, úgy, ha előre le van beszélve, hogy egy alkalmas kaland lesz. Mindenkinek megvannak az igényei és én már kb. fél éve nem voltam pasival... De egyelőre ezt a témát próbáltam kerülni. Inkább Kellyt faggattam teázás közben, úgy tűnt, neki nagyon bejön Mark.

– A látszat néha nem csal, Mark tényleg lenyűgöző. Ma abban az öltönyében pedig főleg... Te mit gondolsz, lehet valami kettőnk között? Mármint valami jó.
– Mark imád, és azt hiszem jól meglennétek, azt mondják az ellentétek vonzzák egymást, de ha neked valami olyan srác lenne a barátod, aki megvédeni sem tud... na meg aki fél a kedvenceidtől... azt hiszem sok közös pontotok és érdeklődési körötök van Markkal.
– És az a pasi kell nekem. Igazából... ha tényleg olyan, amilyennek látszik, akkor pontosan olyan, aki kell nekem.
– Ezt neked kell tudnod, de azt hiszem bevállalhatod. Bírni fogsz ezzel a pasival, és nem valami papucskát fogtál ki.
– És... mit gondolsz, ha egyik éjjel beállítok hozzá... az túlzás lenne?
– Attól függ, miért akarsz menni. – nevettem.
– Igen, pontosan azért, nem akarom, hogy miután annyit járt utánam meg minden, még az első szex is akkor legyen amikor ő akarja.

– Drága húgi, már felnőtt nő vagy, és ha úgy érzed ez jó lesz neked, tedd ezt. – kacsintottam rá.
– Csak... kettőnk közül Te vagy a megfontoltabb. És kíváncsi voltam a véleményedre.
– Szóval már nem akarod megölni? – mosolyogtam rá.
– Egyelőre nem. Más terveim vannak vele. – nevetett fel.
– És már ma éjszakára tervezted?
– Igen. Most biztosan nem számít rá. Akarom Markot, és mielőtt komolyabbra fordul a kapcsolatunk, tudni akarom, hogyan passzolunk az ágyban.
– Akkor derítsd ki, húgi. – kacsintottam rá. Nem kellett kétszer mondani neki.

Az éjszaka után megváltozott a kapcsolatuk. Sokkal szikrázóbb lett. Látszott, hogy nagyon vonzódnak egymáshoz, és úgy tűnt, eddig legalábbis, hogy Mark tényleg jól bánik Kellyvel. Színházba jártak, késő esti előadásokra persze, meg az erdőben sétáltak. Én pedig folytattam a nyugodt, jó életemet, sétákkal, könyvekkel, kocogásokkal... És hiányoltam Damient. Felébresztett bennem olyan érzéseket és vágyakat, amit más sosem. És egyszer csak bejelölt Facebookon. Igazából belülről repkedtem a boldogságtól, de persze nem jelöltem vissza egyből. Viszont még aznap visszaigazoltam. Majd leültem olvasni. Ezúttal a Kés a zajban írójától, Patrick Nesstől a Szólít a szörny volt terítéken, ami Siobhan Dowd ötlete alapján íródott. Egyszerűen imádtam mind a kétszáz oldalt. Még ha a kétszáz oldal tartalmazta a képeket is. Aznap éjjel furcsa álmom volt.