A könyvjáró

A szomszédok

„Mások tetteit sohasem jósolhatjuk meg teljes bizonysággal (...). A mindenben közrejátszó véletlent képtelenek vagyunk terveinkbe beépíteni."/Friedrich Dürrenmatt/

Mire a házba értünk Kelly kezében már egy antik, fekete kés volt, fogalmam sem volt róla, honnan szedhette elő; de meg sem lepődtem rajta. Én futottam elől, habár Kelly volt az erősebb de én a gyorsabb és kíváncsibb is voltam. Az ajtó előtt váratlanul egy falba ütköztem, aminek nem kellett volna ott lennie. Visszapattantam róla, de nem estem el, viszonylag jó volt az egyensúlyom. Azonban, ahogy realizáltam, hogy nem egy falnak ütköztem, hanem egy férfinak; Kelly már az előbb emlegetett egyén nyakánál tartotta a kést. Aki... a reggeli barna hajú pasi volt! És... elég hamar leszerelte Kellyt ami nagyon meglepő volt. És miközben lefogta Kellyt felém fordult.

– Tőled is számítsak hasonló kirohanásra?
Mély hangja volt, de ezúttal mintha kissé félelmet keltő is lett volna. Felvontam a bal szemöldököm.
– Nem. Viszont jobb, ha vele – mutattam Kellyre – jobban bánsz.
– Miért is? – jött a meglepett kérdés tőle. Dallamos, igazi férfias basszus; így másodjára főleg. Hát még az a kőkemény, izmos teste amit reggel messziről csodáltunk meg, ma meg egyenesen neki mentem. De hát ezek csak külsőségek, akkor mégis miért vonz ez a nagy valószínűséggel üresfejű, jóképű mély hangú férfi....
– Vajon? Talán mert valaki a szobában rekedt és kizárólag Kelly hozhatja ki onnan. – tettem karba a kezem. Erre elengedte Kellyt, majd befelé intett.
– Engedd ki onnan.
– És mégis miért? Mit gondolsz ki vagy te? Betörtök hozzánk és még parancsolgatsz is? Ezt még megbánod! – fenyegetőzött Kelly, miközben benézett ugyan a szobába, de nem mozdult.
– Azt hiszem, hívom a rendőrséget. – vettem elő a telefonom, de kivette a kezemből. Kelly kezében pedig már egy másik kés volt, de szemöldök felhúzva intettem neki, hogy hagyja. Egyértelmű volt, hogy a srác jobb, felesleges próbálkozásnak ítéltem, én egyébként is a tárgyalás felé hajlottam. Szinte mindig. Benézve a szobába a reggeli fekete hajú pasit láttam. Habár furcsán kifestve, olyan gótosan. Hmm... De egy ketrecbe volt, amelyik tele volt apró kis patkányokkal. Ám mellette szólt, hogy még ijedtnek sem tűnt, pedig már a karján is látszott valami sérülés, vérzett. Nyugodtan ült a kis cellájában, és minket figyelt szótlanul.

– Mit kerestek itt? – kérdeztem a fekete hajúra nézve. – És kik vagytok?
– Én Mark vagyok, ő pedig a bátyám Damien. A szomszédaitok vagyunk.
– És miért vagytok itt? Mit kerestek a szobámba? – kérdezte Kelly.
– Én voltam a tettes, Dam csak az előbb érkezett.
– És mi a fenét kerestél itt?
– Gondoltam jó lesz egy ketrecben ülni néhány patkánnyal.
– Akkor maradj nyugodtan ott. Nemsokára megjelenik Mazen.
– Hogy gondolhattad? Ki ne merd engedni! – szóltam közbe.
– Késő. A harmadik riasztás után automatikusan kinyílik a terráriuma. Habár van egy negyed órás időzár rajta. Szóval mi is láthatjuk.

– Hányszor mondjam, ne játssz az emberek életével. – sóhajtottam.
– Melyik terrárium, és ki az a Mazen? – kérdezte a cellában ülő öccs.
– Ez két kérdés volt. Az egyikre válaszolok, ha elmondod, mit kerestél itt.
– Reggel láttalak az ablakban. És kíváncsivá tettél, gondoltam körbenézek nálad.

Kelly csak pislogott, azt hiszem erre egyáltalán nem számított. Nem elég hogy a fura srác a cellájában nagyon nyugodt, és a bátyja az ajtóban áll, de még meri azt mondani, hogy azért tette mert Kelly felkeltette az érdeklődését. De ez nem volt elég, szemtelen mosollyal az arcán folytatta.
– Szóval ki az a Mazen?
– Hát csak egy Echis carinatus sochureki. – felelte gonosz mosollyal, szándékosan latinul Kelly. De a srác mosolya változatlanul mosolygós maradt míg a kint álló testvéréé kissé elkomorult.
– Most engedd ki onnan!
– Ugyan Dam. Az arab efára nekem is van ellenszerem. Azt hittem, ha már ennyire nagyra van, legalább valami ritkább példánya van, mint például az én Avery-m...
– Ki az az Avery? – Érdeklődött a húgom.
– Elárulom, sőt meg is mutatom, ha eljössz velem egy kalandparkba a héten. – most tényleg randira hívta? Az ijesztő húgomat, akit épp egy hajszál választ el attól, hogy konkrétan megmérgezze őt egy mérges kígyóval?
– Azt lesheted. – Vont vállat Kelly és leült az asztalához