A könyvjáró

Kresley Cole: A tél halottai I*

"A féltékenység ugyanúgy, mint a vágy, fölötte áll az értelemnek, a szív van olyan önkényes hatalom, mint a test."
/Pierre La Mure/

Egy sötét helyen tértem ezúttal magamhoz, érzetem, hogy ez bizony egy apokalipszis utáni világ. A tél halottai. A Halál. Istenem, bárcsak találkozhatnék vele. Ekkor pillantottam meg Damient. Az újabb forró éjszaka után megint egy fura álom. Biztosan álom ez...?

– Szia Angyalka.
– Szia! Merre lehet a Halál? – keltem ki az ágyból.
– Azt kell hogy mondjam, nem tesz jót az önérzetemnek, ha a jelenlétemben más férfiakra vágysz – morogta kelletlenül. Ám ezúttal nem hagytam magam, bármennyire is imádtam Damient, ha már itt voltunk, miért ne találkozhatnék az egyik nagy könyves szerelmemmel is?
– Van bármi, ami képes valóban rosszat tenni az önérzetednek? – hunyorogtam rá. – Sajnálom, csak elegem van ezekből a fura álmokból... de ha már itt vagyunk még rosszabb hírt kell mondanom.. Imádok néhány könyvbeli srácot és ha tehetem biztosan találkozok velük.

– Beleszerettél Aric-be? – nézett rám olyan szomorú szemekkel, hogy a szívem is majdnem meghasadt. Nem akartam neki fájdalmat okozni...
– Igen, beleszerettem. Nem mintha ez bármit is számítana, ő Evien kívül mást sosem tud elképzelni.
– És ha mégis?
– Akkor pont olyan nagy bajban lennék mint Evie. Sőt nagyobba, mert míg azon kiakadtam, hogy nem a Halált választotta, magamnak nem tudnék mit ajánlani. De lehet nem is lenne meg a kémia közöttünk, sose tudni – vontam vállat.
– Soha nem találkozhatsz Ariccal – morogta Damien. Sosem láttam még ilyen féltékenynek.

– De hát ez csak egy álom, Aric pedig elég régen csak Eviet látja meg, mi pedig együtt sem vagyunk, azt hiszem, mégis miért is aggódsz? Vagy ennyire lebecsülöd a szerelmüket?
– Ennyire jól tudom milyen különleges is vagy. Bárki képes beléd szeretni.
– Szerintem túlbecsülsz – támaszkodtam a vállára. – És úgy beszélsz mint aki aggódik. Félsz, hogy nincsenek meg benned azok amiért Aricba beleszerettem?

– Sosem becsüllek túl. És igenis aggódom. Nem veszíthetlek el! De ha már így szóba hoztad miket is szeretsz a Halálban? – nézett kérdőn rám. Hogy nem becsülne túl? Amikor azt állítja, hogy a hallhatatlan Halál képes lenne egyáltalán érdeklődni irántam amikor mindig is Eviet szerette?? Nagyon is sokat feltételez rólam...
– Hát amit minden más nő is – vontam vállat. – Amellett hogy jóképű, és intelligens még olvas is, jártas a hadművészetekben, bármit megtesz Eviért, még változni, és fejlődni is képes. Mindezt úgy hogy mégsem lesz papucs, miközben mindent megtesz élete nőjéért. Mégis mi más kellene még?

Elgondolkozva nézett maga elé.
– Egyelőre nincs miért aggódnod – vigyorogtam rá.
– Megőrjítesz te nőszemély. – sóhajtotta, majd az arcomat a két keze közé fogva rövid csókot adott.
– Pontosan ez a célom... Annyira megőrjíteni, hogy ne tudj másra gondolni, csak rám.
– Egy boszorkány vagy – mordult föl, miközben az egyik hajtincsemmel játszott – Mintha már nem akarnálak most is mindennél jobban.
– Így lenne? – most miért játszik velem a képzeletem? Tudja az agyam mennyire szeretném, ha őszintén engem akarna csak és ezért hozta ide az álmomba?
– Így bizony, angyalkám.
– Most boszorkány vagy angyal vagyok? – incselkedtem vele.
– Mindkettő. Az őrületbe kergetsz, tényleg – túrt a hajába.
– És miben is lesz másabb az őrült Damien mint az igazi?

– Abban hogy SOHA de SOHA nem fog elengedni. – morogta, miközben felkelt – Gyere, keressük meg álmaid hercegét.
– Mitől gondoltad meg magad?
– Menni akarsz, és örökre haragudnál rám, ha nem hagynám, hogy találkozz a nagy szerelmeddel.
– Hé, nem azt mondtam, hogy nagy szerelmem. Csak azt hogy az egyik...
– Az nem megnyugtató, hogy még több vetélytársam van – mondta már háttal nekem. Siettem utána, nem akartam egyedül maradni a sötétben, A közelben várakozott egy ló.

– Nem tudsz lovagolni, igaz Angyalka?
– Nem bizony. De mikor már elolvastam a könyvet tudtam, hogy muszáj lesz valahogy megtanulnom – sóhajtottam.
– Ugyan – mondta már a lovon ülve. – Ha már itt vagyok... gyere – segített fel. Nyilván nem volt egyszerű művelet, de erős kezeivel hamar felhúzott maga elé. Hoppá, hogy így is lehet? Bár ettől nem lett sokkal kényelmesebb, de jobban biztonságban éreztem magam az biztos.

Sokáig lovagolunk, túlságosan is sokáig és Damien sem volt túlságosan beszédes kedvében. Megbántottam volna? Igazság szerint minden valamirevaló srácba beleszerettem kicsit a könyvekben, de ez eddig nagyon más volt mint a valóság. Most azonban bármennyire is ágáltam ellene úgy tűnt mintha a történetek jóval valóságosabbak lennének...

Hamarosan azonban egy tüzet pillantottunk meg. Csak egy-két ember őrködött, akik az érkezésünkre fegyvert ragadtak.