A könyvjáró

Szólít a szörny III*

"Az élet csak egy pillanat az örökkévalóságban, de egyetlen boldog pillanatban örökkévalóságokat élhetünk át."
/B. Büttner Lina/

Egy világosabb kék ruha mellett döntöttem, a legtöbb ruha eléggé kirívó volt, a másik ami tetszett az piros volt. És hát a piros színt randira szoktam felvenni, így inkább maradtam a kék, pánt nélküli ruhánál. Szív alakú dekoltázsa volt, a felső része flitteres-csillogós, az alja pedig tüll-fodros volt,  amely elől mini volt, hátul azonban földig érő. Fekete magas-sarkú nyitott orrú cipőt vettem fel hozzá és egy ezüst nyakláncot szintén ezüst kis fülbevalóval.
Damien látványára azonban nem lehettem eléggé felkészülve. Ahogyan az öltöny ráfeszült a hatalmas vállaira, csak néztem. Itt végre megbámulhattam kellően, ez úgysem a valóság. És úgy tűnt, mintha tetszene neki, hogy nézem. Vagyis arra következtettem, az arcán egy fél-mosoly suhant át.

– Gyönyörű vagy, angyal. – már megint ez... miért hív angyalnak? Azt hiszem a valóságban is hívott már így, biztosan megmaradt. Lehet, hogy azért mert habár nem mutattam ki, de valójában tetszett nekem ez a megszólítás. Mégis létezik olyan nő a világon, akinek ne tetszene?
– Hát Te sem panaszkodhatsz. – néztem továbbra is, nehéz volt elszakadni tőle. Ismét egy mosolyt kaptam tőle.
– Imádom amikor így méregetsz. – lépett közelebb. – Jól sejtem, hogy tetszik neked ez a látvány?

Na igen, az önelégült... habár van mire fel beképzeltnek lenni, ha a kinézetéről van szó.
– Önbizalmad az van. – csóváltam a fejem. – De nyilván nem létezik nő, akinek ne tetszene ahogyan kinézel.
– Hm.
– Na, de ne szállj el még jobban magadtól. Inkább... induljunk, még szeretnék olvasni ma.
– Ahogyan csak óhajtod.
Kocsiba szálltunk, valami hétköznapibb kocsi volt, nem is értettem, miért ilyennel jár, de inkább azon gondolkoztam, hogy most társalogni kellene-e vele vagy maradhatok csendben. Végül az utóbbi mellett döntöttem. És úgy tűnt a csendet ő sem akarja megzavarni. Nagyon jól vezetett, gyorsan ugyan, de biztonságban éreztem magam mellette. Végül miután kisegített a kocsiból, én szólaltam meg.

– Szóval... mifélét szeretnél nézni?
– Angyalka. – mosolygott. Nem értettem mi a baj...
– Most... mi a gond? – haraptam az ajkamba.
– Elbűvölő vagy. – csóválta a fejét. Ettől pedig még jobban zavarba jöttem. Most mi történt? Lehet nem kellett volna ezt fölhoznom? Hát... ebbe már belemásztam.
– Sajnálom. – sütöttem le a szememet, miközben nem tudtam megérteni, hogyan hozhat ennyire zavarba. A valóságba ez sem történne meg. Határozott nő vagyok, ennyivel nem lehet zavarba hozni.... Közben gálánsan kinyitotta a pazarul kinéző étterem ajtaját nekem. Úgy tűnt asztalt már foglalt, így egyből odavezettek minket. A rendelés után én a nemrég történtek miatt inkább csendben maradtam és a dekorációt fixíroztam.

– Szóval azt szeretnéd megtudni mit nézünk délután? – kérdezte.
– Hát végül is...
– Milyet szeretnél nézni?
– Bármit megnézek, mint említettem...
– Arra volnék kíváncsi, mit néznél szívesen? Horrort, akciót, vígjátékot, romantikusat?
– Hát a horrort most kihagynám. Ahogyan a kimondott romantikusat is.
– Hm. – gondolkozott el. – Az útvesztő?
– Ó, azon már túl vagyok, többi részén is.
– És, hogy tetszett?
– Nyilván összehasonlíthatatlan a könyvvel, de az első, az útvesztő jó volt.
– Jó, akkor gondolom a Harry Potteren és a Gyűrűk urán is túl vagy.
– Azok klasszikusok, nem lehet nem ismerni őket.
– Feláldozhatók?
– Már réges-régen láttam, többször is. – mosolyogtam.
– Szemfényvesztők?
– Imádtam mindkét részét és annyiszor láttam, hogy lassan kívülről fújom...
– Van bármilyen film, amit meg szerettél volna nézni, de nem jutottál még el odáig?
– Háát nem nagyon. Vagyis van néhány, de hagyom, hadd jöjj rá.

Kicsit nagyra nyíltak a szemei, ezt a választ egyáltalán nem várta.
– Szóval kéreted magad? – húzta fel az egyik szemöldökét. Olyan szexisen nézett ki, mint a modellsrácok a magazinok címlapján, szívdöglesztő volt.
– Nem így mondanám. Sokkal inkább úgy, hogy ha közös filmezést szeretnél velem, akkor dolgozz meg egy kicsit érte.
Erre már elmosolyodott. Mondjuk meg tudtam érteni, hogy mulatságosnak találta, igazából nekem kellett volna megdolgoznom azért, hogy vele tölthessem az időm, és ő, aki pontosan tisztában lehetett a vonzerejével, nagyon is jól tudta.
– Rendben. – felelte rá elég hamar. – Legalább tudom, hogy van esély találni. Egy kis támpontot sem kapok?
– Miért is ne? Annyit segítek, hogy olyasmi, ami eszedbe sem jutna.
– Hm. – gondolkozott el, miközben a levesünket szervírozták. Egy ideig a gondolataiba mélyedt. – Esetleg mesére gondoljak?
– Imádom a meséket, habár lehet, hogy neked eszedbe sem jutott volna, de szoktam meséket nézni.
– Valami színdarab, vagy klasszikus?
– Nem, egyik sem, teljesen más.
– Természetfilm? Habár erre gondolnék, szóval?
– Nem, nem természetfilm, jól gondoltad.
– Akkor csak két kategóriára tudok gondolni. – szólalt meg ismét egy kis csend után.
– Kíváncsian várom. – húztam fél-mosolyra a számat.
– Az egyik ötlet, habár elég merész, mégis ezt tartom valószínűbbnek. Animék. Vagy animékből készült film.
– Nos... eddig csak egy két animét láttam és tényleg szívesen megnéznék még néhányat ráadásul most, hogy felhoztad... tényleg meg akartam nézni egy animéből készült filmet.
– De mégsem ez volt amire gondoltál?
– Nem. Mi volt a másik gondolatod?
– Hát ez már azt hiszem az utolsó ötletem. Szuperhősök?
– Talált. – mosolyogtam rá. Habár fogalmam sem volt, hogy ő mennyire van otthon ebben a témában.... – De ha te mást néznél...

– Angyalom. – csóválta a fejét. Most mit mondtam?
– Akkor hagyjuk. – vontam vállat egy apróbb grimasz kíséretében.
– Most miért, Nina? – úristen, hogy ejtette ki a nevem! Azt hiszem túl hangosan is dobogott a szívem... – A szuperhősök nagyon jók lesznek. Van konkrét ötlet is?
– Hát a Thornak láttam már két részét, és a Ragnarököt szívesen megnézném... nem tudom, hogy te...
– Láttam már, igen, de szívesen megnézném veled.
– Biztosan?
– Ha egyszer ezt mondtam...
– Sajnálom, csak hacsak nem a kedvenced ez a film, nem értem miért néznéd meg velem, ha már egyszer láttad.
– Ez hadd maradjon az én titkom. – hunyorgott rám. Szótlanul ettem meg az utolsó falatokat, és még akkor is csendben voltunk, amikor elindultunk kifelé. Persze Damien fizetett, habár én nem is próbálkoztam, azt sem tudtam van-e nálam pénz.

A nap többi része nagyon gyorsan eltelt, először olvastam, két könyvvel is végeztem, Közben egy gyors vacsorára is futotta persze olvasás közben. Azután a Damiennek megígért filmnézés következett. A kanapén igyekeztem nem túl közel ülni hozzá, ám a film alatt valahogy egyre közelebb kerültem hozzá. A vége felé pedig már teljesen hozzá dőltem. De úgy tűnt, nagyon nem zavarja, sőt, átölelte a vállamat. Hirtelen úgy éreztem, a helyemen vagyok. Még inkább hozzá fészkelődtem, mire a kezével, ami a vállamat ölelte, kaptam egy kis nyak és vállcirógatást. Már túl fáradt voltam, és a film miatt egy kissé kábult is, így csak egy „mmm"-re futotta. Erre egy csókot adott a halántékomra. Olyan pillanat volt ez, amit nem cseréltem volna el semmiért. Talán csak azért ha ez a valóságban történik. Mert azért nyilván elég sokat adtam volna. De azért így is kiélveztem a dolgot. Azonban nehezen tudtam koncentrálni amikor a film végén megkérdezte hogyan is tetszett. Persze nagyon tetszett a film, jobb volt mint az első két része, pedig azok sem voltak rosszak. Már félálomban voltam amikor még hallottam, hogy megkérdezi, hogy mit szeretnék csinálni kettőig, de válaszolni már nem tudtam, elaludtam.