A könyvjáró

Edgar Rice Burroughs: Tarzan*

„Az utazáshoz nélkülözhetetlen alapvetõ képesség a kényelmetlenség elviselése."
/Belényi Dániel/

És hirtelen a dzsungelben találtam magam. Tényleg komolyan kellene vennem azt, hogy ez talán mégis valóság? Hiába hangzik butaságnak, de mégsem olyan bolondság, mint az, hogy egy Damiennel töltött fergeteges-forgatagos éjjel után egy délelőtt olvasott történetről álmodjak. Bármennyire is szerettem Tarzan történetét, azért egy éjjel Damiennel... az emlékétől is lángba borult a testem. (Ami nem mellesleg sajgott is mindenhol, ahogyan egy kiadós szex után kell is...) Habár ha belegondolok... talán a barbár Tarzan mégiscsak vonzóbb lehet, legalábbis a leírtak alapján.... Nos, ez egy érdekes dolog lesz, ha még idő előtt föl nem ébredek. És közben csak reménykedhetem, hogy Tarzan engem is megvéd. Végülis ez az ő erdeje, a könyv szerint alig-alig esett meg hogy olyan történt amiről nem tudott. És az ártatlanokat is megvédte. Hátha mázlim lesz és nem kell a Kellytől tanultakat használni.

Viszont sajnos a dolog nem így festett. Zörrent mellettem a bokor. Eszembe jutott, hogy az lenne a legjobb, ha a fa tetejére másznék ami fölöttem magasodott, úgy az ellenségek számát lecsökkenthetném. Ekkor tudatosult csak bennem, hogy egy szál toppban, hosszúnadrágban vagyok, és magassarkúban! És tőr is van nálam három-négy.... nem igazán értettem. Legfőképpen a magassarkút. Mégis a dzsungel közepén, magassarkúban? Hát azt meg hogy? De nagyon zörgött minden fa és bokor levél, remélhetőleg csak attól, ahogyan a szél fújta, de így is inkább csak gyorsan levettem a cipőt, és felmásztam a fára. Odafent ellenőrizem, hogy a tőr éles-e. Igazán az volt, kissé meg is vágtam magam. Azonban hamarosan kiderült, hogy jó is, hogy felmásztam a fára, mert lent megjelent egy oroszlán. Élőben még csak állatkertben láttam, és így hogy ilyen közel volt, nem igazán tetszett... Sőt valósággal rettegtem tőle, még így a magasban is, hiába tudtam, hogy itt biztonságban vagyok tőle. Kelly kígyóit, pókjait és egyebeit megszoktam már, még ha kissé viszolyogtam is tőlük, de az állatok királya... ő egy más kérdés volt.

Vajon meddig kell majd a fa tetején kuksolnom? Tarzan egyáltalán megtalál? Ahogy azonban az oroszlánra néztem furcsa érzésem támadt. Mintha nem is lenne ellenséges. Mélyen meg voltam győződve róla (vagy csak szerettem volna?) hogy ő Jad-bal-jad. Nem morgott, nem nézett rám ijesztően. Kedves szemei voltak. Végülis ez csak egy álom nem? Akarnom kell, hogy ő legyen és ő lesz. A kreativitásnak egy álomban semmi sem szab határt. Összeszedtem magamat és elkezdtem lemászni.
Az oroszlán nem bántott, sőt, mellém állt, mintha kísérni akarna. Ez eddig rendben is volt, de mit kezdjek én Tarzan világában? Habár imádtam a történeteit, mégis mimkor ott voltam nem tudtam hová forduljak. Az oroszlán nélkül az lett volna a legokosabb ha a fákon alszok, de ott vannak a majmok... odalent az oroszlánra mégiscsak megvéd. Már ha nem ébredek föl. Nyilván fáradt voltam, az alváson járt a fejem... no meg kezdtem éhes lenni. De először is valami vizet kellene találnom. Igen, a sok könyv után amit elolvastam ez tűnt a legjobb ötletnek a dzsungelben. Keresni vizet, majd kitalálni hol tudom tölteni az éjszakát. És kitalálni hogyan fogok élelemhez jutni.

Nem ilyennek képzeltem a dzsungelt. Az ember halvány képzeletében él valami sűrű zöldellő fák és bokrokról, de ez minden képzeletet felülmúlt. Nehéz volt haladni olyan terepen amit emberi lábak talán még nem is érintettek, ám azért nehezen, sok karcolással mégiscsak sikerült. Túl finom volt a bőröm ehhez az élethez... Hamarosan egy patakhoz értem. Nem volt nagy víz, de folyt a kristálytiszta víz hát kell ennél több? Az állatok akik a közelben voltak, amikor tudatosult bennük az oroszlán jelenléte elmenekültek. Én már csak a suhogó fákat láttam utánuk. Az én fülem és a szaglásom ennyire nem volt jó, ez okozott nem kevés aggódást nekem. Úgy döntöttem inkább a fákon alszom majd. Inkább a kígyók és a majmok, akik a történetekből kiindulva sokkal inkább csak nősténynek cipelnek el mint olyan állatok akik kajának néznek. Mire bármi történik hátha felébredek. Innen nagyon menekülni akartam volna, rettegés volt minden perc. Még álmomban sem akartam meghalni. Ám ekkor zörgött a bokor. Ám Jad-bal-jad hihetetlenül nyugodtan viselkedett. Vajon mi lehet az oka? Az én szívem bizony hevesebben kezdett el verni. Nyilván féltem, de igyekeztem elővenni a túlélési ösztönöket. Hátamat egy fának döntöttem, így hátulról már nem lephetnek meg, és a kezembe kést fogtam. A bokorból pedig egy férfi lépett ki. Egyértelműen Tarzan volt. Kissé megnyugodtam, ahogy az oroszlánja is mellé ült. Majd megjelent Damien is!! Hogy lehetséges, hogy mindig az elolvasott könyvről álmodok és mindig benne van Damien? Aki még Tarzan szinte mezítelen színizom teste mellett is igencsak szemrevaló volt. Tessék itt van előttem egy csoda, amibe minden nő beleszeretett, erre Damient vizsgálgatom... Akin bár volt egy rövid melegítőnadrág de más nem. Még cipő sem. És úgy tűnt ismerik egymást Tarzannal. Mégis miféle idióta álom ez?