A könyvjáró

Túra I

„A félreértés tisztázása lehetővé teszi, hogy a kapcsolat zavartalanul folytatódjon tovább."
/Gary Chapman/

Hunyorogva rámnézett mintha nem tetszett volna neki valami. És amikor beült mellém nem is hagyta szó nélkül:
– Nina, mindazok után amin keresztül mentünk és ami volt közöttünk, kérlek, hívj Dam-nek.
– Hát jó... Dam. És most?
– Most kösd be szépen magad és indulunk túrázni.
– Ez eddig oké volt. – forgattam a szemem. – Velünk mi lesz?
– In medias res*. De erre neked kellene válaszolni angyalka.
– Nehéz lesz, ha Te nem mondod el, mit is szeretnél.
– Aricnál már elmondtam. Azt akarom, hogy az enyém legyél.
– Dam... nem kezdhetjük újra, előről, ezt gondolom te is így látod.
– Nem, semmiképp. Egy pillanatot sem tudok és nem is akarok kitörölni amit veled töltöttem. – Uhh jesszus, ez ha egy történetbe lennénk nyálasan hangzott volna, de tőle és itt... megdobbant a szívem. Inkább koncentráljak, mit is akartam mondani?

– De nem is tehetek úgy mintha minden ami ott történt az kész tény lenne. Én... én azt hittem végig, hogy csak álmodok, és... tettem és mondtam olyanokat, amit soha nem tennék.
– Soha? – villant meg a szeme.
– Hát jelen kapcsolatunk alapján, ami bárhol is tart, ott biztosan nem... nagyon kellemetlenül érint, hogy ezek nem álmok voltak. Az pedig nyilván főleg nem segít, hogy te tudtad, hogy nem álmok...
– Én... sajnálom. – mintha kicsit nehezen beszélt volna... – Akkor mit szeretnél most?
– Csak egy tiszta lapot. Ha van még valami amit szeretnél elmondani, most tedd. Utána pedig kezdjük az ismerkedést ha nem is teljesen előről, de még valahol az elején. Teljesen elvesztettem a fonalat az álomnak hitt dolgok és a valóság között. Valószínűleg te már nagyon is kiismertél, de én téged nagyon nem, csak összezavarodtam.
– Ezt megértem. Akkor mondanék még valamit azzal kapcsolatban, hogy ideköltöztetek, még mielőtt újrakezdenénk. – láttam rajta hogy nagyon próbálja összeszedni, hogyan is mondja el. Mi lehet még, amiről nem tudok?
– Csak mondd. – néztem rá biztatóan.

– Nos, eddig soha nem kerültem közeli kontaktusba egyik védencemmel sem. Általában csak bejelölöm őket facebookon. Veled is ezt terveztem... de miután nem jelöltél vissza... az egyik haver meghackelte a fiókod, és... így ismertelek meg annyira, hogy azt akartam költözzetek ide, és... és ezért laktok most itt és dolgoznak a szüleid az enyémeknek.
– Te.... Beleolvastál az üzeneteimbe??? – komolyan, mi jöhet még? Ez már tényleg egy rémes regénybe illő történés, mert a valóságban ilyen senkivel sem történhet...
– Mondanám, hogy sajnálom, de ez volt a dolgom, valamennyire ismernem kell a védencemet ahhoz, hogy meg tudjam védeni.
– Ezt értem, de ettől nem fogom kevésbé kellemetlenül érezni magamat. És ha olyan képeket küldtem volna valakinek?
– Akkor az első éjszakáért könyörögtem volna, ahogy megérkeztetek. Na jó, ez nem teljesen igaz, nem akartalak elijeszteni.
– Miért lennék másabb mint az eddigi védenceid vagy mint a párórás kalandjaid?

– Azon a szexuális vibráláson túl, amit csak melletted érzek? Istenemre nem tudom. Intelligens vagy, olvasott, higgadt, érett, határozott, bátor és merész.... Amellett persze hogy gyönyörű formáid vannak és nagyon szép vagy... nem tudnám megmondani mi is fogott meg annyira. Mindez így egyben. És az utazások alatt csak még inkább közelebb éreztelek magamhoz.
– Hát... azért ennyi csaj után akik neked voltak... azért nehéz elhinnem, hogy valakivel akarsz valami mást és azt főleg hogy az én vagyok. Csak hogy tudd, nem feltétlen fogadom el a válaszod, és ezt nagyon nehezen fogom valaha is megemészteni.
– Hát eddig sosem találtam olyat, aki mellett ezt éreztem. És akinek ennyire vonzó tulajdonságai lennének.
– Á, szóval azért neked is van elképzelésed a tökéletes nőről.
– Kinek nincs? – engedett meg egy fél-mosolyt. Végülis igaza volt. Ha a nőknek van tökéletes pasi-képük, akkor fordítva is van...
– Hát ez jogos... csak tudod bizonyos emberekről akaratlanul is feltételezünk dolgokat. Mint például te rólam, hogy nem tudom megvédeni magamat.

Felmordult.
– Hát nem megszokott, amit ott láttunk tőled.
– Hát az sem megszokott, hogy egy ilyen kinézetű pasi egyenes. – fintorogtam.
– Jó, hát egy pont a hollóhátnak. – mondta miközben megálltunk.
– Igazából mindig is a hollóhát volt a legjobb. – engedtem meg én is egy fél-vigyort.
– Ezzel azért vitatkoznék. – kacsintott rám. Teljesen máshogy viselkedett most. Tetszett ez a felállás, valahogy ez olyan természetesnek érződött. A kocsi csomagtartójából kivett egy hátizsákot, és már indultunk is.

– Azt el kell, hogy mondjam, rengeteg képet készítek túrázáskor.
– Láttam az instádat. – kacsintott rám. Hoppá. Hát igen... Ritkán használtam de olyankor könyvekről vagy tájakról került fel kép.
– Hát akkor nem leptelek meg.
– Ezzel most nem. De remélem azért készülhet kép rólunk is majd.
– Inkább csak rólad.
– De egy rólunk is, amit feltehetek instára. – ez inkább kijelentés volt, de egy kis kérdést éreztem azért benne. Most komolyan közös képet akar velem? Végülis... a kapcsolatunkba már ez a legkevesebb.
– Legyen. – sóhajtottam. – De csak akkor ha csinálunk új képet, amíg nem mondom valamelyikre, hogy jó.
– Csak ha a szerinted rosszul sikerülteket is megtarthatom.
– Ám legyen, amíg nem teszed fel őket sehová. Azonban... csak előrebocsátom, hogy roppant kritikus vagyok a képekkel...
– Annál több képem lesz rólad. – mosolyodott el. Ez miért jó neki? Na nem mintha én nem nézegettem volna róla jó néhány képet... mondjuk így is átnéztem párszor az instáját.... Ahol sosem volt kép csajról. Most esett csak le. Hát az meg hogy lehet? Mármint hogy velem közöset meg feltenne...

* a dolgok közepébe