A könyvjáró

A tél halottai II*

"Nehéz leírni az érzéseket, amelyek akkor futnak át az emberen, amikor olyasvalakivel találkozik, akinek a képe oly régen él a gondolataiban."
/Paquita Delprat/

– A Halálhoz jöttünk. Szóljatok neki, hogy Damien keresi.

Őt is ismerné? Ahogy Tarzant? De hogy? Miért? Ám nem gondolkozhattam sokáig, az egyik sátorból egy szőke hajú, tiszta feketébe öltözött isten jelent meg. Aric! Élettelen szemei ahogy rám-néztek... az én szívem egyből hevesebben dobogott, nekem nem kellett idő, mint anno' Evienek, hogy odáig legyen érte. Bár én már most jobban ismertem őt mint Evie akkor...
– Cseng a fülem, vagy ez tényleg Dam? Haver, hogy kerülsz most ide? – tényleg ismeri. És még kezet is ráznak sőt egy rövid ölelés is... mi folyik itt? A két imádatom tárgya...

– A hölgyet kísérem. – mutatott rám. – Odáig van érte hogy találkozzon veled. – mondta gúnyosan. Tényleg ennyire bántotta volna?
– Bajba vagyok ha már a saját álmomba is megorrolsz rám... – morogtam halkan de láttam, hogy mindketten kérdőn felhúzták a szemöldöküket. Istenem, hogy hasonlítottak alakra... habár talán Damien egy cseppnyit nagyobb és izmosabb volt. A Halál viszont titokzatosabb...

– Talán menjünk be a sátramba. – invitált beljebb Aric minket. Odabent pedig felém fordult kissé meghajolva. – Aric vagyok.
– Nina. Egy teljesen más világból. Azt hiszem.
– De látom, őrt legalább hoztál magaddal.

– Hát inkább ő hozott engem – vontam vállat. Most kicsit zavart, hogy ebben a világban egyedül kb a halál várt rám.
– Ahogy látom az arcán nem teljesen önként.
– Te sem siettél, amikor Evie Jack megmentésére akart küldeni. – morogta Damien.
– Áhh, hogy így állunk. – túrt a szőke csodás félhosszú hajába a Halál. – És miért is érdeklem ennyire a kis hölgyet? Lépett közelebb, és hajolt igencsak közel az arcomhoz. Már éreztem bőre forróságát. Pontosan olyan szexi volt ahogy az a könyvekben szerepelt...

– Mert elbűvölő vagy a kisugárzásod, a szinte mérhetetlen tudásod, és ez a kinézet... Nem is beszélve az igazi, szerető, valós énedről. De bármennyire is odáig vagyok érte, tudom, hogy Téged csak a Császárnő érdekel. És nem is tudnék hozzád érni, ahogyan senki sem. Vagyis... Hogy lehet, hogy Damien és te...
Ekkor esett le hogy ők kezet fogtak! Kesztyűk nélkül!! Rájuk hunyorogtam összeesküvést sejtve.

– Igen, jól láttad, de te azért ne próbálj meg hozzá érni. – felelte Damien kiismerhetetlen arccal.
– Mert meghalhatok vagy mert ennyire próbálsz féltékenynek látszani?
– Próbál annak látszani? – nevetett fel érdesen Aric. Szóval nem csak próbál?
– Hát amennyi nővel együtt volt már inkább nekem kellene féltékenynek lennem, habár még mindig nem tisztázott a viszonyunk...
– Akkor most teljesen tisztázom. – állt elém gondjaim okozója – Az enyém vagy. Csak az enyém.

Ezzel a hanggal aztán nem lehetett vitatkozni. Egyébként sem volt kérdés, én mindenképp őt választottam volna Aric helyett. De Evienek nagyon nem ezt ajánlottam volna.
– Attól még szóba állhatok a Halállal? – nevettem rá.
– A sírba viszel te nő. – mondta miközben kiment. Aric érdeklődve figyelt minket.
– Te direkt játszol vele? – kérdezte.
– Nem feltétlenül. De szeretem ha tisztázva vannak a dolgok. Nehéz lenne elmagyarázni. – sóhajtottam. Hogy mondhatnám el hogy egy másik univerzumból jöttünk ahol ők csak egy könyv részesei. Hogy én éppen csak álmodom, Mert nagyon nem tűnt álomnak nekem sem... – Inkább mesélj magadról. Milyen az örökélet?

– Magányos.
– De ezúttal hátha máshogy lesz... Evie...
– Mindig megbánom, hogy a közelembe engedtem, de hiányzik is. A feleségem. Az én nőm.
– Ti férfiak és a birtoklási vágyaitok... – csóváltam a fejem. Na nem mintha ellenemre lett volna. Aricnak ott volt Evie mint tökéletes pár nekem meg... nekem meg már a fene se tudja. Sokáig faggattam Aricot, ha már ott voltam, Evievel nem akartam találkozni. Nem tudtam mi lesz a negyedik részében a sorozatnak de az írónő biztos okkal választatta a rossz srácot Evievel. Nem akartam még beleszólni. Ha pedig találkoztam volna vele, tuti leteremtem, hogy gondolkozzon már...
– Evie szerencsés hogy van aki így szereti. – mondtam neki távozáskor. – Örülök, hogy megismerhettelek.
– Szintúgy, kisangyal.

Kisangyal... miért angyaloz mindenki? Odakint Damienbe ütköztem.
– Mehetünk aludni, vagy szeretnél még találkozni valakivel?
– Ne viccelj olyan fáradt vagyok mint aki legalább két napja nem aludt...
– Akkor gyere. – Azzal elindult céltudatosan az egyik sátor felé. Ott már kettőnknek volt lerakva egy egy priccs. Kényelmesebbnek tűnt, mint a dzsungelben aludni. Mondjuk itt fürdeni még annyi lehetőség sem volt...
De ez nem is zavart, Damien karjaiba feküdve már semmi sem érdekelt.
– Bárcsak holnap otthon ébrednék. – sóhajtottam félálomba miközben még közelebb fészkelődtem Damien szálkás testéhez. Aki mintha a vállamat simogatta volna közben. Kellemes érzés volt, nagyon is. Mintha már jó ideje ismerném, és ez lenne a világ legtermészetesebb dolga...