A könyvjáró

Szólít a szörny IV*

"A szerelemre vágyás még nem szerelem. De a szerelemtől való félelem már az."
/Étienne Rey/

Kellemes, lágy zenére ébredtem. Damien mellkasán volt a fejem, amit az egyik karja is tartott. A másikkal pedig a telefonját nyomkodta. Egyébként a zene is onnan jött. Kissé kábultan még félig álomba húzódtam arrébb. Túl kényelmes volt, de muszáj volt arrébb mennem egy kicsit kellemetlennek éreztem, biztosan elzsibbadt a karja és egyébként... miért is nem hagyott itt a kanapén egyedül aludni, biztosan könnyedén le tudott volna lépni.

– Sajnálom. – motyogtam.
Nézett rám egy ideig kissé kérdőn de végül nem kérdezett semmit.
– Mennyi idő van? – hunyorogtam órát keresve.
– Fél kettő.
– Remek. Akkor időben vagyok. – próbáltam nyitva tartani a szemem.
– Kávét esetleg?
– Hát... azt hiszem szükségem lenne egyre.

Lassan lassan magamhoz tértem, miután hideg vízzel arcot mostam, mire végeztem, Damien már el is készítette a kávét, ez rendes volt tőle.
A Szörny már várt. Nem volt teljesen átváltozva... Eredetileg egyedül akartam menni, de Damient lehetetlen volt lebeszélni róla, hogy velem jöjjön, állítása szerint nem hagyhatja, hogy egy nő éjszaka egyedül mászkáljon, ez azért elég furcsán udvariasnak tűnt, de nem gondolkoztam sokat rajta, ez csak egy idióta álom, juttattam rengetegszer eszembe.

– Hát itt vagy, Nina.
– Megjöttem. – ültem a földre mellé. Erre Damien levette a pulóverét és a földre tette, hogy arra üljek. Ez nagyon gáláns volt tőle, ismét. Mindig le tud nyűgözni. Habár ez egy álom. Azért megköszöntem. Kicsit zavarban voltam, főképp mivel Damien is ott volt.
– Miért vagy zavarban?
– Erről nem nagyon szeretnék beszélni. Pontosan tudom... és azt hiszem, te is.
– De az igazság mindig felszabadít. – érvelt a szörny.
– Az igaz, de ha kimondjuk, néha maradandó károkat okozhatunk. Hiszen Te sem mondtad el az embereknek az igazságot arról, hogy a királyfi a gyilkos. A legfontosabb az, hogy magunknak ne hazudjunk, nem?

– Okos nő vagy, Nina. De sose felejtsd el, hogy nem lehet minden tökéletes.
– Mindig igyekszem észben tartani, de az ember akkor is sokszor olyan naivul reménykedik...
– Azonban a remény a legtöbbször csalódáshoz vezet.
– Csakhogy mégsem tud az ember az érzelmeivel mit kezdeni.
– De az igazság segít elfogadni azt amit elfogadhatatlannak hisznek az emberek.
– Szóval nem kell megváltoztatni az érzelmeinket, csak tudnunk kell beletörődni?
– Ez kérdés vagy kijelentés volt?
– Még nem győződtem meg az állítás helyességéről.
– Akkor próbáljuk ki. – morogta mély hangon a szörny és elkezdett átváltozni. Persze hogy megijedtem, elég félelmetes volt. Azonban visszaemlékeztem a beszélgetésünkre.

– Értem. – szólaltam meg még remegő hangon. – Szóval a történet az, hogy van egy lány, aki habár sosem hazudik magának, de meg kellett tanulnia a leckét: az érzelmeivel nem tud mit kezdeni. Csak el kell fogadni, szégyenkezés nélkül. A félelem természetes dolog, csak tudni kell kezelni. És nem szabad, hogy a félelem irányítsa a tetteinket. – vettem mély levegőt.
– Elméletben már tudod, és látom, a gyakorlatban is próbálod alkalmazni. A fontos az, hogy sose felejtsd el.

Nagyon jól tudtam, hogy nem csak a tőle való félelmemre utal, hanem más dolgokra is. Például nagy valószínűséggel a Damientől, az igazitól való félelmemre is. Nem is Damientől féltem sokkal inkább az érzéseimtől irányába. Attól a megmagyarázhatatlan szikrázástól ami közöttünk volt. És attól, hogy mi lenne, ha megadnám magamat ennek a vonzásnak. Közben az óriási szörny már le is tett és visszaváltozott egyszerű fává. Damien arcán csodálkozást láttam, de jó volt, hogy nem szólt bele a Szörnnyel való beszélgetésünkbe. De ekkor az ágyamban tértem magamhoz.